Plébániai közösségi ház épül Eger-Lajosvárosban

Hazai – 2020. július 2., csütörtök | 10:30

Eger-Lajosváros temploma az 1930-as évek második felében épült, akkor kezdett benépesedni, beépülni a városrész, a plébánián aktív közösségi élet bontakozott ki. Az itt élők régi vágya vált valóra azzal, hogy elkezdődött a közösségi ház építése a régi iskolatelken, mely a közelmúltban került ismét az Egri Főegyházmegye tulajdonába.

Koós Ede az egri Szent Lajos-templom plébánosa úgy fogalmazott: egy visszaemlékezés szerint a ’90-es évek második felében járt itt főpásztori látogatáson Seregély István érsek, aki a hívek felvetésére azt mondta, lesz közösségi ház és ezt az ígéretet váltja most valóra Ternyák Csaba egri érsek.

Az új létesítmény a lelkiségi mozgalmak, az idősebbek és a családosok számára is megfelelő teret biztosít.

A plébános elmondta: a Szent Mónika Közösségtől a Katolikus Karitászon keresztül számos csoport működik tevékenyen, köztük a népes ministránscsapat, amelyhez nagyon sok család kapcsolódik.

A korszerű, alacsony energiaigényű épületben egy 100 négyzetméteres osztható nagyterem kap helyet, emellett több kisebb közösségi teret alakítanak ki a hozzájuk kapcsolódó kiszolgálóhelyiségekkel. A közösségi ház környezetét parkosítják majd.

A tervek szerint 12 hónap alatt elkészül a beruházás, ezt követően kerül sor a telek többi részének beépítésére.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria