Osztrák püspökök a szexuális visszaélések ellen

Kitekintő – 2010. március 6., szombat | 10:07

Christoph Schönborn bíboros, az osztrák püspöki konferencia elnöke pénteken délelőtt Bécsben sajtókonferenciát tartott, amelyen beszámolt a főpásztorok március elseje és 4. közötti plenáris üléséről. A püspökök a Sankt Pöltenben megrendezett összejövetelen első helyen foglalkoztak a szexuális visszaélések megakadályozásának kérdésével.

Megállapodtak abban, hogy további egyházi belső rendszabályokra van szükség ahhoz, hogy az egyes egyházmegyékben még hatékonyabban meg tudják előzni a szexuális visszaéléseket.
Elismerték, hogy a múltban helytelenül az elkövetőket jobban védelmezték, mint az áldozatokat.

A püspökök hangsúlyozták, hogy az áldozatok lelki gondozása elsődleges feladat. Az utóbbi 15 évben az osztrák egyházmegyékben egy sor intézkedést hoztak ezen a téren. Minden egyházmegyében működnek olyan központok, amelyek az egyházban történt szexuális visszaélések áldozatainak gondozásával foglalkoznak. Szükség van azonban az egyes központok közötti nagyobb együttműködésére. A férfi és női rendeknek is hivatalosan be kell kapcsolódniuk ebbe a munkába.

Ahhoz, hogy az új szabályzatokat és intézkedéseket mielőbb hatékonyan a gyakorlatba átültessék, az osztrák püspöki konferencia egy munkacsoportot állított fel. Ennek feladata, hogy a júniusban esedékes nyári plenáris ülésig részletesen kidolgozza a helyi egyház idevonatkozó koncepcióját.

A mostani találkozón a főpásztorok foglalkoztak a szintén júniusban esedékes „életvédő hét” megszervezésének előkészítésével, amelyet most először tartanak Ausztriában. A napirendi pontok között szerepelt még a május 13. és 15. közötti zarándoklat és a plébániai tanácsok kongresszusa, amelyre a máriacelli kegyhelyen kerül sor, valamint a júniusi római zarándoklat a papi év lezárása alkalmából.

Az osztrák püspökök liturgikus témákkal is foglalkoztak, mint a misekönyv német kiadásának kidolgozása, a Szentírás új fordítása, valamint új ima- és énekeskönyv kiadása. A plenáris ülés programjai között szerepelt egy találkozó Peter Stephan Zurbriggen érsekkel, ausztriai apostoli nunciussal. Március 2-án, kedden a sankt pölteni dómban Christoph Schönborn bíboros szentmisét mutatott be, amelyen Alois Kothgasser salzburgi érsek mondott szentbeszédet.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír