Raffaelle Merthes: A názáreti József

Raffaelle Merthes filmjében József kiváló ács, a jeruzsálemi templom kapuján végzi a faragásokat, három unokaöccsével, Simonnal, Júdással és Józsuéval együtt. A film kezdetén a zelóták merényletet kísérelnek meg a Jeruzsálembe látogató Heródes király ellen, bosszúból, amiért azt tervezi, hogy beviszi a templomba a római sas-bálványokat. Ez az Istennek szentelt épület nyílt meggyalázása. Rögtön kiderül: a zsidóságon belül kétféle irányzat él, az egyik szerint jogos az erőszak a zsarnok Heródes és az Izraelt rabságban tartó rómaiak ellen. Ezzel szemben József a békesség embere. Amikor a zelótákat követő unokaöccsei a feldühödött tömeggel együtt Heródes halálát kívánják, József így inti őket: „Nem, a harc nem vezet sehová!... Az Úr kezében vagyunk mind. Vérrel mocskolnád be a templomot, és meghalnál, ahogy atyád meghalt?” Már ekkor megmutatkozik József imádságos lelkülete, így fohászkodik Istenhez: „Uram, add, hogy békességed ránk találjon!”

Ebben a pillanatban jelenik meg Mária – tizenhat éves, szépséges lány, akinek szülei, Anna és Joakim régóta ismerik és tisztelik Józsefet, aki húsz évvel idősebb Máriánál, kislányként a karjaiban ringatta. Fény derül József szomorú múltjára is. Évekkel korábban feltehetően ő is a zelóták híve volt, de elvesztette jegyesét és a fivérét. Haláluk rdöbbentette az erőszak, a fegyveres harc hiábavalóságára, „Mert mindaz, aki kardot ránt, kard által vész el” (Mt 26,52).  József fájdalma nem enyhül az évek múlásával, lelkét betölti a bánat, hiszen családot szeretett volna, fiúgyermeket, s most úgy érzi, álmai végleg szertefoszlottak.

József a békesség szellemében nevelte fel három árván maradt unokaöccsét, akik azonban az erőszak hívei. Az elnyomó hatalmat képviselő rómaiak brutalitása látszólag őket igazolja. Seregükkel megszállják Názáretet, s noha József a falu követeként békés szándékkal felkeresi a parancsnokot, élelmet és szállást ajánlva nekik, a rómaiak gyilkolnak, fosztogatnak, megerőszakolják Mártát, Júdás jegyesét, majd másokkal együtt rabláncon elhurcolják.

Mária a szüleivel és Józseffel együtt a távolból nézi a rómaiak és a foglyok vonulását, s fölteszi a kérdést: „Miért? Miért ez a sok fájdalom?” József nem válaszol, de Mária anyja ebben a tragikus helyzetben is hisz az isteni gondviselésben: „Hidd el, Mária: az Úr megsegít bennünket. Küld majd valakit nekünk. Ahogy mindig is ígérte.” 

József unokaöccsei bosszúért kiáltanak, ők egy olyan Messiás eljövetelében bíznak, aki a nép élére állva fegyverrel űzi ki Izraelből a rómaiakat. József figyelmezteti Józsuét, aki a három testvér közül a legerőszakosabb: „Apád meghalt, mert hitt az eljövetelében. Meghalt apád, és a mátkám. És fél Betlehem.”

A három fivér azonban nem hallgat Józsefre. A bosszútól vezérelve római katonákra támadnak, de egyikük ledöfi Júdást, aki meghal. Ezt követően Simon és Józsué csatlakoznak a zelótákhoz. A magára maradt József úgy érzi, fölösleges volt minden fáradozása, békességre vonatkozó tanácsai a semmibe hullottak.

Ám József magánya nem tart sokáig, a haldokló Joakim a gondjaira bízza Máriát, mert vallja: „Szikla kell neki… Férfi kell… Amilyen te vagy.” A meglett korú József bizonytalan, úgy érzi, Máriához korban jobban hozzáillőbb, fiatalabb férfi lenne való, de Joakim előre vetíti a jövendőt: „A mi Máriánk megajándékoz téged egy prófétával.”

Az angyali üdvözletkor (Lk 1,26-38) Gábriel arkangyal nem jelenik meg, hangját sem halljuk, csak a házban tartózkodó Mária arcát, reagálását látjuk. Amikor igent mond Isten emberi mércével szinte felfoghatatlan kegyelmére, hogy ő lesz a születendő Messiás földi anyja, abban a pillanatban hurcolják el odakint Józsefet Heródes emberei Jeruzsálembe, hogy a király parancsára kifaragja halotti sírkamrájának a szarkofágját. Mária szereti Józsefet, hiánya szomorúsággal tölti el.

Heródes a világ legjobb ácsmesterének nevezi Józsefet, s mindent megadna neki, hogy végleg magához láncolja, de őt egyetlen dolog érdekli csupán, hogy mielőbb visszatérhessen Názáretbe, Máriához, hogy nőül vehesse, beteljesítve így a szerelmüket.

A Názáretbe hazatérő Józsefet azonban durva arculcsapásként éri, hogy Mária áldott állapotban van. Érthető, hogy először nem hisz neki: „Mária! Egyszerű ács vagyok! A kezemmel keresem a kenyeret… Tudom, hogy a fa micsoda… Tudom, hogy a föld micsoda. Én a szememnek hiszek! Miért… Miért beszélne az Úr éppen így hozzád, miért? A szolgálója vagyok, és kegyesen bánt velem mindig, Uramként. Nem csalna meg engem soha, az Úr nem csalja meg a híveit.”

Miután azonban az angyal megjelenik Józsefnek álmában, és figyelmezteti – „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van, Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,20-21) –, József Máriába vetett bizalma visszatér, de még mindig nem érti, miért pont őket választotta ki az Úr arra, hogy a Magasságos Fia, vagyis a Messiás nevelőszülei legyenek. Mária felidézi, hogy mit válaszolt Gábriel arkangyalnak: „… az Urat szolgálom. Legyen hát úgy.”

József számára ekkor világosodik meg minden: „Ezért. Mert te is akartad.”

A Mária és József által vallott és követett értékekkel szemben áll Heródes király hatalmi tébolyban szenvedő, hedonista, irgalmat nem ismerő személyisége. Fontos szerepe van a csillagjósnak, aki összejátszik Heródes egyik fiával, Antipasszal, s hamis jövendöléseivel elhiteti a királlyal, hogy ő a próféciákban szereplő Messiás, két másik fia, Alexandros és Aristobulos pedig az életére törnek, hogy trónra léphessenek. A valóságban azonban Antipasz áhítozik apja trónjára. A félrevezetett Heródes megöleti ártatlanul megvádolt két fiát. A betlehemi gyermekgyilkosság végrehajtásával (Mt 4,2-16) pedig Antipaszt bízza meg, aki bár apjához hasonló, hatalmi mámorban élő személy, ettől a kegyetlen parancstól még ő is megdöbben. Amikor pedig Heródes azt tervezi, hogy kiteszi a templom kapujára a rómaiak sas-bálványát, Antipasz fellázítja a katonákat ellene, mondván, hogy apja elméje elborult, de Heródes keresztüldöfi a kardjával. „Látjátok, egyik ember olyan, mint a másik” – szól oda katonáihoz, mintegy önkívületben, mintha még nem jutott volna el a tudatáig, hogy mit tett, majd hisztérikusan kacagni kezd, azt hajtogatva, hogy ő a zsidók királya, s őrjöngve fogadkozik, hogy mindenkit megöl, aki a hatalmát veszélyezteti, így a Messiást is.

Raffaelle Merthes filmjében Jézus rejtett életéről, gyermekkoráról is képet kapunk. Földi apja irányításával ácsmesternek tanul, József reméli, hogy Jézus jobb ács lesz nála. Mária és József szeretetben élnek, Mária bizalma teljes abban, hogy József minden veszélytől megoltalmazza Jézust. József tisztában van Jézus isteni küldetésével, gyakran küszködik kishitűséggel, úgy érezve, nem méltó arra, hogy a nevelőapja legyen. Jézus azonban igazi gyermekként viselkedik vele, s amikor megkéri, hogy beszéljen neki a templomról, József boldogan emlékezik: „Csodálatos. A fehér márványoszlopok szinte izzanak a napfényben. Mintha az Úr azt mondaná, hogy kedvét leli a házán végzett munkánkban. És ott van Ő. Ott. Velünk, a szolgálóival. Jézus! Bármennyi fájdalom ér bennünket, bármennyi kétségünk is támad, a templomban soha nem vagyunk egyedül.”

Amikor a tizenkét éves Jézust Mária és József felviszik Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, látva a hatalmas zsibvásárt, Jézus valódi gyermeki csodálkozással méltatlankodik: „Atyám! Arról nem beszéltél, hogy ilyen hangos! Hiszen ez egy piactér!”

Ez a filmbeli jelenet megelőlegzi a több mint húsz évvel későbbi eseményt, amikor Jézus kiverte a kufárokat a templom előtti térről (Mt 21,12-13).

Amikor Jézus elvész Jeruzsálemben, József és Mária önmagukat hibáztatják. Mária gyötrődik, hogy nem tudott vigyázni a fiára: „Az Úr ítélt felettünk. Nekünk adta a fiát, és mi elvesztettük.” József azonban ekkor is hisz az isteni irgalomban, és magára vállalja Jézus elvesztésének a felelősségét: „Megbocsát nekünk. Látja bánatunkat. Mária, én tehetek róla. Míg bemutattuk az áldozatot, a fiunk miatt a szívem tele volt kétségekkel.” Amikor pedig végül rátalálnak Jézusra, amint a templomban tanítja Izrael tanítóit, József úgy érzi: „Dolgom elvégeztem.” József pillanatnyi rosszulléttel küszködik, s megint a kétség keríti hatalmába: „Megértem őt valaha is? Látni fogom Istent, ahogy ő? Túl késő… Uram, nekem már túl késő.” Jézus ekkor, átérezve földi apja gyötrelmeit, a bocsánatát kéri: „Bocsáss meg nekem, ha fájdalmat okoztam. Kérlek, vigyél haza.”  

József halálos ágyánál Mária és Jézus mellett Simon is ott van, aki zelótaként a testvérét, Józsuét is megölte. Belátva, hogy szörnyű dolgokat követett el, tékozló fiúként (Lk 15,11-32) tér meg nagybátyjához, beismerve, hogy az erőszakra alapozott élete tévút volt. József megbocsát a bűnbánatot gyakorló Simonnak. Jézus pedig, a mennyei Atyjától kapott bírói és főpapi hatalmánál fogva megáldja földi nevelőapját és kimondja: „Bocsánatot nyertél! 

A film végén pedig a földi apja elvesztését elsirató Jézus kicsomagolja azt a József által készített munkadarabot, amit egyszer mintaként mutatott neki. S hallja közben József hangját: ha majd az emberek szíve Istenhez fordul, „Békesség költözik a földre. A sivatag kizöldül, és nem kell több könny. Mert senki nem lesz többé szomorú.”

Rafaelle Merthes filmjében József a békesség és a szeretet hirdetője és követője, így teljes mértékben méltó arra, hogy a megváltó Jézus Krisztus földi apja legyen.

A názáreti József
(Olasz film, 97 perc, 1999.)
Rendező: Raffaelle Mertes
Forgatókönyvíró: Gareth Jones
Főbb szereplők:
József: Tobias Moretti
Szűz Mária: Stefania Rivi
Heródes: Ennio Fantastichini
Jézus: Jurij Gasparini
(Etalon Filmkiadó, 2008)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír