Párhuzamok – Beszélgetés Beer Miklós váci megyéspüspökkel Csáky Károly püspök örökségéről

– Püspök atya miért tartja szükségesnek, hogy emlékezzünk a múltra, a régi korok eseményeire, egykori püspökeinkre?

– Az emlékezés, a múltunk, gyökereink megismerése az identitásunk, az önazonosságunk megélésében segít bennünket. Mindig foglalkoztatott az a gondolatkör, hogy őseink, elődeink hogyan tudtak élni lehetőségeikkel, egy adott történelmi korban hogyan tudtak helytállni. Püspökként kíváncsi vagyok az előző püspökök tevékenységére, arra, hogy a maguk idejében hogyan érezték át felelősségüket, apostolutódként evangéliumi küldetésüket, hogyan tudták Krisztust hitelesen képviselni.

Szükségünk van az emlékezésre, amelyben persze segítségünkre vannak a tárgyi emlékek, fényképek, írások. Széchenyi azt mondja: „csak annak a népnek van jövője, amelyik ismeri a múltját”. A múltunk ismerete nélkül nem tudjuk feladatainkat helyesen betölteni, mi birtokosai és egyben folytatói is vagyunk annak az örökségnek, amit kaptunk – ezt erősíti meg az emlékezés.

– Ki volt Csáky Károly? Milyen körülmények között lett Vác püspöke?

– Hadd kezdjem azzal, hogy Csáky Károly életútjának állomásai több ponton kapcsolódnak az enyémhez: Esztergomban szentelték pappá, ahogyan engem is. A kápláni évek után esztergom-belvárosi plébánossá nevezték ki 1880-ban. Én 1997-ben lettem ugyanott plébános. 1895-ben címzetes püspökké nevezték ki, majd 1900-ban kapta meg a váci megyéspüspöki kinevezését és Esztergomban szentelték püspökké június 17-én. Ami még akkoriban gyakorlat volt, hogy a püspöki kinevezést a császár adta, amit aztán Róma jóváhagyott, ezt követően történt a püspökszentelés. Engem éppen száz évvel később, 2000-ben ugyanott szenteltek püspökké. 1919-ben hunyt el és fejezte be püspöki szolgálatát; előreláthatólag az idén én is átadom a szolgálatot az utódomnak.

Csáky püspök grófi családból származott, nagy vagyont örökölt, de ezt a családi vagyont idehozta Vácra, előtte pedig Esztergomban a kórház építését finanszírozta.

– Ha össze kellene hasonlítanunk a száz évvel ezelőtti kor sajátosságait a mostanival, mi az a nehézség, amivel akkor és most is meg kell küzdenie az Egyháznak?

– A kor, amelyben Csáky Károly püspök lett, a századforduló, a honfoglalás 1000. évfordulójának időszaka, amikor az országot egy gazdasági fellendülés jellemzte. Az Egyház életében azonban belső vívódás volt jelen a modernizmus miatt. A modernista eszmék az Egyház önazonosságát és magabiztosságát kezdték gyengíteni. Több egyházi személyt megvádoltak modernista eszmék miatt – említem itt Prohászka Ottokár nevét –, akik igazából csak a koruk gondolkodását megelőzve láttak, és gondolkodtak előre. Szóval a körülmények változása miatt a Katolikus Egyház lelki és szellemi krízisen ment keresztül. Aztán Csáky püspök utolsó szolgálati éveire ránehezedett az első világháború árnya. Ma a vallástalanság, a szekularizáció kihívásaival küzdünk. Ötven évvel a II. vatikáni zsinat után még nem épült a tudatunkba az a fajta gondolkodásmód, amit ott, akkor kialakítottak. Nehézséget jelent a paphiány; több plébániánk van ugyan, mint száz éve, de feleannyi papunk. Nagy feladatot jelent a papi szolgálat megreformálása. Az oktatás, nevelés, szociális helyzet tekintetében ugyanúgy helyt kell állnunk és felelősséget kell vállalnunk, ahogyan azt elődeink tették.

– Mi volt az egykori püspök munkásságára a leginkább jellemző? Milyen szellemi, építészeti örökséget hagyott ránk?

– Mindennap szembesülök azzal, hogy püspöki székházunk mai berendezésének jelentős részét neki köszönhetjük. A könyvszekrények, az álló- és faliórák, az ülőgarnitúrák mind-mind az ő emlékét idézik, de tataroztatta is az épületet, felépítette a Karolina-iskolát és kápolnát, amelyet édesanyjáról nevezett el.

Püspöki szolgálatának hangsúlyos területe volt a papképzés megújítása, létrehozta a Borromaeum papi szemináriumot, törődött az idős papokkal, megalapította a papi nyugdíjintézetet, alapítványt hozott létre a siketnémák gondozására. Fontosnak tartotta az oktatás ügyét. Az iskolát működtető szerzetesnővérek rendházával együtt szegényházat létesített. Érdekességként említem, hogy a püspöki székház arborétumát is ő hozta létre 1907-ben.

– Mit tudunk arról, milyen volt Csáky püspök személyisége? Mit tanult mai utódja tőle? Mit tanulhatunk mi, hívő emberek?

– Nehéz a személyről beszélni, hisz nincs már köztünk olyan, aki személyesen ismerte. Az bizonyos, hogy tisztelték és szerették, erről egy bronz emlékplakett is tanúskodik, amelyet elismerésként kapott. A pápa kiváltságként érseki jelvényt, palliumot adományozott neki – annak ellenére, hogy Vác nem érsekség – a nevelés ügyében tett fáradozásaiért. A gondolkodása, az evangélium képviselete és a bajbajutottak iránti érzékenysége mind megmutatkozott az ő munkásságában. Figyelt az árvákra, szegényekre, a nyugdíjas papokra, a hadirokkantakra. Elvonatkoztatva a korabeli formáktól, szokásoktól a lelki tartalmat, odafordulást, a hegyi beszéd lényegét próbálom rajta keresztül is megtanulni. A szociális érzékenységet mindenki tudja magában növelni, a mások támogatására és megsegítésére törekedhetünk, a jó példák pedig erősíthetnek bennünket.

– Említette az előbb a szolgálat átadását, a jogutódlást. Hogyan szeretné átadni a szolgálatot, és hogyan látja az elkövetkezőket?

– Bizalommal, szeretetteljesen szeretném átadni a szolgálatot. Imádkozom az utódomért, és aggódom is érte, mivel, ahogy most látjuk, nehéz évtizedek jönnek. Itt van Európa válsága, a túlnépesedés, az ökológiai problémák, olyan kihívások, amivel a jövő nemzedékének szembe kell néznie. Hogyan kezeli majd ezt a világ, és benne milyen szerepet vállal majd az Egyház, ezek nehéz kérdések. Meg kell keresni a béke útját, a megbékélés útját különböző kultúrájú és vallású emberek között, magunkban. Kívánom, hogy úgy tudjam az új püspök munkáját támogatni, hogy az észrevétlen maradjon, de érezze, hogy mögötte állok. És ha időm megengedi majd, szeretném jobban megismerni Csáky Károlyt és a többi elődömet.

Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella/Váci Egyházmegye

Magyar Kurír