Reverenda – Munkaruha vagy díszegyenruha?

Nézőpont – 2019. június 15., szombat | 19:55

Az Aleteia portál lengyel szerkesztősége tett közzé egy levelet, amelyet pár évvel idősebb barátjától kapott egy fiatal papnövendék, miután először magára ölthette a reverendát.

A reverendádról írok – most szebbnek látod még egy esküvői ruhánál is. Valóban boldoggá tesz – és joggal –, hogy magadra öltheted, hiszen erre vártál, amióta elkezdted a szemináriumot.

Azt remélem, akkor is ugyanilyen boldog leszel majd, amikor a reverendád azzá válik, amit a színe már most jelez: halotti lepellé. Ma esküvői ruha, amelynek együtt örvendezel családoddal és barátaiddal. Akkor is örülj majd neki, amikor elkezded azt érezni, hogy magányra ítél és elszigetel, mint egy magánzárka; hogy egyszerre börtön és kemence, melyben Isten megolvaszt és megtisztít; kényelmetlen remetelak.

Ez az esküvői ruha, ha kell, vértként oltalmaz, feltéve, hogy észben tartod, hogy arra is jó. Maga a reverenda viselése is imádság lehet, és annak is kellene lennie, azonban nem automatikusan, gombnyomásra, pusztán attól, hogy felveszed.

És akkor szóljunk néhány szót a zsebeiről. A mélyebb zsebekben tárolhatod mindazt, amit másokkal akarsz megosztani. Mindig tarts magadnál valamit, amit a szűkölködőknek és a gyerekeknek adhatsz. Ne feledd, jobban örülnek egy kis pénznek, a mosolyodnak, néhány kedves szónak, mint ha tökéletesen énekled a himnuszokat. Mert elsősorban azt szeretnék hallani, hogy szeretik őket, és még annél is jobban érezni, hogy ez tényleg így van.

Van belső zsebe is. Nem, nem azért, hogy drága golyóstollat tegyél bele, akármit is mondjanak a papi elegancia hívei. Tarts benne leveleket, amelyekre még nem tudod, mit válaszolj; cédulákat azoknak a nevével, aiknek megígérted, hogy imádkozol értük; szegények számláit, amiket be akarsz fizetni helyettük; olyanok címét, akikhez el kell menned, mert ők soha nem fognak eljönni hozzád; kutyák, macskák, unokák, szerelmespárok fotóit, a faleveleket és rajzokat, amiket az óvodásoktól kaptál. Ez a zsebed mindig legyen alaposan megtömve.

Mindig idegesítsen a reverendád, zavarjon a mozgásban, amikor elkezdesz nagyképűsködni, peckesen lépegetni, mint egy páva, ambícióidat legyezgetve. Mindig bukj fel benne, amikor tévútra akarsz térni.

De soha ne habozz, tekerd fel, és rohanj segíteni, ha rászorul valaki – még akkor is, ha közben nevetségesen nézel ki.

Az ujját is fel tudod gyűrni – ez emlékeztet rá, hogy a reverenda nem díszegyenruha, hanem munkaruha. Ám csak olyan munkáért gyűrd fel az ujját, amit Ő kér tőled – ne a saját ötleteidért.

Azt kívánom neked, legyenek fehér sófoltok a reverendádon. A hátadon azért, mert megizzadtál, a melleden pedig a könnyektől – a sajátjaidtól, és azoknak az embereknek a könnyeitől, akiket szívedben hordozol, akik rádbízták kisebb-nagyobb bajaikat, gondjaikat. Bár előbb megjelennének ezek a fehér foltok, mint hajadban az ősz hajszálak!

Ne félj összegyűrni és bepiszkítani a reverendát, miközben a rászoruló és a sebesült segítségére sietsz. Ne habozz felszabdalni és kötést csinálni belőle, hogy a sebeket el tudd látni. Ne feledd, ha úgy adódik, köpeny és sátor is lehet belőle.

Azt kívánom, hogy hamarabb fényesedjen ki a reverendád a térdén és a vállán – ez mutatja, hogy sokat imádkozol, és mások terheit is hordozod –, mint a hátán és a könyökén – a kényelmes üldögéléstől és a tömegben tolakodástól.

A reverendádat szeresd, ne magadat benne.

És legfőképp szeresd az Egyházat, akitől ma a reverendád kaptad. És még jobban Jézust, akitől az Egyházat kaptad, és aki téged az Egyháznak adott – amiért én magam is hálás vagyok Neki.

Utóirat

Ne feledd, egy buszon vagy a metrón mindenki úgy érzi, neki több joga van ülni, mint egy papnak. És igazából mindegy, hogy igazuk van-e – csak az számít, bármilyen helyzetről legyen is szó, hogy még ha téged gyűlölnek is, Istent ne gyűlöljék.

Egyre többen fognak észrevenni téged, mert egy reverenda magára vonja a figyelmet. De el is bátortalanítja az embereket, és egyre kevesebben merik majd megkockáztatni, hogy felhívják a figyelmedet valami hibára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne mire…

Sose feledd: a reverendád nem egy kész termék csomagolása. Azért öltöztetett bele az Úr, hogy könyörületesen elfedje a hiányosságaidat. „Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek” (Jn 13,17).

Forrás: Aleteia angol és lengyel szerkesztősége

Fotó: Merényi Zita

Fordította: Verestói Nárcisz

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria