Renato Boccardo érsek: Ferenc pápa szívén viseli a földrengés sújtotta Norcia sorsát

Ferenc pápa – 2018. március 29., csütörtök | 9:48

A Szentatya március 26-án kihallgatáson fogadta Renato Boccardót, a spoleto-norciai főegyházmegye érsekét, és közelségéről biztosította a két éve földrengéskárokat szenvedett umbriai lakosságot. Mint ismert, 2016. október 30-án a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés sújtotta a vidéket.


A beszélgetés során Boccardo érsek tájékoztatta a Szentatyát arról a fájdalmas tényről, hogy másfél évvel a halálos áldozatokkal is járó természeti katasztrófa után még nem kezdődött meg az újjáépítés. A spoleto-norciai főpásztor a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa mindig szívén viselte a földrengés sújtotta térségek ügyét, rendszeresen érdeklődött a helyzet alakulásáról, és konkrét segítséggel is hozzájárult annak orvoslásához. Kifejezetten érdekelte a jelenlegi helyzet, hogy másfél évvel a földrengés után miféle reménység élteti az embereket, és mitől csalódottak. Ferenc pápa arra kérte az érseket, hogy vigye el az embereknek áldását és szívbéli buzdítását.

A térség lakói remélik, hogy ismét új, biztonságos és emberhez méltó életük lehet. Renato Boccardo elmondta, hogy a földrengés miatt kárt szenvedett lakások nagy része máig lakhatatlan. Ezek kiváltására faházak épültek. Hangsúlyozta azt is, hogy nagyon fontos a közösségi hálózat kialakítása, ami még hiányzik. Az Olasz Vöröskereszt és az országos katolikus segélyszervezetek segítségével sikerült kiépíteni Norciában egy új közösségi centrumot, melynek nagyterme egyszerre szolgál szentmisék és közösségi imádságok helyéül, a kapcsolódó kisebb helyiségekben pedig katekéziseket is tartanak. Mindemellett bármiféle más közösségi program, sporttevékenység vagy liturgikus rendezvény számára is otthont adhat, hogy ezáltal is erősítsék a társadalmi kapcsolatokat.

A frusztráció, sok csalódás főként annak a következménye, hogy az itt élők sok ígéretet kaptak, amelyek többsége máig nem valósult meg. „Igazi helyreállítás helyett, amit nem látunk, sokszor csak annak a látszatát keltik – nyilatkozta Boccardo érsek. – Rakosgatják a törmeléket ide-oda, lemeszelnek ezt-azt, de a romba dőlt lakóházak újjáépítése még nem kezdődött meg. Ferenc pápa meghallgatta a beszámolómat, és még inkább közelségéről biztosította Norcia, Cascia és Preci lakóit, valamint a környező kisebb települések lakosait. Akik mindennek ellenére bizalommal tekintenek a jövőbe. Most, a nagyhét kezdetén saját szenvedéseinket is belevisszük Jézus értünk vállalt passiójába.”

Az érsek szomorúan szólt arról, hogy elakadt a norciai Szent Benedek-bazilika újjáépítése is: „Egy éve brüsszeli küldöttség járt itt, hatalmas összegeket emlegettek, mindenki fogadkozott, hiszen akkor úgy tekintettek a romokba dőlt bazilikára, mint a mai Európa jelképére, de valós, kézzelfogható segítség nincs. A kormány is csak ígéreteket tett. Állványokat lehet látni, templomot nem. Csak abban bízunk, hogy a sötétség után majd világosság jön.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria