Orvosi maszkokat adományozott Magyarország a Vatikánnak

Kitekintő – 2020. április 27., hétfő | 17:14

A vatikáni hatóságokkal történt konzultáció nyomán a magyar kormány 50 ezer orvosi védőmaszkot adományozott a Szentszéknek a koronavírus-járvány elleni védekezéshez – jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az adományt Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet adta át a Vatikáni Gyógyszertár igazgatójának, Binish Thomas Mulackal atyának április 24-én.

Binish atya elmondta, hogy a maszkoknak jó hasznát fogják venni a Vatikánban is lassan esedékessé váló újraindulás során. A magyar kormány adományát részben saját munkatársaik használják majd fel, részben átadják más egyházi szervezeteknek.

Így jut majd belőle a Pápai Német-Magyar Kollégiumban tanuló magyar és más közép-európai szeminaristáknak, illetve a Szent Péter Körnek (Circolo S. Pietro) is, amely többek között a Gyermek Jézus Kórházban (Ospedale Bambino Gesù) kezelt beteg gyermekek és szüleik számára létesített családotthonban fogja azokat hasznosítani. A Szentszékhez tartozó Gyermek Jézus Kórházban is kezelnek koronavírus-fertőzött gyermekeket a szüleikkel együtt.

Forrás  és fotó: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria