Puskely Mária: Batthyány hercegorvos – Ősök, elődök, kortársak, utódok körében

Batthyány-Strattmann László édesapja gróf Batthyány József gróf, mosoni főispán, anyja Batthyány Ludovika grófnő. Tizennégy gyermekük született, László a hatodik volt. Gyermekkorát beárnyékolta, hogy édesapjuk elhagyta édesanyjukat, s katolikus hitét, és az evangélikus egyház szertartása szerint feleségül vette korábbi hitvese társalkodónőjét, Kornis Antonia grófnőt. A visszaemlékezések szerint a mélyen hívő Batthyány Ludovika irgalmas lelkületű asszony volt, gyakran látogatta a betegeket, mindenhová gyógyírt, orvosságot vitt. Egész életében visszavárta férjét, nem tűrte, hogy a jelenlétében bárki rosszat mondjon róla. Halálos ágyán mindent megbocsátott neki, egyetlen vágya volt, hogy még egyszer lássa őt, Batthyány József azonban még a temetésére sem ment el. Batthyány-Strattmann László szentként tisztelte az édesanyját, és mindig nagy szeretettel beszélt róla. Később – amikor kiderült róla, hogy gyomorrákja van – édesapja iránt is megengesztelődött, kezdő orvostanhallgatóként az utolsó pillanatig ápolta. Halálos ágyán Batthyány József maga kérte a fiát: „Legyél orvos, úgy jobban tudod segíteni az embereket.”

A kötetben Batthyány-Strattmann László gyermekei is felidézik szüleikkel kapcsolatos emlékeiket. Egyikük, Lilly szerint édesapjuk gyermekkorában vallásos nevelést kapott, és „Laci” édesanyja is jó példát mutatott. Később azonban a tragikus családi események, amelyek megkeserítették a gyermekkorát, eltávolították őt Istentől. Tanulmányai során csak kevés keresztény könyvet olvasott, s anélkül, hogy tudatosodott volna benne, megingott. Élete akkor változott meg gyökeresen, amikor 1898-ban feleségül vette Mária Terézia Coreth grófnőt. „A szentségi házasság erejében egészen új életet akartak kezdeni, egyúttal arra törekedni, hogy a keresztény házasság által mindig közelebb jussanak Istenhez.” Mizl – ahogyan szerettei nevezték őt – visszavezette férjét a hithez, aki ettől kezdve teljesen alárendelte életét Istennek. Házasságukat tizenhárom gyermekkel áldotta meg az Úr. Mizl mindenben társa és aktív segítője volt férjének, így a betegek ápolásában, gondozásában is. A naplóbejegyzésekből egy csodálatos és az idő múlásával csak még jobban kiteljesedő szerelem rajzolódik ki előttünk. 1907 januárjában Batthyány-Strattmann László a következőket írja: „Kilenc éve házasok vagyunk, egy szív, egy lélek. Napról napra jobban szeretjük egymást.” Két héttel később pedig Mizl aggódását olvashatjuk gyengélkedő férje állapota miatt: „Laci, az én drágám, nagyon rosszul aludt, reggel azt mondta, nem jól érzi magát, s bizony láza van… Az én drága angyalom beteg – nemcsak boldogságom, támaszom, örömem, gyönyörűségem, hanem – Isten után – szerelmem, kincsem…”

Édesapja halála után Batthyány-Strattmann Lászlóra szállt a jól jövedelmező családi uradalom. A pénzből kórházat épített a Moson megyei Köpcsén, ahol ingyen gyógyította a vagyontalan betegeket. Az I. világháborút és a magyarországi Tanácsköztársaság leverését követően a család Körmendre költözött, ahol az ekkor már európai hírű szemorvos felállította a várkastély melléképületeiben kórházát. Egy korabeli tanúvallomás szerint „Százával jártak oda nemcsak szembetegek és nemcsak testi betegek, hanem az életnek nyomorékjai, akik itt mindig megértő orvost, atyát és nevelőt nyertek… Az Ő szívében gyakorlatilag élt már a társadalombiztosító intézet.” Azt, hogy a többnyire vagyontalan betegek mennyire szerették az őket szívvel-lélekkel gyógyító orvost, jól kifejezi az az egyszerű parasztember, aki távozásakor így búcsúzott el tőle: „Kár, hogy nem pap a kegyelmes úr! Mert különb embert igazán nem lehetne keríteni hozzánk Esztergomba hercegprímásnak!” Erre egy másik beteg így replikázott: „Úgy se nyernénk vele sokat, mert hamarosan elvinnék római pápának.”

Batthyány-Strattmann László gyógyító hivatását mindvégig imádságos lelkülettel végezte. Köpcsényben és Körmenden is volt magánkápolnája, oltáriszentséggel, pápai engedéllyel. Mielőtt a kórházba indult, öt-tíz percig térdelt az eucharisztia előtt. Orvosi – és emberi – hitvallását tökéletesen fejezi ki rövid kis verse: „Amikor én mint orvos és ember / megtettem ami becsületből kötelességem, / megfeszítve minden erőmet, / ami csak tőlem telik, / Akkor! Jó Istenem, / hozzád sietek / Állj Te a beteg mellé / s pótold bennem azt, / amit orvosként nem tudok megtenni.”

Az egész életüket mások szolgálatába állító házaspárt nem kerülték el a szenvedések, tragédiák sem. Elsőszülött fiuk, a rendkívüli zenei tehetségű Ödön húszéves korában váratlanul meghalt heveny vakbélgyulladásban. A betegek ezreit meggyógyító Batthyány-Strattmann László ekkor lefogta szeretett fia szemét, majd megindult hangon ezt mondta: „Gyerekek, most fölmegyünk a kápolnába, és elimádkozzuk a Te Deumot.”

Batthyány-Strattmann László élete utolsó évét a bécsi Löw-szanatóriumban töltötte, hólyagrákkal kezelték. Felesége, Mizl is sokat betegeskedett ebben az időben, néhány hétig Berlinben gyógyult. Gyengélkedéseit leszámítva azonban mindig ott volt férje mellett, csakúgy mint gyermekeik. A szegények orvosa rettenetes fájdalmakkal küszködött, de az Isten jóságába vetett hitét egyetlen pillanatra sem vesztette el. Betegágyán írt egyik levele szerint „… tizenegy hónap óta sokat, bizony nagyon sokat szenvedek… sokkal könnyebb volt az Úristenért betegeket gyógyítani, mint éjjel-nappal szenvedni. De Isten elsősorban jó atya, aki annyira sok örömet és békességet ad nekem, hogy csak nagy hálával lehetek iránta, aki mindenesetre még a temérdek fájdalmaimat is szeretetből küldi.”

Batthyány-Strattman László orvos volt és emberbarát, akiben szétválaszthatatlanul összekapcsolódott az Isten és ember iránti szeretet, a gyakorlatban valósította meg Jézus intelmét: „Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt nekem teszitek.” (Mt 25,40) (Martinus Kiadó, 2014.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír