Püspöki szentmisével ünnepelték a székesfehérvári Szent Donát-kápolna búcsúját

Hazai – 2017. augusztus 8., kedd | 20:20

Székesfehérváron régi hagyomány, hogy Szent Donát emléknapján a város plébániáiról gyalogosan zarándokolnak a hívek a szőlőhegyi kápolnához. A szőlősgazdák védőszentjének tiszteletére idén augusztus 6-án mutatott be szentmisét a Szent Donát-kápolnában Spányi Antal megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tornyai Gábor, a székesfehérvár-öreghegyi Magyarok Nagyasszonya-templom (melynek miséző helye a kápolna) plébánosa köszöntötte Spányi Antal megyéspüspököt és az összegyűlt közösséget.

A főpásztor homíliájában arról szólt, legjobb tudásunk szerint tervezzük az életünket, teszünk azért, hogy mindaz megtörténjen, amit jónak látunk, amire vágyunk, időnként azonban máshogy történnek a dolog. Megriadhatunk, elbizonytalanodhatunk, ha nem értjük a körülöttünk zajló világot. Azonban a Szentírásban 365-ször szerepel: „ne féljetek”. Az év minden napjára szól ez a biztatás.

A szentmisében felolvasott evangéliumban is ezt hallhatták a hívek. A Tábor-hegyen Jézus felkészítette a tanítványokat arra, hogy el tudják fogadni a szenvedést. Megmutatta nekik a szemmel látható felszín alatt a szemnek láthatatlan isteni dicsőségét. „Jó nekünk itt lenni” – mondták a tanítványok, és velük együtt mi is mondjuk, amikor szinte kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetének és nagyságának közelségét – mutatott rá a püspök, hozzátéve: a közel-keleti keresztény testvéreinknek kemény üldöztetésben van részük, és így kell kitartaniuk Isten mellett. Nekünk is ki kell tartanunk Isten mellett ebben a világban, amiben nagyon sok minden akarja elterelni róla a figyelmünket.

A főpásztor végül Szent Donát közbenjárását kérte a kegyelemért, hogy kifejlesszük magunkban az Isten jelenlétére való érzéket, meglássuk a történések és életünk pillanatai mögött a minket szerető és értünk cselekvő Istent. Így életünk minden pillanatát azzal a bizalommal tudjuk megélni, hogy „jó nekünk itt lenni”. Ne féljetek, bízzatok Istenben! – buzdított Spányi Antal püspök.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Lugosi Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria