Rászorulók, másképp – beszélgetés a Szatmári Irgalmas Nővérek tartományfőnöknőjével

Páli Szent Vince emléknapját szeptember 27-én ünnepli az Egyház. A szegények és betegek gondozásáról híres szent 1617-ben alapította Franciaországban az első szeretetszolgálat-központú testvérületét. Férfi, majd női szerzetesrendet is alapított, melyek a hadiárvák és szegény családból származó gyerekek felkarolását, neveltetését is végezték.

Vincét a hívők már életében szentként tisztelték, szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. 1660. szeptember 27-én halt meg, 1729 augusztusában avatták boldoggá, és 1737-ben került a szentek sorába.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a rendalapító által kidolgozott szabályzatot használják, melyet azatmári letelepedésük előtt, Németországban vettek át. Ekkor változtatták meg nevüket Szent Pál Leányairól. Zamsba, Bécsbe és Szatmárra már így érkeztek: Szent Vince lelkiségében élve és rendszabályzatát követve.

Az interjúban Szabó M. Rita nővérrel, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tartományfőnöknője elmondta: a liturgikus reform után Szent Vince ünnepe átkerült július 19-éről szeptember 27-ére, ami a halálának az évfordulója. Az ünneplés módja sokban nem változott. A nővérek kezdetektől fogva ezen a napon öltöztek be, tettek, újítottak fogadalmat, vagy ülték meg a különböző jubileumokat.

Idén három jubiláns nővért is ünnepelnek: ketten hatvanöt-, egyikük hetvenéves fogadalmát ünnepli. A szentmisét a hagyománynak megfelelően a zárdakápolnában tartották, zárt, családias körülmények között.

A tartományfőnöknő, a rendet jellemezve, így fogalmazott: „még épp”, és „már”. A feloszlatás előtti múltnak még vannak darabjai a jelenben. Idős nővérekre is gondolok, akik a szétszóratás éveiben kitartottak, a megpróbáltatásokat átélték… Ők még itt vannak közöttünk, de egyre kevesebben, és már egy új kezdet felé, új irányba tekintünk azáltal is, hogy megnyitottuk a Boldog Scheffler János Központot. Ez egy más perspektívát nyit a rend életében. Az intézményt a rend hozta létre és működteti, és ez a jövőben is így marad. A karizmánknak megfelelően a betegek, elesettek megsegítését tűzte ki célul. Az idős nővérek, akik tevőlegesen már nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy ebben a központban dolgozzanak, imahátteret biztosítanak, azzal támogatják a mi munkánkat. Ketten dolgozunk itt nap mint nap a rendből, és civil munkatársak segítenek nekünk. Közösen, karöltve próbáljuk továbbvinni azt az örökséget, lelkiséget, amelyet elődeinktől kaptunk.

Szabó M. Rita nővér elmondta: a Boldog Scheffler János Központ megindításával egy külső impulzust vizsgáltak meg, gondoltak át, ami valóban beleillik a rend karizmájába. „Újra kellett gondolnunk, mit jelent ma a szegénygondozás, a beteggondozás. Naponta élelmet adni, anyagiakkal támogatni szép és fontos, de a rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája. Olyan gyerekekre gondolok, akik egyébként egészségesnek látszanak, de a fejlődésük mégsem megfelelő. Nehéz sorsú gyermekek, akiken lehet segíteni, hogy életük szebb és teljesebb legyen. Terápiákat nyújtunk, amelyekkel javíthatunk életminőségükön. Felnőttként egészen másként élhetnek majd, ha központunk kezeléseit igénybe veszik. Így próbálunk segíteni, így élünk, és így visszük tovább a rend karizmáját”.

A szatmári nővérek újszerű kezdeményezése rendjük egyéb országokban működő ágainak is példaértékű; tapasztalatukat gyakran megosztják, kapujuk mindig nyitva áll – írta Józsa János.

Szatmári Egyházmegye/Magyar Kurír