Püspöki áldás a megújult érdi Marianum iskolára

Hazai – 2017. október 18., szerda | 13:49

Hálaadó szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal megyéspüspök október 5-én a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő, teljes energetikai korszerűsítéssel felújított Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolát Érden.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen részt vett Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, a fenntartó egyházmegye képviselői, T. Mészáros András polgármester, Sárközi Márta tankerületi igazgató, az intézmény pedagógusai, diákjai, valamint szüleik.

Hajdu Ferenc helynök, az iskola püspöki biztosa az ünnepi szentmise elején az intézmény felújításával, bővítésével kapcsolatban kiemelte: az iskola nemcsak betonból, kőből, acélból, hanem sokkal inkább abból a bizalomból épült, amely lehetővé tette a felújítást. „A már megkezdett bővítés sem csupán az emberektől függ, hanem Isten kegyelmén alapul. A munkálatok befejezése után most a lelkek építése kap nagyobb hangsúlyt.”

Spányi Antal püspök a szentmisében arról beszélt, Isten meghallgatja azokat a kéréseinket, amelyek megegyeznek az Ő terveivel; fontos azonban, hogy ne csak kérni tudjunk, hanem hálát is adjunk mindazért, amit kaptunk. Egész keresztényi életünket, viselkedésünket járja át a köszönet Istennek – buzdított a főpásztor. Hozzátette: kiemelten fontos az is az ember életében, hogy munkáját becsületesen végezze, a legjobb tudása szerint. Ha megteszünk mindent, ami tőlünk telik, Isten áldása kíséri törekvéseinket.

Az érdi Marianum-iskola energetikai korszerűsítését a Székesfehérvári Egyházmegye pályázati forrásból finanszírozta. A munkálatokat a nyári szünetben végezték: kicserélték a nyílászárókat, az épületet újravakolták és -festették; gépészetileg felújították, szigetelték a pincefödémet.

Takácsné Tóth Noémi iskolaigazgató hangsúlyozta, bár a felújítási munkálatok lezárultak, az építkezésnek nincs vége: elkezdődött az iskola új szárnyának építése; itt tornaterem, étkező, osztálytermek kapnak majd helyet. Négyszáztíz gyerek folytathatja majd itt tanulmányait a gimnáziumi osztályok bővülésével.

Az ünnepség végén a főpásztor megáldotta az újonnan épült közösségi házat is, melynek elkészültével az érdi plébánia harmincéves álma valósult meg. Az egyházközség elsőként a katolikus iskolát szerette volna korszerűsíteni, így most kerülhetett sor a plébánia bővítésére.

A közösségi ház több funkciót is ellát: az épületen keresztül akadálymentesen megközelíthetővé vált a templomtér; kiszolgálja a kisgyermekes családokat a szentmise liturgiájának kísérésével egy számukra elkülönített térben, és természetesen közösségi alkalmakra ad lehetőséget; a díszterem és a tetőtér nagyobb plébániai rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria