Pünkösd ünnepe a külhoni egyházmegyékben

Külhoni – 2018. május 23., szerda | 14:47

A határon túli magyar katolikus egyházmegyékben is megemlékeztek a Szentlélek eljöveteléről május 20-án.

Nagyváradi Egyházmegye

A pünkösdi szentmise keretében Böcskey László megyéspüspök harmincnégy fiatalnak és hat felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A jelöltek felkészítését Fodor József általános helynök, a székesegyházi főplébánia lelkipásztora végezte.

Homíliájában a főpásztor arra utalt, hogy a világon mindenkinek van egy története, egyéni és közösségi szinten egyaránt, melyeket valamiféleképpen meg szoktunk örökíteni. Régebben s talán még napjainkban is itt-ott családi krónikák készülnek, az imakönyvekbe nemzedékeken keresztül feljegyzik a családokat érintő főbb eseményeket. Mindennapi gyakorlat, hogy a hivatalokban, munkahelyeken önéletrajzokat kérnek tőlünk, és monográfiák látnak napvilágot települések, nagyobb közösségek múltjáról. Az emberiség történelmével is sokan foglalkoznak. Pünkösd is egy történetről szól, egy olyanról, mely új fényben tárja fel előttünk az embert és küldetését. Nem más, mint Isten gyermekeinek a története, a miénk.

Azonban nemcsak ténymegállapítás, annak megörökítése, hogy együtt voltak az apostolok és történt velük valami, ami megváltoztatta az életüket, hanem a leírásban benne van az is, ami ezután következett ott, és a Szentlélek eljövetelével elkezdődött az ő életükben, s általuk az emberiség történetében. Egy olyan megvalósulás, mely meghívást kell jelentsen számunkra is, hogy felismerjük: nagyobbra vagyunk hivatva annál, mint gondolnánk, „hiszen a Szentlélekkel való találkozás révén Isten igent mondott ránk, benne vagyunk a tervében, fontosak vagyunk és számítunk neki” – fogalmazott Böcskey László püspök.

Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből is idézve a megyéspüspök azt tanácsolta: az életünket az összefüggések tükrében szemlélve ügyeljünk arra, hogy ne apadjon ki a Krisztushoz való vonzódás a tudatunkból, hiszen aki kizárja életéből a Szentlélek sugallatait, saját magát örök szárazságra ítéli, és hasonló lesz azon növényekhez, melyeket nem táplálnak, gondoznak. „A pünkösd a mi életünk történetéről is szól, a maga teljes egészében és összefüggéseiben, melyek előre vihetnek, vagy épp ellenkezőleg, leragadtathatnak bennünket egy helyben. Egy adott pillanatban ugyanis minket is megérint a Szentlélek, és csak rajtunk múlik, reagálunk-e erre, hogy nyitott, másokra odafigyelő, önzetlen, együttérző, áldozatkész és örvendező emberekké váljunk” – hangsúlyozta a nagyváradi megyéspüspök.

* * *

Temesvári Egyházmegye

A temesvári székesegyházban pünkösdvasárnap Miguel Maury Buenida, Románia apostoli nunciusa szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A szertartáson koncelebrált Martin Roos leköszönő megyéspüspök.  

Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye; Temesvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria