Papi zarándoklatra készül Pannonhalma

Megszentelt élet – 2016. október 19., szerda | 12:05

A szent püspök születésének 1700. évfordulóján Szent Márton monostora egész éven át tartó rendezvénysorozattal emlékezik Pannónia nagy szentjére. Az emlékév egyik kiemelt eseménye a Szent Mór ünnepén, október 25-én tartott lelkipásztori zarándoklat és találkozó.

Várszegi Asztrik főapát a bencés szerzetesközösség nevében október 25-én Pannonhalmára várja a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, valamint a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végzett papokat és szerzeteseket, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjainak plébánosait, valamint a paptestvéreket az ország egész területéről, akik Szent Márton ereklyéjénél szeretnének imádkozni az evangelizációért. A találkozó keretében Márton, a nagy lelkipásztor, igehirdető szerzetes püspök közbenjárását kérik ereklyéjénél a lelkipásztorkodásban részt vevő testvérekért, valamint beszélgetéseket folytatnak az evangelizáció kihívásairól és lehetőségeiről.

A papi találkozó és zarándoklat vendége és előadója Urban Federer OSB, a svájci Einsiedeln bencés monostorának apátja, a svájci püspöki konferencia elnökségi tagja, aki Közösség és evangelizáció címmel tart nyitóelőadást. Az egész napos program során a műhelybeszélgetéseken túl a lelkipásztorok napközi imaórán, vesperáson is részt vesznek, és a pannonhalmi szerzetesközösséggel együtt ebédelnek.

A találkozóra regisztrálni a www.szentmartonev.hu/papi-zarandoklat oldalon, e-mailben (hivatal@osb.hu) vagy telefonon (96/570-115) lehet október 20-ig.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria