„Rád találtam”: rendhagyó lelki nap Zalaegerszegen – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. december 19., péntek | 12:34

A „Rád találtam” csoport december 13-án hatodik alkalommal tartott a fiatalokat aktívan is bevonó, tanúságtételen alapuló rendhagyó lelkinapot a zalaegerszegi Mindszenty-gimnáziumban – számolt be Sziráki Péter főszervező.

A fiatalokat saját nyelvükön megszólító lelkigyakorlat célja az volt, hogy az evangéliumra alapozva, hiteles és személyes tanúságtételeken és dicsőítő énekeken keresztül lerakják a hit alapköveit a közösségben.

Jékey Franciska tanúságtételében a rossz útra tévedt tékozló leány alakja elevenedett meg. Franciska arról beszélt, hogyan jutott el a függőség szélére, a teljes önmagába fordulásig, a világtól való elszigetelődésig, és ebből hogyan kapaszkodott vissza Isten segítségével.

Proszenyák Róbert halálélményéről mesélt, rendkívül fiatalos nyelvezeten. Egy futóverseny közben esett kómába, és az abban megélt időtlenség és fizikai-lelki fájdalmak ébresztették arra, hogy amit addig magáról és az életéről gondolt, nem a mennyország felé vezették.

A fiatalok megnézték a Kemenes Balázzsal készült videointerjút is: a zenész több évtizeden keresztül járta az országot és a Kárpát-medencét Sillye Jenő oldalán. Kemenes Balázs őszintén vallott betegségéről, a tüdőrákról, beszélt a keresztények feladatáról, valamint a megbocsájtó Isten kegyelméről.

A „Rád találtam” dicsőítő csoport az egész nap során keresztény hálaimákkal segítette a lelki ráhangolódást, emellett pantomimjátékkal és fiataloknak szóló lendületes felvezetésekkel is segítették a résztvevők elmélyülését. Az adventi lelki program zenével és imádsággal kísért szentségimádással, valamint gyónással, lelki beszélgetéssel és közbenjáró imádsággal zárult.

A „Rád találtam” csoport tíz-tizenöt dicsőítő zenéléssel foglalkozó és szervező felnőttből, valamint tizenöt gyermekkorú segítőből áll. Nemcsak Zalaegerszegen, hanem a keszthelyi Farkas Edit-szakiskolában is rendeztek már három alkalommal hasonló lelkinapot, és szívesen mennek bárhova, ahol nyitott szívvel és lélekkel várják őket.

Fotó: Lambert Attila

Videó: Zalaegerszegi Televízió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria