Pünkösd ünnepe egyházmegyéinkben

Hazai – 2021. május 24., hétfő | 18:00

Húsvét után ötven nappal, május 23-án, az újranyitás lelkületében ünnepelték egyházmegyéinkben a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születését. Összeállításunkban a pünkösdvasárnap tartott püspöki szertartásokból, bérmálásokból és ünnepi szentmisékből adunk ízelítőt.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök május 23-án, pünkösd ünnepén a debreceni Szent Anna-székesegyházban celebrált bérmálással összekötött szentmisét.

Krakomperger Zoltán plébános a homília előtt bemutatta az egyházközség huszonhét bérmálkozóját. „Őket a Szentlélek gyűjtötte össze” – fogalmazott, kérve a főpásztortól számukra a szentség kiszolgáltatását.

Palánki Ferenc megyéspüspök szentbeszédében kiemelte, minden ember részesül az isteni ajándékban, amely nem más, mint a létezés. „Az ember teste a világ anyagából van, de tudjuk, hogy az evilági létezéstől többre vagyunk hivatva, így az Istentől kapott életet a szeretetre tudjuk fordítani.”

Az a hivatásunk, hogy másokért éljünk, megvalósítva Isten szeretetparancsát. Ehhez segítő kegyelmet kapunk: „A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.” (1Kor 12,7) A püspök hangsúlyozta, hogy nem magunkért, hanem szeretetben másokért élünk. Tudjuk, hogy ez nem könnyű, ehhez szükségünk van segítő erőre, amely nem más, mint a kegyelem. Amikor a feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak húsvétvasárnap az emeleti teremben – amely az utolsó vacsora és később a Szentlélek kiáradásának a helye –, a küldetés előtt ajándékot ad: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22).

A bérmálkozásra készülők megkapták Istentől a mások felé való nyitott szív ajándékát, hogy rátalálva hivatásukra, abban megerősödve másokért tudjanak élni, és megosszák azt a kegyelmet, amelyet Istentől kaptak – fogalmazott Palánki Ferenc.

A teljes beszámoló és a képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

* * *

Egri Főegyházmegye

Pünkösdvasárnap az egri bazilikában ünnepi szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek. A szentmise kezdetén örömét fejezte ki, hogy a hosszú karanténidőszak után lassan kezdjük visszakapni a szabadságunkat, de mint hozzátette, az igazi szabadság, amire mi meghívást kaptunk, a keresztény ember szabadsága, amelyet a Szentlélek hoz meg nekünk.

Homíliájában a főpásztor úgy fogalmazott, mindannyiunkat ugyanaz a Lélek tölt el ma is, mint akkor pünkösdkor az apostolokat. Nem tudták, mi vár rájuk. Számítottak Jézus ígéretére, hogy elküldi a Vigasztalót, ám nem tudták, mit jelent ez. Azóta évszázadok teltek el, de most is ugyanaz a Lélek fogja össze az egyházat. A Szentlélek fűzi össze az emberiséget. Az a Lélek, amelyet a keresztségben mindannyian megkaptunk.

Ahhoz, hogy Isten Lelke lakozzék bennük, nemcsak a bérmálás szentsége segít minket. Minden szentgyónásban és szentáldozásban Jézus Lelke erősít meg bennünket. Ugyanaz a Lélek tölt el mindannyiunkat, Isten mégsem uniformizál! – hangsúlyozta Ternyák Csaba. – Minden családnak, minden embernek, minden egyházközségnek meg van a saját egyénisége, jellemzője. Isten közösségbe gyűjt minket és vezet, de örül az egyén egyediségének.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás: Domán Vivien/Egri Főegyházmegye

 * * *

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Május 23-án, pünkösdvasárnap Erdő Péter bíboros, prímás ünnepélyes szentmisét celebrált az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban, melynek keretében a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta.

Krisztus megváltó áldozata és a Szentlélek ereje munkálja az emberek üdvösségét, megtérésünket, bűntől való szabadulásunkat. És mégis, éppen pünkösdkor a tanítványok átélik, hogy az emberek tömegesen hisznek az ő igehirdetésüknek. Szent Péter pünkösdi beszédében azt mondja az embereknek: „Térjetek meg… és keresztelkedjék meg mindegyiktek bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). És ennek a beszédnek a nyomán még aznap mintegy háromezren megtértek és megkeresztelkedtek (vö. ApCsel 2,41) – idézte fel szentbeszédében a főpásztor, rámutatva, hogy ilyen váratlan aratás, ilyen aratási ünnep a keresztény pünkösd, mert ez az ünnep hordozza annak ígéretét, hogy mindig lesznek a történelem során, akik szavunkra hinni fognak, hogy Krisztus vetését a Szentlélek érleli. Ebben az aratásban lehetünk a munkatársai. Az optimizmus ünnepe tehát a pünkösd.

Öröm a megtérés miatt, öröm a mennyben és a földön, hiszen maga Jézus mondja, hogy nagyobb az öröm a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon (Lk 15,7). Örülünk mi magunk is, hogy megnyílt az utunk az üdvösség felé – fogalmazott a bíboros.

A teljes beszámoló és a képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

* * *

Győri Egyházmegye

Május 23-án, pünkösdvasárnap Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Koncelebrált Böcskei Győző, a székesegyház plébánosa és Méry László püspöki titkár, szolgálatot végeztek a Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a nap folyamán két ízben is kiszolgáltatta a bérmálás szentségét: délelőtt a győr-belvárosi plébániához tartozók, délután a Prohászka Ottokár Iskolaközpont tanulói részére.

Veres András szentbeszédében a pünkösdvasárnapi evangéliumi részletet (Jn 20,19–23) idézve rávilágított arra, hogy miként az apostolok a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót, mert félelem tartotta fogva a szívüket; úgy emberi életünk egészét is végig kísérik a különféle félelmek.

Jézus kortársai is egyszerre éltek át félelmet és megrendültséget a Mester csodatetteit látva, amelyek napjainkban is megtörténnek. A hit képes legyőzni bennünk a félelmet, és képes felébreszteni az Istenre való ráhagyatkozásnak az örömét – hangsúlyozta a püspök, majd a szentség felvételére készülőkhöz fordult: „Most, a bérmálkozás alkalmával, nektek személyesen kell döntést hoznotok, hogy ti Krisztus útján kívántok járni.”

A teljes beszámoló és a képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás: Győri Egyházmegye

* * *

Hajdúdorogi Főegyházmegye

A húsvét utáni 50. napon a debreceni Istenszülő oltalma görögkatolikus főszékesegyházban végezte Kocsis Fülöp érsek-metropolita a pünkösdi Szent Liturgiát.

A főpásztor ünnepi beszédében kiemelte, ha nemcsak képletesen, hanem valóságosan is fölemeljük a szívünket, akkor ezzel megnyitjuk magunkat arra, hogy valóban belénk szálljon a Szentlélek. Mint mondta, az Egyházon keresztül fogadjuk a Megváltót. „Láttuk az igazi világosságot, megtaláltuk a mennyei Szent Lelket, imádjuk az osztatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket.”

Lám, kiderül, hogy minden Szent Liturgián pünkösdöt ünneplünk – mutatott rá, hozzátéve, a Szentlélek közösséget teremt Istennel és közösséget a benne részesülőkkel.

Lélek nélkül nem találkozhatunk Istennel, és nem találhatjuk meg egymást sem. Ha azonban a Lélek közöltetésében részesülünk, akkor Istenben részesülünk, és egymásban is önmagunkra találunk. Ezért az Egyház születésnapja pünkösd ünnepe, melyen keresztül megkapjuk a teljes Szentháromságot, őáltala pedig isteni és nem csupán emberi közösségre léphetünk megkeresztelt embertársainkkal is – fogalmazott a metropolita.

Kocsis Fülöp ünnepi tanítása ITT olvasható.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

 * * *

Kaposvári Egyházmegye

Pünkösdvasárnap, május 23-án Varga László megyéspüspök celebrált szentmisét a kaposvári Szent Margit-templomban. A bérmálással egybekötött alkalmon a főpásztor a bérmálandókhoz szólt prédikációjában:

„Szeretnélek titeket, a bérmaszülőket s minden jelenlévőt meghívni egy iskolába: a Szentlélek iskolájába. Hivatalosan nincs alapító okirata, de ez az iskola valóban létezik, s ebbe az iskolába szeretnélek mindannyiótokat meghívni. A felvételi anyagban az egyik legfontosabb a megtérés.”

E nélkül nincsen hiteles keresztény katolikus élet, csak vallásgyakorlat. Mi annál többre vagyunk hivatva. Nemcsak azt kéri tőlünk az egyház, hogy gyakoroljuk hűségesen a vallásunkat, tartsuk meg az egyház előírásait, parancsait, hanem a legfontosabbat kéri a Mester által mindenkitől, azt, hogy térjünk meg – hangsúlyozta Varga László.

Milyen tantárgyak vannak a Szentlélek iskolájában? Van egy ilyen tantárgy: az ima művészete. Ehhez nem elég imákat megtanulni. Az ima művészetéhez meg kell tanulnunk csendben lenni. Csak akkor van párbeszéd, ha az egyik fél hallgat. Nemcsak elhallgatni kell ahhoz, hogy meghalljuk, mit mond a másik, hanem meg is kell hallgatnunk, melyhez nyitott szív kell. Meg kell hallgatnom és meg kell hallanom, hogy mit akart mondani a másik. Így vagyunk a Jóistennel is. Csend kell ahhoz, hogy az Ő csendes, szeretettel teli hangját meghalljuk és megértsük – magyarázta a főpásztor.

A teljes beszámoló és a képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

* * *

Miskolci Egyházmegye

Orosz Atanáz püspök május 23-án, a Szentlélek eljövetelének ünnepén Sajópálfalán mutatott be Szent Liturgiát.

Pünkösd neve az ötvenedik napot jelöli a görög nyelvben. Kezdetben a zsidóknál az aratás ünnepe volt, az öröm és hálaadás napja, amikor fölajánlották a föld termésének zsengéit. Itt szintén hálaadásra gyűltünk össze, és ahogyan sztihiránkban hallatszik, ünnepelhetjük „az ígéret beváltását és reményünk teljesülését” és hálásan köszönhetjük meg Istennek az itt szemünk előtt lévő ajándékait – hangozott el a püspöki homília bevezetőjében.

A püspök arról is szólt, hogy Jézus a búcsúbeszédében azt ígérte a Vigasztaló kapcsán, hogy amikor eljön, nyilvánvalóvá teszi a világnak a bűnt, az igazságot és az ítéletet. „A bűnt, amiért nem hisznek bennem. Az igazságot, mert az Atyámhoz megyek, és többé már nem láttok. Az ítéletet, mivel e világ fejedelme már ítélet alá esett.”

Az elmúlt másfél év során is megtapasztalhattuk, hogy ítélet hangzik el olykor e világ fölött – vont párhuzamot a jelen helyzettel Orosz Atanáz, rámutatva, hogy talán nem úgy, ahogy az egyszerű ember képzeli, de mindenképpen ítélet alá esnek a világ nagyképű fejedelmei.

A teljes beszámoló ITT található.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

* * *

Nyíregyházi Egyházmegye

A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban ünnepelték a Szentlélek eljövetelét május 23-án. A pünkösdvasárnapi ünnepi Szent Liturgián szentbeszédében Szocska A. Ábel megyéspüspök kiemelte, hogy a Lélek munkáját azok tapasztalják meg, akik a Lélek szerint élnek.

„A Lélek gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (…) Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően” – idézte Szent Pál szavait a püspök.

A Szent Liturgián együtt imádkozott a főpásztorral Papp Tibor főhelynök, Dobos András szemináriumi rektor és Soltész János, diakónusi szolgálatot végzett Gánicz Tamás, valamint Orosz István Mokiosz, akit pünkösdhétfő délelőtt szentelt görögkatolikus áldozópappá Szocska A. Ábel megyéspüspök a máriapócsi kegytemplomban.

A teljes beszámoló és a képgaléria ITT található.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

* * *

Pécsi Egyházmegye

A pécsi székesegyházban Felföldi László megyéspüspök celebrált szentmisét, amely alatt a bérmálás szentségében részesítette az erre készült ifjú híveket.

A főpásztor felidézte, a görög pentekoszté, vagyis az ötven szóból származó pünkösd kifejezés arra utal, hogy Jézus a húsvétot követő ötven napon újra és újra megerősítette tanítványait abban, hogy mennybemenetelét követően elküldi a Szentlelket.

Felföldi László külön köszöntötte a bérmálkozókat, bérmaszüleiket és a jelenlévőket. Homíliájában hangsúlyozta, az emberi kapcsolatok csak akkor teremnek gyümölcsöt, ha abban várakozás van. „Amikor egyszerűen várok valakit, mikor megérkezik, akkor az öröm és biztonság érzése jár át. És minél inkább benne van ebben a lélekkel való készülés, annál inkább képes beteljesíteni a várakozás boldogságát” – mondta a megyéspüspök, és hozzátette, a Szentlélek éltető erő, mely benne rejlik egy üzenetben, egy cselekedetben, egy közösségben.

Fontos, hogy megvilágítsa szívünket a Szentlélek! Uram, nem látok tisztán! Add nekem a Szentlélek világosságát, hogy merjek lépni, hogy lássak, hogy előre haladjak, hogy elinduljak az úton, hogy minden, ami rám vár az élet szépségéből, a Szentlélek biztonságában elérhető legyen! – fohászkodott a közösséggel a közösségért Felföldi László.

A teljes beszámoló és a képgaléria a bérmálásról ITT található.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

* * *

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Pünkösdvasárnap, május 23-án Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a szegedi dómban. A püspök a szentmisén a bérmálás szentségében részesítette a belvárosi plébániához tartozó fiatalokat.

Kiss-Rigó László szentbeszédében leszögezte, hogy az ünnep üzenete mindig örök, csak a világ és a környezet változik, éppen ezért a pandémia végéhez közeledve most pünkösdkor elgondolkodhatunk azon, hogy melyek az igazán fontos értékek és személyes kapcsolatok számunkra az életünkben. Ha ezt megtettük, akkor a Szentlélek segítségét kérve külön tudjuk választani a jót és a rosszat, így a járvány után sokkal minőségibb, emberhez méltóbb és boldogabb életet tudunk élni.

A pünkösdvasárnapi szertartás egyben a Con Spirito Egyházmegyei Fesztivál záróeseménye is volt.

A teljes beszámoló ITT található.

A képgaléria a bérmálásról ITT megtekinthető.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

* * *

Székesfehérvári Egyházmegye

Pünkösdvasárnap, a Szentlélek eljövetelének ünnepén Spányi Antal megyéspüspök a székesfehérvár-vasútvidéki Prohászka Ottokár Jó Pásztor-emléktemplomban mutatott be szentmisét, melynek keretében  kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.

A képgaléria a bérmálásról ITT megtekinthető.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

* * *

Veszprémi Főegyházmegye

Pünkösdvasárnap, május 23-án Udvardy György veszprémi érsek 33 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a hévízi Szentlélek-templomban. Az ünnepi szentmisén koncelebrált Kiss László hévízi esperes-plébános, Tóth Tamás káplán és Tóth Gábor Norbert áldozópap, piarista novícius.

Homíliájában arról beszélt a főpásztor, hogy pünkösd a csoda és az értés ünnepe. Isten erejével, embert mentő szeretetével teljesen jelen van, és olyan csoda történik, ami nélkül az emberiség, a teremtett világ élni nem tud.

Amikor a fiatalok a bérmálás szentségét kérik, akkor megvallják hitüket, hogy ellene mondjanak mindennek, ami nem Krisztus, hogy elfogadjanak mindent, ami Krisztus és az Ő Egyháza – mutatott rá Udvardy György.

A szentmise végén kiemelte, a mai világban késznek kell lennünk és vállalkoznunk kell arra, hogy tanúságot tegyünk. Remény és öröm által az sugárzik belőlünk, hogy ismerjük Krisztust, az Atyát és Isten Szentlelke működik bennünk.

A teljes beszámoló ITT található.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

A veresegyházi Szentlélek-templom figurális üvegfestménye Fotó: kozterkep.hu, Göröntsér Vera