Papi élmények Egyekről – Panyi József volt a jubiláló plébánia vendége

Kishírek – 2018. január 19., péntek | 15:13

2018-ban újabb előadás-sorozat indul a jubiláló egyeki Szent József-plébánián „Egyekről Egyekre” címen. Az előadásokon az Egyeken korábban szolgált, illetve a településen született lelkipásztorok osztják meg élményeiket: január 17-én Panyi József emlékezett vissza egyeki éveire.

Panyi József 2002 és 2010 között volt Egyek plébánosa. Visszaemlékezését diakónusi éveinek felidézésével indította, amikor is először járt a folyási katolikus kápolna modern épületében. Akkor még nem sejtette, hogy ő is fog szolgálni itt: egyeki évei idején még Folyás is Egyek fíliája volt. Panyi József szeretettel és hálával emlékezett vissza az itt történt dolgokra, például arra, hogy a csatornát saját két kezével szerelte fel a kápolnára.

Tiszacsege fíliával kapcsolatban arról a „legkatolikusabb református” emberről mesélt, aki akácfából faragott gerendát, melyre aztán a sérült kezű és törött lábú öntöttvas korpuszt felhelyezték. Ebből lett aztán a tiszacsegei útszéli kereszt, mely azt hirdeti, hogy „Jézusnak azért nincs keze, hogy általad tegye a jót”.

Egyek esetében szóba kerültek mindazok a nehézségek is, melyek Panyi József szolgálatának próbái voltak. Az anyagi nehézségek és az elemi csapások idején elődei, különösen is Tárkányi Béla költő és bibliafordító példájából merített erőt. Kiemelte a rózsafüzér rendszeres imádkozását, mely összefogást, állandóságot, biztos imahátteret jelentett Egyeken, valamint a zarándoklatokat, melyek során sok csodának volt tanúja és átélője. Mint mondta, fontos állomások voltak ezek az utak életében és szolgálatában, melyekre mindig Egyekről indult és melyekről mindig Egyekre tért vissza.

Az előadás végén Papp László jelenlegi plébános osztotta meg Panyi Józseffel közös élményeit, köztük a Szent István Rádió Lámpás című virrasztó műsoráról, melyet együtt szerkesztettek. Papp László az egyházközség által kiadott Lelkeket keressetek című jubileumi kiadványt adta át Panyi Józsefnek.

Forrás: Debrencen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Papp Ágoston

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria