Rendelet készül a korruptak és maffiózók egyházi kiközösítéséről

Kitekintő – 2017. június 20., kedd | 12:21

Az olasz hatóságok elsőként üdvözölték június 18-án, vasárnap azt a vatikáni bejelentést, miszerint az Egyház a korrupcióban, valamint a szervezett bűnözésben érintett személyek kiközösítésére vonatkozó tervezeten dolgozik.

Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának elnöke jelentette be, hogy a vatikáni hivatal nemzetközi egyeztetést indít és kánonjogi tervezeten dolgozik a korrupció és maffiatevékenység miatti egyházi kiközösítés kérdésében. A kiközösítésről (latinul excommunicatio) a mindenkori egyházfő rendelkezhet: ez a szentségektől való eltiltástól az egyházi közösségből való teljes kirekesztésig terjedhet.

Ferenc pápa megválasztása óta gyakran felemelte szavát a korrupció ellen, amelyet „kiirtandó daganatnak” nevezett, és hangsúlyozta, hogy „a bűnt meg lehet bocsátani, a korrupciót nem”. Turkson bíboros június közepén megjelent, olaszul Corrosione (Korrózió) című könyvének előszavában a pápa „istenkáromláshoz” hasonlította a szerinte a legsúlyosabb társadalmi csapásnak számító, a világot „elrohasztó” korrupciót, amellyel szemben hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk. A szentatya hozzátette: a bűnös él a bocsánatkérés lehetőségével, miközben a korrupt soha nem él ezzel, mivel „úgy érzi, nincsen rá szüksége”. Ferenc pápa szerint nincs különbség korrupció és maffia között, mivel mindkettő kizsákmányolja az embereket a közös jó keresése helyett.

Ferenc pápa 2014-ben a calabriai Cassano all’Ionióban kijelentette, hogy a maffiózókat az Egyház kiközösíti. Korábban II. János Pál 1993-ban a szicíliai Agrigentóban szólította fel megtérésre a maffia tagjait, XVI. Benedek pedig 2010-ben szintén a szicíliai Palermóban a halál útjának nevezte a maffiát.

A korruptak és maffiózók kiközösítéséről tervezett pápai rendelkezés Michele di Bari, a calabriai Reggio Calabria maffiaellenes ügyésze szerint fordulatnak ígérkezik Dél-Olaszország lakossága és egyháza számára is. Elmondta, hogy a szervezett bűnözés uralta kistelepüléseken élők, közöttük a plébánosok is félnek a „maffiózó szomszédtól”, akit senki nem mer kizárni a helyi közösségből, így a templomból sem, az egyházi kiközösítés viszont „minden alibitől megfosztaná a bűnözőket”.

Pietro Grasso volt ügyész, az olasz szenátus elnöke rendkívüli lépésnek nevezte a korruptak kiközösítését, ami által „senki soha többé nem igazolhatná a korrupciót”. Raffaele Cantone, az olasz korrupcióellenes hatóság (ANAC) elnöke szerint a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, hanem nemzetközi politikai üzenete is lenne.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: Jelenet a Keresztapa című filmből

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria