Rászoruló családok karácsonyi asztalát terítik meg a Kaposvári Egyházmegyében

Hazai – 2018. november 12., hétfő | 9:46

A Családok éve 2018 – Varázsasztal elnevezésű jótékonysági kezdeményezés sajtótájékoztatóját tartották a kaposvári püspökségen november 9-én.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az akció szervezője, az Európai Realitas Közhasznú Egyesület 2009 óta működik Bárdudvarnokon. Hitvallásuk szerint senkit sem szabad magára hagyni, kiállnak mindenki mellett, aki segítségre szorul. Munkájukkal a rászoruló családoknak szeretnének reményt adni, hogy nem lettek számkivetettek; periférikus helyzetük megváltoztatható.

A gyűjtést és az erre szolgáló ajándékládákat Varga László megyéspüspök áldotta meg, aki hálát adott a kezdeményezésért, majd Péter Gabriella, az Európai Realitas Közhasznú Egyesület elnöke beszélt a Varázsasztal kampány céljairól.

„Egyesületünk első ízben szervez az egész megyére kiterjedő adománygyűjtési akciót. A »Varázsasztal – Terítsük meg együtt egy család karácsonyi asztalát« elnevezésű kezdeményezésünk keretében adománygyűjtő ládákat helyezünk ki, amelyben tartós élelmiszert gyűjtünk a rászoruló családok számára.” Az egyesület elnöke továbbá kiemelte, hogy november 12. és december 10. között összesen hét gyűjtőponton várják az adományokat, melyeknek eljuttatásában a kaposvári karitász nyújt segítséget.

Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere elmondta: „A közelmúltban jártam Indiában. Kapaszkodtak a nadrágomba az éhező gyerekek, nagyon nehéz volt látni a szemüket. Apaként nem szeretnék ilyet látni Magyarországon, ezért szeretném megragadni a lehetőséget, hogy az első legyek, aki a tartósélelmiszer-csomagot átadja, és sok sikert kívánjak ehhez a programhoz.”

Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere a szerető család fontosságát hangsúlyozta: „A családban nagyon fontos, hogy egység legyen. Az egység mögött Isten áll, aki segíti utunkat. Szeretném megköszönni az egyesületnek, hogy ezt a kezdeményezést elindította, s természetesen Kaposvár is segíteni fog az adománygyűjtésben, mint ahogyan minden évben megtesszük ezt adventkor, mikor ajándékkuckót állítunk fel a főtéren, ahol mindenkinek lehetősége van egy kis cipősdoboznyi ajándékot hozni.”

Szászfalvi László országgyűlési képviselő az ajándékozásban rejlő boldogságról beszélt. „Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Mennyire egyszerű, mennyire világos, talán egy kicsit ellentmondásos is lehet ez a mondat, hiszen azt gondolná az ember manapság, hogy ez fordítva működik. Ennek ellenére a szívünk mélyén valóban érezzük, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ebben a kezdeményezésben ezt élhetjük át, hogy a másiknak való ajándékozás boldogság. Kívánom, hogy próbáljunk úgy részesei lenni ennek a kezdeményezésnek, hogy ezt boldogan, őszintén és örömmel tesszük, s akkor mindannyian egy nagy lelki közösségnek leszünk a részesei.”

Az est végén a Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskola növendékei adtak műsort, majd a kezdeményezésben részt vevő cégek képviselői átvették az adománygyűjtő dobozokat.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria