A papi hivatás ajándéka – Konferenciát rendeztek az esztergomi szeminárium alapításának jubileumán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Blanckenstein Miklós, az intézmény rektora köszöntőjében arra figyelmeztetett, hogy a papnevelésnek szüksége van olyan nagyszemináriumokra, melyekben felkészíthetik a leendő papságot az Ige szolgálatára, ahol megtanulhatják a szentségek kiszolgáltatását és felkészülhetnek a lelkipásztori feladatok ellátására. „Büszkék lehetünk arra, hogy őseink európai viszonylatban is hamar megértették ennek fontosságát” – fogalmazott.

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek Papi identitás és papnevelés a mai kor kihívásainak fényében címmel tartott előadást. A bíboros kiemelt két 20. századi dokumentumot, mely a papnevelés kérdéseivel foglalkozik: a II. vatikáni zsinat Optatam totius kezdetű dekrétumát, valamint II. János Pál pápa 1992-es Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdítását. A Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis (A papképzés általános szabályzata) legújabb változatát 2016-ban adta ki a Klérus Kongregációja. Erdő Péter megjegyezte, hogy a szemináriumok évszázadokon keresztül a Szemináriumok és Tanulmányi Intézetek Kongregációjához tartoztak, XVI. Benedek pápasága alatt kerültek át a Klérus Kongregációjához. Ennek a döntésnek az volt a veszélye, hogy a nevelés ügye elszakad az oktatástól. A változtatás mellett szólt azonban, hogy a dikasztérium korábban is foglalkozott a papság továbbképzésével, a papi hivatás gyakorlásával.

A papság képzésének négy kritériumnak kell megfelelnie – hangsúlyozta a bíboros. Az első az egység, vagyis a papképzést egységes rendszernek kell tekinteni. E mellett integrális, mert egybefogja a szellemi-teológiai, az emberi és spirituális képzést. A közösségi jellegnek már a papi hivatás választásánál is jelen kell lennie, hiszen az az Egyház közösségéből sarjad ki. De a szemináriumi képzés is közösségben valósul meg. A papképzésnek ugyanakkor missziós jellegűnek kell lennie, és ezt a szempontot a papi továbbképzés során is szem előtt kell tartani. A misszió a hívő közösségen belül végzett – pasztorális – munkát is magában foglalja, ennek a hit elmélyítését, a szeretet erősítését kell szolgálnia. A nem hívők világa felé is irányul a misszió, ezt végzi hangsúlyozottan a missziós papság – fogalmazott Erdő Péter, hangsúlyozva: a papnak elsősorban tanítványnak kell lennie. Személyes kapcsolatban kell lennie Krisztussal, valamiképpen az ő művét kell folytatnia, mind a tanító, mind a megszentelő, mind a kormányzó feladatok területén. A prófétai, a királyi és a papi küldetés – melyben a pap is részesül – történelmileg kapcsolódik a Názáreti Jézus személyéhez. Krisztus korában sokféle messiást vártak, az ő alakjában e várakozások mindegyike beteljesedett: ő az igazság tanítója; az új és örök főpap; valamint a dávidi király, aki a pásztorok pásztora.

Az új, 2016-os dokumentum fontosnak tartja a megkülönböztetést, a mérlegelést, amely a hivatás elbírálására vonatkozik – emelte ki a bíboros. Hozzátette: ez a papnevelő közösség, szűkebben az ordinárius feladata, melynek a képzés egész folyamatában meg kell nyilvánulnia.

A továbbiakban a papnevelés négy fázisáról: a propedeutikai, a filozófiai, a teológiai és a pasztorális részről beszélt Erdő Péter. Ezek mindegyike alkalmat nyújt a papnövendékek értékelésére. Ebben nemcsak a tanulmányi osztályzatokat kell figyelembe venni, hanem az emberi érési folyamatot is – fejtette ki. 

A tavaly kiadott dokumentum azt is hangsúlyozza, hogy a püspöki karoknak kell kidolgozniuk az adott országra a papnevelés részletes szabályozását. Ennek alapján állítja össze a megyéspüspök a szemináriumok „házirendjét”. A 2+4 éves képzés kezdetekor olyan végzettséggel kell rendelkeznie a jelöltnek, amely az adott országban a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges.

Fontos, hogy a papi hivatás nem csak egy már megszerzett kompetencia, nem egy polgári foglalkozás – mutatott rá Erdő Péter –, hanem Krisztus hívja az egyes embert erre a feladatra, ennek kialakulása pedig egy belső folyamat eredménye. A papi identitás azt jelenti, hogy valaki Krisztus tanítványa, olyan ember, aki mások javára működik a hármas krisztusi szolgálat alapján. A papnak két egymással feszültségben álló alapvető rendeltetése van. Ő a helyi közösség pásztora, ugyanakkor tanítónak is kell lennie, vagyis képesnek kell lennie arra, hogy továbbadja az örömhírt. „A papi hivatásnak van tehát egy teológiai, de egy spirituális mélysége is, mely a Krisztussal való személyes kapcsolatra épül” – zárta előadását a főpásztor.

Orosch János nagyszombati érsek köszöntőjét Tóth László püspöki helynök olvasta fel. Ebben II. János Pál Vita consecrata kezdetű apostoli buzdításából idézett: „Szülők, köszönjétek meg az Úrnak, ha gyermeketeket az Istennek szentelt életre hívta. Nagy megtiszteltetésnek kell tekintenetek – miként az is –, ha az Úr egy családra tekint, s egy tagját kiválasztja, és meghívja, hogy az evangéliumi tanácsok útját kövesse. Vágyakozzatok arra, hogy egy gyermeketeket az Úrnak ajándékozzátok, hogy ezáltal Isten szeretete növekedhessék a világban.”

Harmai Gábor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára a szeminárium alapításának történeti keretét ismertette. Ahogyan fogalmazott, az 1567. április 23-án megnyílt intézményhez tizenhárom személy tartozott: két tanár, tíz növendék és egy szolga. Nagyon nehéz történelmi időszakban jött létre. Ahogyan arra az alapító okiratban is utal Oláh Miklós esztergomi érsek: helyszínéül a török veszély miatt esett a választás Nagyszombat városára. Oláh Miklós alapítása szervesen illeszkedett az Egyház tridenti zsinat által szorgalmazott átfogó reformjába. Az érsek személyéről Fazekas István történész elmondta, hogy a humanista főpásztor II. Ulászló apródjaként kezdte szolgálatát. Szathmáry György és Habsburg Mária titkára is volt. Oláh Miklós esztergomi érsekként megreformálta az egyházmegyét, iskolákat alapított, vizitációkat végzett és letelepítette a jezsuitákat.

Jozef Šimončič, a Nagyszombati Egyetem (Trnavská univerzita v Trnave) professzora előadásában a szeminárium épületének történetét ismertette. Felidézte: Nagyszombatban 1568-ban tűzvész pusztított, amelyben a szeminárium is leégett. Az épületet Cherődy Márk szentgyörgymezei prépost építtette újjá 1590-ben.

Molnár Antal levéltáros az esztergomi ősrégi szeminárium mindennapjait két számadáskönyv alapján ismertette. Frankó Tamás, a főiskola rektorhelyettese részletesen beszélt a Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis dokumentumról, melynek főcíme nem véletlenül lett A papi hivatás ajándéka. Ferenc pápát idézve kiemelte, hogy a papi hivatásra készülő fiatal „egy csiszolatlan gyémánt, akit a papnevelés során úgy alakítanak, hogy ragyogni tudjon Isten népe előtt”.

Török Csaba egyetemi tanár a papi identitás teológiai aspektusairól szólt előadásában. Kifejtette: Luther a 17. század elején a hívek általános papságát hangsúlyozta, ez pedig a papi funkciók új olvasatához vezetett: az ex opere operato szerep helyett az igehirdetés vált fontossá. A tridenti zsinat erre adott válaszként hangsúlyozta, hogy a szentelés eltörölhetetlen jegyet, karaktert hoz létre a személyben, így az áldozatbemutatói szerep került előtérbe: az ellenreformáció tehát a papot igyekezett a többi embertől elkülöníteni és erősíteni a klérus státuszát. A II. vatikáni zsinat ugyanakkor a kulturális és társadalmi változásokra reagált: hangsúlyossá vált a keresztség és a bérmálás jelentősége, így került előtérbe a hívek általános papsága. Ezért szól a Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció először az Isten népéről, és csak ezután az Egyház hierarchikus jellegéről. A Szentlélek szerepének tudatosítása tehát lehetővé teszi, hogy ne csak funkciót, hanem karizmatikus működést is lássanak a papi hivatás gyakorlásában – fogalmazott Török Csaba.

Csépányi Gábor, az esztergomi szeminárium spirituálisa a papi lelkiségről szólva elmondta, hogy a lelkipásztornak egyházias lelkületűnek, Krisztus áttetsző képének kell lennie.

Székely János püspök, a főiskola rektora a konferencia zárszavában kitért arra, hogy Magyarország egyik legrégebbi intézménye az esztergomi szeminárium. Ez is jelzi, hogy az Egyház fontos kincset birtokol: az örökkévaló, teremtő Isten titkát. Végül hálát adott a szent életű papnevelőkért és azokért a papokért, akik itt töltötték tanuló éveiket.

Fotó: Tóth János

Baranyai Béla/Magyar Kurír