Rálőttek egy ortodox papra a franciaországi Lyonban

Kitekintő – 2020. október 31., szombat | 18:14

Rálőttek egy ortodox papra a közép-franciaországi Lyonban egy görög templom közelében, a támadó elmenekült – közölte a helyi rendőrség október 31-én, szombaton délután.

A görög állampolgárságú 52 éves pap éppen a város VII. kerületében, a Pere Chevrier utcában található Örömhírvétel-templomot zárta be szombat délután négy óra körül, amikor kétszer rálőttek. Mint a magyar ortodox portálok megírták, Nikolaos Kakavelakis atya a támadás áldozata.

A papot súlyos állapotban kórházba szállították, a mentősöknek azt mondta, hogy nem ismeri a támadóját.

A helyszínt lezárta a rendőrség, a támadót nagy erőkkel keresik a városban.

Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot, a terrorelhárítási ügyészség egyelőre nem foglalkozik az üggyel.

Nem volt istentisztelet, a pap nem viselt reverendát – jelezték rendőrségi források.

A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy a pap néhány napon belül elhagyja a közösségét, miután a személye vitatottá vált a helyi ortodox közösségben. A rendőrség ezért jelenleg azt vizsgálja, hogy állhat-e személyes leszámolás a háttérben, de nem zárt ki semmilyen egyéb feltételezést sem.

A belügyminisztériumban Gérard Darmanin tárcavezető ugyanakkor válságstábot állított fel, miután az országban a legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben a két nappal ezelőtti támadás óta, amikor is a nizzai Notre-Dame-bazilikában késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő iszlamista merénylet történt.

Jóllehet október 30-án, pénteken általános karantén lépett életbe a koronavírus-járvány megfékezésére az egész országban, a vallási helyek és a temetők a hétvégére felmentést kaptak a lezárás alól a mindenszentek és a halottak napi megemlékezések okán.

A nizzai támadást követően Emmanuel Macron államfő a helyszínen jelentette be, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 3 ezerről 7 ezerre emelik a fontos létesítményeket, imahelyeket, iskolákat védő katonák létszámát mindenszentek ünnepére tekintettel.

*

Jean Castex miniszterelnök, aki szombaton a nyugat-franciaországi Rouenba és a közeli Saint-Etienne-du-Rouvray-ba látogatott, ahol 2016-ben egy katolikus pap torkát két dzsihadista elvágta, megerősítette, hogy „a kormány eltökélt annak szavatolásában, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását, teljes biztonságban”.

A szándékunk erős, az eltökéltségünk nem gyengül, ez Franciaország becsülete, ez a köztársaság becsülete – mondta a miniszterelnök a négy évvel ezelőtti merénylet helyszínén.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia Commons; Szimandron.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria