Püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünnepelte Jakubinyi György érsek

Külhoni – 2015. május 3., vasárnap | 16:02

A gyulafehérvári székesegyházban április 29-én hálaadó szentmise keretében papok és hívek együtt ünnepeltek Jakubinyi György érsekkel, hálát adtak a huszonöt évvel ezelőtt, Csíksomlyón történt püspökszentelésért – tájékoztat a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az eseményre a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye segédpüspöke, számos pap és hívő zarándokolt el Erdély különböző tájairól. A jubiláló főpásztor a hálaadó szentmise keretében elmondott szentbeszédében kitért a nap ünnepeltje, Sienai Szent Katalin egyháztanító életpéldájára, majd pedig a hivatás kegyelméről elmélkedett. A hivatás Isten ajándéka, a feladat, a küldetés pedig nem öncélú. A jelenlevőket arra biztatta, hogy ne feledkezzenek meg szüntelenül imádkozni a hivatásokért, mert „az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37–38)


A szentmisét követően az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola szervezésében rövid visszatekintő, hálaadó ünnepséget tartottak. Elsőként Tamás József segédpüspök szólt az egybegyűltekhez. Beszédében kiemelte Jakubinyi György érsek eddigi életpályájának fontosabb szakaszait, visszatekintést nyújtott az elmúlt évtizedek fontosabb helyi egyháztörténelmi eseményeire. Beszédében kiemelte: a kommunista rezsim bukása utáni püspökszentelés ünnep volt, az örökség pedig, melyet az új püspök – majd gyulafehérvári érsek – kapott, a jelenkor megpróbáltatásainak alávetve létezik: a kettős kisebbségben élő erdélyi katolikusoknak főpásztorukkal együtt az új idők megpróbáltatásaival kellett, s kell szembenézniük. Végezetül pedig a jelenlevőket Pál apostol szavaival buzdította az imára: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten igéjét hirdették nektek!” (Zsid 13,7)


Kelemen Arnold papnövendék szavalatát követően Marton József professzor, nagyprépost a Márton Áron hagyatékát feldolgozó sorozat erre az alkalomra elkészült, legújabb kötetét mutatta be. Utána Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója a Keresztény Szó kulturális havilap ebből az alkalomból készült különszámát mutatta be, Kovács Sándor főesperes, az egyesület kuratóriumának elnöke pedig szimbolikus ajándékként átnyújtotta az érseknek a különkiadás huszonöt példányát. Marton József professzor az újonnan megjelent Márton Áron-köteteket adta át a jubiláns érseknek. Az ünneplést követően a zarándokoknak lehetőségük nyílt személyesen találkozni az ünnepelt főpásztorral, aki külön köszöntött minden zarándokcsoportot.

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria