Örüljetek az Úrban szüntelenül! – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2018 tavaszán

Hazai – 2018. április 3., kedd | 12:32

A 2018. május 12-én megrendezendő találkozó témája az öröm lesz. A főelőadást Farkas László tartja, aki éveken át volt a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze. A megszokott programokon túl ez alkalommal is számos műhelymunka, fórum, találkozási lehetőség várja az érdeklődőket.

Kereszténynek lenni öröm! Így érzed? Így élsz? Örömünk közösséget teremtő, tartós, mély öröm, amely abból fakad, hogy megengedjük, hogy Isten közel lépjen hozzánk – akkor is, ha valami jó dolgot élsz át, de akkor is, ha épp nehéz élethelyzetben vagy. Farkas László, közismertebb nevén Laci atya így fogalmaz a Nagymarosi Levélben: „Ettől kezdve még a fájdalom is esély arra, hogy felismerd és átöleld abban a megfeszített Jézust. Minden attól függ, mire figyelsz: a közeledő Úrra, vagy önmagadra, veszteségeidre.”

A május 12-i Nagymarosi Ifjúsági Találkozó ez alkalommal is közös reggeli napindítóval kezdődik a nagymarosi plébániakertben. A főelőadást követően az őszi találkozóhoz hasonlóan tavasszal is számos kisebb létszámú lelkiségi műhely várja az érdeklődőket a délután folyamán. Különféle szerzetesközösségek, lelkiségi mozgalmak tagjait hívtuk, hogy ezeken a workshopokon abban segítsenek benneteket, hogy megtaláljátok az imádságban az utat örömünk forrásához, Jézus Krisztushoz. Hamarosan közzétesszük e műhelyek listáját is, addig azonban lássuk a nap programját!

Program:

9 óra: napindító a Mentemisszió fiataljaival

10 óra:  Farkas László főelőadása, majd szentségimádás mentemissziósokkal

12 óra: fakultációk

14 óra: ebédszünet, személyes találkozások

15.30: énekpróba a szentmisére

16 óra: szentmise Palánki Ferenc és Orosz Atanáz püspökökkel; a zenei szolgálatot Sillye Jenő és barátai végzik

18 óra: közös éneklés Sillye Jenővel és barátaival, majd táncház a Jászok Együttessel

Most is – mint minden találkozón – segítőket vár a Gyerekmaros is: ha szívesen vagy gyerekek között, ha segítenél a csoportvezetésben, látogass el a Gyerekmaros honlapjára, és jelentkezz!

A Nagymarosi Levél ITT olvasható.

Forrás és fotó: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria