Őszintén szeretni és új emberekké válni – Főszerkesztői köszöntő az új évre

Nézőpont – 2020. január 1., szerda | 19:01

Az alábbiakban Kuzmányi István főszerkesztő újévi gondolatait, köszöntését adjuk közre.

Gyerekként mindig rácsodálkoztam édesanyám erszényére. Volt benne egy hely, amely csak nekünk, gyerekeknek volt fenntartva. Amikor fizetett, gyakran kikandikált a fényképünk. Sosem kérdeztem, miért tartja magánál a fényképünket és édesapánkét, hiszen egyértelmű volt, miért. Az idő változik, a lényeg nem. Ma már legtöbbször a telefonunkban vagy a közösségi oldalak kiemelt helyein őrizzük a családi fotókat. Magam is jólesően nézegetem és mutatom meg másoknak a legféltettebb kincseimet, a családomat – feleségemet és gyermekeimet – ábrázoló fotókat. Jó tudni, hogy bár a nap folyamán az idő és a tér elválaszt bennünket, ez a kapocs mindig összeköt.

Krisztus fényképe is itt van velünk. Nem hagyott magunkra bennünket, mindennap számíthatunk rá. Nem csak imáinkban, egyéni és közösségi liturgikus ünnepléseink alkalmával találkozhatunk vele. Valóságosan velünk maradt itt, a földön: az Oltáriszentségben. Olyan titok ez, amely előtt leborulunk, s amelyet teljes valójában fel nem foghatunk.

Jézus jelenléte figyelmes és gyengéd. Ha egyedül vagyunk vagy ha öröm ér bennünket, a templomba betérve valóságosan ott találhatjuk őt a tabernákulum örökmécsessel megvilágított csendjében. A szentmise ünneplésében, a bűnbánat szentségében megtisztulva magunkhoz vehetjük. Amikor az áldoztató a kezünkbe helyezi az Oltáriszentséget, meg is érinthetjük, s egy pillanatra a kezünkben tarthatjuk őt, aki mindent fenntart, aki mindannyiunkra gondot visel.

Az Oltáriszentségben jelen lévő titok különösen meghatározza az idei esztendőt, hiszen szeptember 13. és 20. között, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején is őt ünnepeljük majd, a köztünk lévő Krisztust. Három éve készülünk erre az ünnepre, s a készület meghatározta egész magyar egyházunkat és életünket. A felkészülés éveiben szívünkbe ivódtak az imádság igazságai. Hogy nem vagyunk egyedül, mert van mennyei Atyánk, aki minden élet forrása. Ő elküldte hozzánk Szentlelkét, és segítségével felismerhetjük, s egyre jobban szerethetjük az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Krisztust.

A felkészülő imádság szívét számomra a Krisztust megszólító szavak jelentik, melyeket ízlelgetve egyre közelebb kerülhetünk a titokhoz: „Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.”

Ferenc pápa szívesen és gyakran él a hasonlattal, hogy az Egyház olyan, mint egy tábori kórház: benne mindenki sebeket hordoz, és mindenki kötözésre, megváltásra vár. Erre a sérült mivoltra világít rá életével és munkásságával a tavalyi esztendőben az atyai házba költözött Jean Vanier. Hiszen a sérültek világában, közöttük élve döbbenünk rá, hogy mi, „egészségesek” vagyunk az igazán sérültek. Mert szeretetünket, cselekedeteinket annyiszor szövi át az érdek, a számítás. Holott csupán egyvalami fontos: hogy az önérdekűséget magunkról lehántva, őszintén szeressünk. Istenképiségünkben az Urat tükrözzük. Mennyei orvosunk, ő, aki szeretetével, kegyelmével mindig megelőz, képes arra, hogy meggyógyítson bennünket. Rajtunk múlik, hogy engedjük-e gyógyítani.

Az eucharisztikus kongresszus mellett egy másik, számunkra fontos ünnepre is hívjuk a tisztelt Olvasót. Az Új Ember hetvenötödik születésnapját ünnepeljük idén. A laphoz kötődő első emlékeim iskolás éveimre nyúlnak vissza. Nagyváradi szülőhelyemen a rendszerváltás után az Új Ember valódi kincsnek számított. Hesz Márta nővér, az Úristen váradi „könyvtárosa” adta kézről kézre, családról családra a mindig késve érkező, ám jelenlétében mégis mindig aktuális lapszámot. Ha nincs az Új Ember Kalendárium, amelynek lapjain rátaláltam későbbi gimnáziumom címére, ahová el is küldtem a jelentkezésemet, az egész életem másképpen alakult volna. Az Új Ember mindannyiunk életét valóságosabbá, ünnepibbé, közösségibbé tette.

A régiek úgy tartották, a név kötelez. Pál apostolnak az efezusiakhoz intézett sorai egybecsengenek az eucharisztikus kongresszus céljával: a megújulással, az új emberré válással, azzal, hogy Isten képmásaiként igaz és szent emberekké érjünk. Hivatásunk és feladatunk megélésében az Oltáriszentségben velünk lévő Jézus segít bennünket. Erre a közös ünneplésre hívunk mindenkit. S egyúttal kérjük olvasóink imáit, hogy legyen erőnk naponta elköteleződni Krisztus és egymás mellett, és soha ne lankadjunk a megtérés útján. Így vihetjük el az ő erejét és örömét minden emberhez.

Isten akarata és a kedves Olvasó szíve szerinti új évet kívánok!

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria