Pro Urbe Győr díjat vehetett át Báthy Andrásné, a Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetője

Hazai – 2019. március 25., hétfő | 9:50

Báthy Andrásné a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi Régiójának regionális ügyvezetője. A magas rangú városi kitüntetést március 15-én a díszközgyűlésen adta át Borkai Zsolt polgármester.

A győri városháza dísztermében tartott ünnepi díszközgyűlésen Borkai Zsolt polgármester úgy fogalmazott: „Amikor erre a napra készülök, minden évben örömmel és megnyugvással tölt el, hogy városunkban mennyi olyan lokálpatrióta ember él, aki tenni akar és tesz is ezért a közösségért, aki tesz a közös jövőnkért. Emiatt könnyű Győrben társakat találni a fontos ügyekhez, ezért működnek a széles körű összefogások, ezért tudunk egy irányba tekinteni, és ezért tud a város ilyen dinamikusan fejlődni. A díszközgyűlés alkalmával lehetőségünk van arra, hogy megköszönjük az értéket teremtő vagy értékeinket megóvó, a városért tevékenykedő polgárainknak azt a munkát, amit nap mint nap végeznek.”

A szociális és karitatív ágazatban végzett több évtizedes kiemelkedő és példaértékű szakmai munkája, valamint lelkiismeretes és önzetlen szerepvállalása elismeréseként érdemelte ki Báthy Andrásné a Pro Urbe Győr díjat.

Pro Urbe Győr díjjal tüntették ki továbbá Róth Kálmánt, a Győri ETO Kézilabda Club utánpótlásbázisának szakmai igazgatóját, valamint Sütő Csabát, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetőjét.

Az ünnepségen díszpolgári címet vehetett át az Agrofeed Kft. két ügyvezetője, Csitkovics Tibor és Szekeres István; Jámbor László, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola nyugdíjba vonuló igazgatója és Oláh Attila, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa, egyetemi tanár.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria