Papi osztálytalálkozót tartottak Celldömölkön

Hazai – 2017. április 28., péntek | 10:34

A húsvétot követő napokban Kirner Antal Zoltán celldömölki plébános látta vendégül egykori évfolyamtársait a gyulafehérvári papnevelő intézetből. A huszonkét lelkipásztor április 18-án érkezett a Vas megyei városba, ahol három napot töltöttek együtt.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A volt évfolyamtársak elzarándokoltak Győrbe, illetve megismerték Celldömölköt és környékét.

Április 19-én, szerdán este közösen mutattak be szentmisét a celldömölki Nagyboldogasszony-kegytemplomban. A szentmise elején Nagy László a helyi hívek és az egyházi tanácsadó testület nevében köszöntötte a papokat, majd a házigazda plébános vette át a szót, aki elmondta, hogy 1990-ben 64-en kezdték meg teológiai tanulmányaikat a gyulafehérvári szemináriumban. A közel negyven együtt végzett lelkipásztorban 16 éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy minden évben húsvétot, az Egyház legnagyobb ünnepét követően találkozzanak. Az osztálytalálkozót minden évben más lelkipásztor szervezi. A Celldömölkre érkezett papok nagy része az ország másik felén vagy Erdélyben szolgál, így nem kis áldozatot jelentett számukra a részvétel. A közösen bemutatott szentmisében adtak hálát hivatásukért és az elmúlt több mint húsz évben kapott kegyelmekért.

A szentbeszédben elhangzott: az osztálytalálkozót évről évre megrendezik, így rutinná vált a jelen lévő atyák életében, ugyanakkor a jó dolgok észrevételére is szolgál a hivatásukat gyakorló papok mindennapjaiban. A szónok a híveknek is azt tanácsolta: a rutin által mindennap legyen a Jóisten az életük része, ugyanakkor mindig vegyék észre mérhetetlen szeretetét.

Forrás: Nagy Ivett/celldömölki Nagyboldogasszony-plébánia

Fotó: Klaffl Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria