Restaurálták a magyar jezsuita levéltár egyik értékes kötetét

Kultúra – 2018. november 4., vasárnap | 18:59

2018-ban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurálták a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára egyik legrégebbi dokumentumát, a trencséni noviciátus 1655-ben indult anyakönyvét – adta hírül a jezsuita levéltár és könyvtár honlapja október 24-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A restaurálási munkát a Pre-Con Kft. végezte el Hajdu Zsófia szakrestaurátor vezetésével. Ismét a gyűjtemény egy kiemelkedő darabja újulhatott meg.

A jezsuiták a 17. század közepén telepedtek meg a felső-magyarországi városban, Trencsénben, ahol néhány évvel később megnyitották magyarországi újoncházukat. A trencséni noviciátus 1655-től egészen a rend feloszlatásáig, 1773-ig működött. Ennek megfelelően az anyakönyv is 1772-ig tart. A rendkívül értékes dokumentum több száz jezsuita rendtag adatait tartalmazza, a belépés tényén túl származásukra, tanulmányaikra, társadalmi hátterükre, nyelvtudásukra vonatkozóan is fontos adatokat közöl. A páterek adatait 1942-ben Petruch Antal nyomtatásban közreadta, azonban abból a kötetből a segítőtestvérek adatai kimaradtak, így a trencséni anyakönyv ezért is felbecsülhetetlen dokumentuma a társaság kora újkori történetének. Az utóbbi években a szlovákiai egyháztörténeti kutatás is kiaknázta a forrást, főként Libor Bernát munkásságának köszönhetően.

A kötetet most teljes mértékben restaurálták. Korábban a dokumentum kötése erősen kopott, sérült volt; a nyílások végigrepedtek, a kötet gerince kettétört, leszakadt a kötés többi részéről, csak egy ideiglenes ragasztás tartotta a helyén. A könyvtest fűzése viszonylag ép volt, de meglazult, emiatt néhány ív elmozdult a helyéről. A lapok anyaga jó megtartású, közepesen szennyezett, ujjnyomos és vízfoltos volt, viszont a hosszanti lapszélek rágcsáló által megrágottak, hiányosak voltak.

A restaurálás során a kötet új, félbőr kötést kapott. A restauráláshoz a dokumentumot előbb ívekre, majd lapokra szedték, ezt követően a teljes papíranyagot megtisztították ecsettel és radírporral. Ezután felületaktív anyag felhasználásával meleg vízben áztatták, és többszöri vízcserével öblítették. A papíranyagot a vizes kezelés utolsó fázisaként kalcium-hidroxid vizes oldatába merítették, így savtalanították. A vizes kezelés után a lapokat levegőn, préselés nélkül szárították.

A papíranyagot ezután japán papír felhasználásával kézileg és gépi öntéssel javították. A könyvtest újra alakítása során a restaurátorok a fűzést az eredeti módon végezték három befűrészelt kenderbindre, az eredeti kötés szerkezetének megfelelő segédelemek felhasználásával. A könyv gerincét is az eredetivel megegyező módon alakították ki.

Az így megújult trencséni noviciátusi anyakönyv továbbra is a jezsuita gyűjtemény kiemelkedően fontos dokumentuma marad. A kötet digitalizálva elérhető a Jezsuita Levéltár E-Archívumában is.

Forrás és fotó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria