Palánki Ferenc püspök tartott lelkinapot a nyíradonyi Szent Mihály-iskola nevelőinek

Palánki Ferenc gondolatmenetét Madách Imre Az ember tragédiája című művére építette. Hangsúlyozta, hogy az ember tragédiája a bűn, ami nem egy rossz tett, hanem az Isten nélküli létezés állapota; ebből fakadóan vannak bűnös cselekedeteink. Madách műve azt is bemutatja, hogy bármilyen politikai, vallási, tudományos, társadalmi formációról is legyen szó, ha Isten nélkül van felépítve, az kudarcra van ítélve. Ez mondható el az ember életéről is, legyen bármennyire is sikeres. „A siker helye az utca, a dicsőségé meg a szívek titkos kamrája” – idézte Palánki Ferenc Hamvas Béla filozófust, majd a pedagógusok munkájának sikerére utalva hozzátette, az nem a jutalom, a munka megköszönése, hanem néhány évtized múlva a pedagógusnak köszönhetően egy gyermek jó döntése. Éppen ezért olyan érett személyiségű, felelősségteljes fiatalokat kell hogy neveljenek, akik az „önző” gyermeki állapotból az életét mások szolgálatára odaadó emberekké válnak.

A főpásztor elmondta, amikor Mária az angyallal találkozott, Istennel és önmagával találkozott: „Olyan szemmel kell nézni tehát önmagunkra, ahogyan Isten lát bennünket. Az Ő szeretete feltétel nélküli, nem kiérdemelhető. Nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk. Ha válaszolunk az ő szeretetére, akkor megjelenik rajtunk keresztül az Isten. Ha magunkra tekintünk, ne a gyengeségeinket, korlátainkat lássuk, hanem Isten ránk vonatkozó álmát, vágyát. Az angyali üdvözletnél Mária mire mondott igent? Arra, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Az életemnek nem én vagyok a főszereplője, hanem Isten, így lesz üdvösségtörténet az életem.”

A tiszta szív tiszta látást is eredményez, amellyel a másikban meglátjuk Isten képmását. A főpásztor egy kolostorról szóló történetet mondott el, ahol csak négy idős szerzetes élt. Mivel nem születtek újabb hivatások, nem látogatta őket senki, arra az elhatározásra jutottak, hogy a kolostort bezárják. Mielőtt ezt megtették volna, elzarándokoltak egy bölcs emberhez, aki azt tanácsolta nekik, maradjanak a kolostorban, mert közülük valakiből szent lesz. Ettől kezdve – mivel nem tudták ki lesz a szent – Isten szemével néztek egymásra és önmagukra. Ez megváltoztatta a kapcsolatukat, a kolostor hangulatát, és az emberek egyre többet időztek a közelükben, majd újabb hivatások is születtek. Mi hogyan nézünk a másikra, látjuk e benne a szent ajándékát, Isten remekművét?

Palánki Ferenc a jó lelkiismeretről is beszélt, amely nem más, mint Isten szava bennünk. „Úgy neveljük gyermekeinket, hogy engedjük megszólalni a lelkiismeretüket, és ne külső erőszakkal »pofozzuk be« őket a mennyországba. Jézus szelíd szeretettel, jósággal ajándékozott meg bennünket, nekünk is ezzel a módszerrel kell élnünk.”

A főpásztor az őszinte hitre való biztatással zárta elmélkedését: „Adjuk át a hitet, tanítsuk meg a gyermekeket, hogy nyitottak legyenek az örök dolgokra. A tanítvány több mint a diák. A diák megtanulja a tantárgyat, de nem szükséges szeretnie a tanárt. A mester és tanítvány viszonya ennél sokkal több, mert szeretetkapcsolat van köztük. Nekünk Jézus a mesterünk, és mi mindannyian tanítványok vagyunk. Minden tantárgyat a lét nagy kérdéseit érintve kell tanítani, azokra keresni együtt a választ, hogy miért élek, ki vagyok, mi az élet értelme, miért kell meghalnunk, szenvednünk.”

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír