Óvjuk a hidegben éjszakázó embereket!

Hazai – 2017. december 6., szerda | 19:13

Az egyre hűvösödő éjszakai időjárás miatt figyelemfelhívással fordult az emberekhez az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A krízisidőszakban a legfontosabb cél az élet védelme, ezért mindenkit arra kérnek, segítsenek a hajléktalan embereknek, hogy az éjszakát biztonságos ellátó intézményben tölthessék.

„A november számunkra mindig egy kicsit több aggodalommal és várakozással teli időszak, mert ilyenkor kezd az idő hűvösebbre fordulni, és figyeljük, hogy hol tudjuk és hol kell a szolgáltatásainkat megerősíteni” – mondta Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának vezetője december 5-én a Feszty Árpád úti hajléktalan emberek lábadozójában tartott sajtótájékoztatón. Kijelentette, hogy az aggodalom egy szeretetszolgálat részéről nagyon fontos hozzáállás. „Aggódunk azokért az emberekért, akik ilyenkor az utcán a hidegben vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben kénytelenek éjszakázni. A legjobb segítség, ha megelőzzük azt, hogy valaki nagyon sokáig közterületen vagy utcán töltse az éjszakáit.”

Morva Emília hangsúlyozta, nagyon fontos az emberek jó szándékú segítőkészsége. „Sokan visznek takarót, élelmiszert akár az aluljáróba, akár a közterületekre a hajléktalan embereknek. Ez nagyon fontos és jó, és nem szabad, hogy ez a szolidaritás kivesszen a társadalomból. Ugyanakkor fontos tudnunk azt, hogy a legjobb segítség az, hogy ha meleg, biztonságos helyre juttatjuk ezeket az embereket.” A régióvezető újságírói kérdésre elmondta, nincs férőhelyhiány, van hely, ahol nyugodt, biztonságos körülmények között lehet eltölteni az éjszakákat. A szeretetszolgálat budapesti vezetője a karitatív szervezetek és hajléktalan embereket ellátó intézmények nevében azt kérte, hogy ha hajléktalan emberrel találkoznak utcán vagy aluljáróban, akkor elsősorban abban segítsenek nekik, hogy megtalálják az intézményeket, hogy meleg helyen tölthessék az éjszakát. Ebben a diszpécser szolgálaton keresztül (Budapesten a 06/1/338-4186-os telefonszámon) az utcai gondozó szolgálat szociális munkásaitól is kérhetnek segítséget, vagy hívhatják a 112-es segélyvonalat. 

Kérdésre válaszolva Morva Emília szólt arról is, hogy az aluljárókban nem a hajléktalan, nem szociális probléma van zömében, hanem sokkal inkább rendészeti probléma, amire megoldást kell találni. Nem a hajléktalan emberek okozzák a rendészeti problémát – tette hozzá annak kapcsán, hogy Czibere Károllyal közös sajtótájékoztatójukon beszámoltak a krízisidőszak elején indított kísérleti aluljáró programról. A budapesti aluljárókban a szociális munkások együttműködnek a rendvédelmi szervezetekkel, a rendőrséggel és közterület felügyelettel, valamint egészségügyi szakemberekkel, hogy feltérképezzék és rendezzék az aluljáróban kialakult problémákat.

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkára. Czibere Károly elmondta, a téli időszakra felkészülés egyik elemeként bővítették a kapacitásokat, országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik. Ennek pénzügyi fedezetét az ellátók számára időben biztosították – emlékeztetett az államtitkár, aki közölte azt is, hogy a kormányzat 62 millió forintot biztosít a téli időszakban a megnövekedett terhelés mellett dolgozó diszpécserközpontok támogatására.

Czibere Károly arról is tájékoztatott, hogy a novembertől bevezetett „vörös kód” tesztüzemét elvégezték, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ha extrém hideg esetén kiadják a „vörös kódot”, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk néhány éjszakára azoknak a hajléktalan embereknek, akik nem tudnak más módón segítséget kapni.

Az utcai szociális szolgálatok megerősítéséről szólva az államtitkár elmondta, a 83 jelenleg működő szolgálat további néggyel bővült. A szolgálatoknál egy pályázatnak köszönhetően 19 új krízisautót állítanak munkába.

Az államtitkár közölte, a krízisidőszak többletköltségeire 360 millió forintot biztosít a kormányzat. Ezen felül az extrém hideg miatt az esetleg megnövekedő költségek esetére 50 millió forintot különítettek el. További 11 millió forintot fordítanak a krízisautók támogatására és 97 milliót az egészségügyi problémákkal küzdő hajléktalan emberek kezelésére.

Czibere Károly kiemelte: ma Magyarországon senkinek nem kell kapacitáshiány miatt az éjszakát közterületen tölteni és arra hívta fel a figyelmet: a következő hónapokban elsődleges cél az élet megóvása. Ezért a szeretetszolgálattal együtt arra kéri az embereket, hogy ha hajléktalan emberrel találkoznak, segítsenek neki, hogy az éjszakát biztonságos ellátó intézményben tölthesse, hívják a diszpécser szolgálat telefonszámát vagy a 112-es segélyhívót.

Az önkéntesség napján az államtitkár a lábadozó dolgozóival és a Szeretetszolgálat régióvezetőjével osztotta ki az ebédet az intézményben gondozott hajléktalan embereknek.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria