Régi idők fényének lenyomatai – Fotográfiák a Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből

A lehetséges tevékenységek között szerepel például az online filmnézés, a horgolás, a kötés, a barkácsolás, a kiskert művelése, a társasjáték vagy éppen a régi fényképek nézegetése, válogatása…

Most mi is valami ilyesmire invitáljuk a kedves Olvasót. Aki csak teheti, tartson velünk felfedező utunkon! Réges-régi fotográfiák között járunk majd, és ez bizony egyfajta szellemi kalanddal is felér.

Hát, akkor vágjunk is bele! Bizonyosan nem sokan gondolnák, hogy valaki fényképen is megörökítette dr. Tulp anatómiáját. Mint tudjuk, a holland orvos 1632-ben tartotta meg híres előadását Amszterdamban: egy nyilvános boncolást. Rembrandt az iménti címen festette meg világhírűvé vált képét, amelyen megörökítette ezt a nem mindennapi eseményt. Műve Hágában, a Mauritshuis-gyűjteményben található. Rembrandt nyomán valószínűleg Balló Ede, a Képzőművészeti Főiskola tanára készítette azt a fotográfiát, amelyen beállított szereplőket láthatunk Rembrandt alakjainak képében. A Pénteki vacsoratársaság címet viselő felvétel természetesen nem a 17. században készült, hanem később: 1895-ben. A fényképen, amelynek eredetijét a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi, a korszak közismert személyiségei: Mikolics Sándor, Korányi Sándor, Harkányi Béla, Végh Gyula, Vértessy Sándor, Buttykay Ákos és ifj. Korányi Frigyes láthatók Balló Ede festőművész társaságában.

Rögtön felmerül a kérdés: miért készült ez a kép a Rembrandt-festmény nyomán? Az 1871-ben alapított képzőművészeti intézmény, az Andrássy úti Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, ahogyan akkoriban nevezték, segédanyagokat, szemléltető eszközöket bocsátott a tanárok és a diákok rendelkezésére, a kezdetektől fogva. A fényképezés feltalálása után alig néhány évtizeddel a fotográfiát már nem a festészet helyettesítőjeként tartották számon, hanem sajátságos formanyelvét lassan, de biztosan megtaláló kifejezőeszközként kezelték. „A mai nappal a festészet meghalt” – kiáltott fel az első dagerrotípiák láttán Paul Delaroche, a francia historizmus népszerű festője. Nem sokkal később önálló műfajként ismerte el a fotót, és ezt írta: „A dagerrotípiák finom ábrázolási módja minden elképzelést fölülmúló tökéletességet mutat. A vonalak pontos rajzát, a formák tisztaságát legteljesebben a fénykép tudja megvalósítani.”

Az 1870-es évektől kezdve a művészek már „a helyén kezelték” a fotográfiát: ha kellett a művészi önkifejezés eszközeként vagy dokumentumként, portréként, máskor, ha úgy adódott, werkfotóként, amelyet készülő képzőművészeti alkotásaikhoz használtak. Az egyik legismertebb korabeli fénykép Munkácsyt ábrázolja a keresztfán. A Golgota című festményéhez készült előtanulmányként, akárcsak az a fotográfia, amelyet az elítélt alakjának megfestéséhez használt segítségként a művész a Siralomház című képének munkálatai során. A fénykép egy olyan, új típusú alkotás, illetve ábrázolási forma az adott korban, amely forrása lehet egy műtárgynak vagy reprodukálhatja azt, miközben maga is műtárgy. A fotográfusok elnevezése szerint a fénykép Études d’après nature vagy Studien nach der Natur, ami azt jelenti: közvetlenül a természet után készült tanulmány. A kifejezés ez esetben magára a fényképre, illetve az elkészítésének körülményeire vonatkozott, legyen a téma város, táj, virág vagy akár aktmodell: a lényeg a közvetlen jelenlét és ennek tartós rögzítése.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem archívumában rengeteg régi, 19. századi fotó található, többségükben hivatásos fotográfusoktól. Ezeket a képeket időnként be is mutatják kisebb-nagyobb kiállításokon az Andrássy úti épület, a Régi Műcsarnok Barcsay-termében. A kutatás és a feldolgozás folyamatos, mint megtudtuk az intézmény vezetőitől. Az itt található fényképek sokáig rejtve maradtak, nemritkán méltatlanul feledésbe merültek az idők folyamán.

Nem csak hazai szerzőktől vannak itt képek, szép számmal találhatók külföldi fotók is. A fotográfiák többnyire vásárlás, gyűjtés, ajándékozás, hagyaték vagy megrendelés révén kerültek a gyűjteménybe. A régi főiskolai évkönyvekből kiderül, hogy a képeket gyakran nézegették a hallgatók. Inspirációként vagy emlékeztetőnek használták rajzaikhoz és egyéb munkáikhoz. A külföldről beszerzett fényképek között találhatunk városképeket a korabeli Nürnbergről, műtárgy-reprodukciókat a Vatikáni Múzeumból, látképeket Szíriából, Athénból, Jeruzsálemből.

Az egyik legérdekesebb fotó egy veronai épületet ábrázol, a Palazzo Bevilacqua-palotát, amelyet 1532-ben ugyanaz a Michele Sanmicheli tervezett, aki a város erődítményeit is. Ez a különleges szépségű palota szolgált mintául az Andrássy út 69. szám alatt álló Régi Műcsarnok épületéhez, amelyet Láng Adolf (1848–1913) tervezett.

Morelli Gusztáv (1848–1909) korának leghíresebb fametszője volt, a fényképezés korszaka előtt számos festményt sokszorosított fametszeten. Oklevelek, értékpapírok, kötvények nyomódúcainak metszése terén is ő volt a legfoglalkoztatottabb mester, és főiskolai tanárként is tevékenykedett. „Az érdekes rajzú pátriárka fejét nap nap után, mindig ott lehetett látni, pontosan ugyanabban az időben, az Iparművészeti Iskola folyosóin” – írták róla röviddel a halála után. Az egyik fényképe egy fametsző termet ábrázol az Iparművészeti Iskolán, 1899-ben.

Morelli a századvégen, az 1890-es években nemcsak tanított, hanem rendszeresen fényképezett is az Epreskertben. A Mayerhoffer András által tervezett Kálváriát még az elszállítása előtt lefotózta a Józsefvárosban. Az egyik felvételét, amelyet a lebontás és az elszállítás előtt készített, a Vasárnapi Újság közölte 1893-ban.

Morelli a műtermekben is fényképezett, nagy tiszteletnek örvendett a kollégái körében. Bejáratos volt Strobl Alajos műteremházába is. Az egyik képen Morelli Gusztáv felesége és lánya látható Strobl műtermében, a szobrász éppen az egyik készülő büsztjét mutatja meg nekik.

Egy másik fényképen egy haldokló szarvas szobra készül éppen: az alkotást gróf Esterházy Miklós József rendelte meg a tatai kertjébe, a Mátyás-kúthoz. A szobor mellett feltehetően a készítőjét, Apáti Abt Sándort láthatjuk.

Erdélyi Mór az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállításról, elsősorban a magyar pavilonról készített fényképeket. Láthatjuk milyen hihetetlen rendezettséggel és milyen sokszínűen mutatták be a magyar művészek alkotásait a millennium idején a francia fővárosban. A képnek afféle „boldog békeidők” hangulata van. Úgy tűnik akkor még minden jól ment…

Remek képek maradtak fenn a gyűjteményben a Magyar Királyi Női Festőiskola növendékeiről is; a felvételek munka közben ábrázolják a fiatal művészeket. A különféle átszervezések miatt az intézmény hol önálló iskolaként, hol pedig az akkori képzőművészeti főiskola, a már említett Mintarajztanoda részeként működött. Szívmelengető érzés nézni ezeket a kor divatjának megfelelő frizurát és ruhát viselő fiatal lányokat, asszonyokat, amint díszes festőállványaik mellett dolgoznak.

Az I. világháború idején hadikórházzá alakították az Epreskert műtermeit, parkját pedig a katonák rehabilitációját szolgáló hellyé alakították. Kuriózumszámba megy az a fénykép, amelyen sebesültek ácsorognak az epreskerti Kálvária épülete körül. A műtermekben ágyakat helyeztek el, és műtőt is berendeztek.  

Lassan leszáll az est, elcsendesedik az utca is, de az alattomosan, láthatatlanul terjedő vírus miatt amúgy sem nagyon sétálgat odakint senki. Még nagyon sok képet nézegethetnénk meg, hiszen amit mostani felfedező utunk során láttunk, az csupán egy töredéke volt a Képzőművészeti Egyetem archívumában található gazdag fotóanyagnak. Egyelőre ennyi hely állt a rendelkezésünkre. Azt reméljük, talán sikerült kedvet csinálnunk a kedves Olvasóknak akár a saját képgyűjteményük, akár az itt bemutatott fotográfiák nézegetéséhez.

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. április 26-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.