Prágai Ágnes szentté avatása a kommunista rendszer bukásának szimbóluma – Kettős évforduló Prágában

Kitekintő – 2019. november 18., hétfő | 10:42

Jelentős rendezvények helyszíne volt november 16–17-én a cseh főváros: Prágai Ágnes szentté avatása, valamint a demokratikus átalakulásnak utat nyitó bársonyos forradalom 30. évfordulóját ünnepelték. A jubileumi ünnepségen részt vett Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke is.

A 13. században élt, Přemysl házból származó Prágai Szent Ágnes anyai ágon Árpád-házi királyaink leszármazottja volt. Prágában kolostort alapított a minoritáknak, majd a klarisszáknak, ahova az első nővéreket maga Assisi Szent Klára küldte, akivel Ágnes levelezett. Élete során leginkább a betegekkel és az árvákkal törődött, valamint templomokat építtetett. Boldoggá avatásának folyamatát a huszita háborúk akasztották meg, és csak a múlt század harmincas éveiben folytatódott. Szent II. János Pál pápa 1989. november 12-én avatta szentté. A cseh rendszerváltás kiemelkedő alakja, Václav Havel különösen szívén viselte Szent Ágnes kultuszának ápolását.

A cseh katolikus egyház már hosszú ideje készült a kerek évfordulóra, s ennek részeként a cseh püspöki konferencia római zarándoklaton vett részt, ahol meglátogatták XVI. Benedek emeritus pápát is. Dominik Duka bíboros adta át ekkor a Stará Boleslav-i pápalátogatás emlékére állított mellszobor másolatát.

Szombaton a prágai Szent Vitus-székesegyházban szentmise keretében ünnepelték Szent Ágnes szentté avatásának évfordulóját, melyet Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek celebrált a cseh- és morvaországi püspökök koncelebrálásával. Dziwisz bíboros II. János Pál pápa személyi titkára volt, így személyes emlékei is fűződnek az ünnephez. A szentmisén részt vett Charles Daniel Balvo jelenlegi, valamint Diego Causero korábbi csehországi apostoli nuncius is. Dominik Duka bíboros meghívására Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke is Prágába érkezett és csatlakozott az ünnepléshez.

A szentmise bevezetőjében Duka bíboros felidézte a Cseh- és Morvaországi Püspöki Konferencia múlt heti római zarándokútját, ahol a lengyel püspökkel együtt azt kérték Ferenc pápától, hogy Szent II. János Pál az „Egyház tanítója és Európa védőszentje” címet kaphassa.

Dziwisz érsek homíliájában megemlékezett arról, hogy a cseh–lengyel kapcsolatok évszázados múltra tekintenek vissza: a krakkói püspökség első patrónusa a cseh vértanú király, Szent Vencel volt. Felelevenítette, hogyan lett Prágai Ágnes szentté avatása a kommunista rendszer bukásának katalizátora és szimbóluma. A csehek szeretetét és örömét személyesen is megtapasztalta, amikor a bársonyos forradalom eseményei után pár hónappal elkísérte II. János Pált apostoli útjára. Kitért arra is, hogy harminc évvel ezelőtt egy lelki forradalom is lezajlott, ami a 40 évnyi kommunista elnyomás Isten- és egyházellenes légköre után a szabad vallásgyakorlás korát hozta el.

Veres András püspök november 15-én, pénteken érkezett Prágába, ahol Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa fogadta, aki bemutatta a helyi magyar közösség életét, kihívásait és terveit. Ezután közösen vettek részt a Dominik Duka bíboros által rendezett díszvacsorán, melyen képviseltették magukat a visegrádi országok püspökei is.

Forrás: Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Fotó: Prágai Főegyházmegye; Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria