Resurrexit találkozók másképpen a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Külhoni – 2020. november 8., vasárnap | 17:11

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) idén is megszervezte Gyulafehérváron az ifjúsági zenecsoportok találkozóját, igaz, a járvány miatt ezt is másképp. „Ha a zenecsoportok nem mehetnek a Resurrexitre, akkor a Resurrexitet visszük a zenecsoportokhoz” – gondolták a szervezők. Az egyik szervező, Balás N. Dániel számolt be az őszi eseményekről.

Lelkészségünk zászlójára tűzte, hogy a világjárvány ellenére sem fogja a fiatalok „kezét elengedni” 2020-ban. Ezen elv mentén gondoltuk újra a zenecsoportok találkozóját, és választottuk a több kicsit az egy nagy helyett. Több helyszínen, alkalmanként kisebb létszámban találkoztunk az ifjúsági zenészekkel és énekesekkel.

A feltámadás örömhírét ősszel is ugyanolyan lelkesedéssel hirdethetjük, és dicsőíthetjük a Szentháromságot. A Ressurexit találkozó így néhány közösen eltöltött szombat délután lett sok-sok zenéléssel és játékkal, amelynek a csúcsa mindig az előesti ifjúsági szentmise a környék zenecsoportjainak közös szolgálatával.

Elsőként Brassóban találkoztunk, a belvárosi Keresztelő Szent János- (ferences) templomban szeptember 19-én. A kora délután kezdődő program elején igyekeztünk megismerkedni egymással, „belátni” a maszkjaink mögé, majd neki is láttunk a gyakorlásnak, hogy estig a tőlünk telhető legjobbat, legpompásabbat tudjuk a jó Istennek ajándékozni. Az énekhangok, a gitárok, a zongora, az elektromos- és basszusgitár összhangján dolgoztunk órákon át, aminek meg is lett a gyümölcse. Az esti szentmisén családias létszámban voltunk ugyan, de így is sikerült ünnepi hangulatot varázsolni. A programot egy rövid kis kiértékelővel zártuk, ahol visszajelezhettünk egymásnak.

A második állomás Csíkszereda volt október 10-én. A Szent Ágoston-templom alagsorában gyűltek össze a fiatalok, akik a megyeszékhelyről, de még Csíkszentlélekről, Bánkfalváról, Brassóból és Gyergyószentmiklósról is érkeztek. Az ifjúsági zenére mint műfajra sokan sokfélét mondanak, de tagadhatatlan, hogy a lendület és a belülről fakadó öröm minden körülmények között áthatja a gitáros templomi muzsikát. Ezt a csíki Resurrexit is nagyszerűen bebizonyította. Lelkesen gyakoroltak, készültek órákon át a résztvevők, hogy még az újonnan tanult dalok is Istenhez méltó módon hangozzanak fel majd a templomban. 

Gyergyószentmiklós volt a Resurrexit harmadik állomása október 24-én. A fiatalok már nagyon izgatottan várták az alkalmat, mivel a járványhelyzet miatt nem sok lehetőségük van közösségben találkozni. A programnak a Szent István-plébánia adott otthont, amely a déli harangszó után megtelt hangos énekléssel. A zenekart rengeteg gitár, fuvola, illetve cajon gazdagította. Az egész napos közös tanulás, zenélés és játék után következett a Resurrexit fénypontja, a szentmise. A fiatalok együtt szolgáltak, dicsérték Istent, pedig közülük többen egy nappal korábban még nem is ismerték egymást. Néhány órás közös munka után mégis ők lettek, ha csak egy kis időre is, Erdély legnagyobb dicsőítő zenekara. Valódi ünnep volt ez, a zenecsoportok ünneplése!

A következő találkozó november 21-én lesz Kézdivásárhelyen.

A zenecsoportok találkozójáról, valamint a FIF (a Gyulafehérvári Főegyházmegye ifjúsági lelkészsége) további eseményeiről a FIF YouTube-csatornáján találhatók videók.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria