Piaristák újították meg fogadalmukat a váci székesegyházban

Megszentelt élet – 2017. március 25., szombat | 16:52

Ünnepi szentmisét tartottak március 24-én, pénteken délelőtt a váci székesegyházban. A szertartás keretében a püspöki városban szolgáló piaristák megerősítették, illetve megújították fogadalmukat annak emlékére és tiszteletére, hogy 400 évvel ezelőtt hagyta jóvá a piarista kongregációt V. Pál pápa.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Beer Miklós megyéspüspök, piarista konfráter volt, s részt vett a szertartáson a rend másik két váci konfrátere, Varga Lajos segédpüspök és Pálos Frigyes kanonok is.

A misén – több öregdiákkal együtt – természetesen jelen voltak a Váci Piarista Gimnázium diákjai, zsúfolásig megteltek a padsorok, így több százan imádkoztak és énekeltek együtt a fogadalmukat megerősítő szerzetesekkel.

A rendalapító Kalazanci Szent József szellemében kérjük az Úristent, hogy erősítse meg a piarista atyákat minden szolgálatukban, különös tekintettel fő küldetésükre, ami a felnövekvő generációk oktatása, nevelése – köszöntötte a rendtagokat a megyéspüspök.

Lobmayer Imre házfőnök úgy fogalmazott, hogy a rend születésének jeles jubileuma nagyszerű alkalom szerzetesi fogadalmuk megerősítésére, így méltó módon ünnepelhetnek, és megköszönhetik az Úrnak a szolgálatra szóló elhivatást.

Az ünnepi szertartás fontos momentuma volt, amikor a piarista szerzetesek sorra megválaszoltak két-két kérdést, amelyeket tanítványaik fogalmaztak meg szerzetesi elhivatásukkal, életük kihívásaival, hitélményeikkel, küldetésükkel, személyes hitvallásukkal vagy épp az őket leginkább érdeklő dolgokkal, kedvteléseikkel kapcsolatban.

Ribáry Zoltán/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria