Richard G. Furey CSsR: Mária keresztútja

A szerző minden állomás második részében gyakorlati útmutatást ad, hogyan küszöbölhetjük ki vagy legalábbis minimalizálhatjuk, életünkből a gyarlóságokat. Így az első állomásnál, amikor Jézust halálra ítélik, Mária könyörögni akar az ítélkező Pilátushoz „Feszítsd meg!”-et üvöltő tömegnek, hogy hagyják abba. „De tudtam, hogy ennek így kell lennie. S így csak álltam ott, némán.” Látva fia szenvedését, kiszolgáltatottságát, Mária egész testében remegve gyötrődik, de minden állomásnál ezzel vigasztalja magát. Amikor találkozik a keresztúton Jézussal, tehetetlennek érzi magát, de erőt merít abból, hogy fia a pillantásával azt mondja neki: „Bátorság. Mindennek van értelme.”

Az elmélkedés szerint nehéz elképzelnünk, amit Mária érzett ezekben a másodpercekben. A szerző kérdése: Milyen lelkiállapotban vagyunk mi, amikor haragot tartunk, és ítélkezünk valaki fölött, ugyanazzal az esztelen indulattal, ahogyan a Jézus megfeszítését követelő tömeg tette? „Nem könnyeztet-e meg ez Téged és anyádat?” – teszi fel a kérdést.

Furey atya bűnbánati elmélkedéseiben a Megváltó Krisztus bocsánatát kéri, amiért a hétköznapokban olyan sokszor nehezebbé tesszük a keresztjét azzal, hogy szemet hunyunk szomszédaink fájdalma és magányossága fölött, vagy amikor rosszindulatún pletykálkodunk másokról. „Bocsásd meg, hogy mindig találtam kifogásokat, hogy bizonyos emberekkel ne kelljen együtt lennem, főleg, amikor beszélni akartak velem.”

A nyolcadik állomásnál, amikor néhány asszony sír Jézus gyötrelmeit látva, a szerző elismeri: „Megváltóm, sokszor én is olyan voltam, mint ezek az asszonyok, megláttam a hibát másban, sajnálkoztam fölöttük, de ritkán láttam meg saját bűnösségemet, és ritkán kértem bocsánatodat. Uram, ezeken az asszonyokon keresztül neveltél engem.”

A kilencedik állomásnál, amikor Jézus harmadszor esik el a kereszttel, Furey atya magába száll: „Szerető Jézusom, tudom, hogy sokszor felajánlottam jobbomat embertársaimnak, de amikor alkalmatlan lett a dolog, vagy fájdalmas, kifogásokat találtam, és otthagytam őket. Segíts, Uram, hogy anyádhoz hasonlóvá válva sohase vonjam vissza segítségre nyújtott kezemet azoktól, akiknek szükségük van rá.”

A tizenegyedik állomásnál, Jézus keresztre feszítésekor a lelki könyv írója átérzi mindazt a szenvedést, amit Jézus átélt az emberiségért, és édesanyja fájdalmát, amikor látta fiát irántunk való szeretetből meghalni. „Mégis mindketten készek vagytok megbocsátani nekem, csak bűneimtől térjek meg.”

A tizennegyedik állomásnál, amikor Jézust a sírba helyezik a katonák, Mária még egyszer utoljára visszanéz „szerető” fiára, „és mielőtt elmentem, arra gondoltam, hogy ennek így kellett lennie… Így kellett lennie érted! Hittel fogok várni, némán!” Az elmélkedő szakasz szerint Jézus szeretetből – és semmi másért – áldozta életét értünk, megváltva minket bűneinktől, s azt kéri tőlünk, hogy „jó életet” éljünk, de sohasem ígérte, hogy ez könnyű lesz.

A tizennegyedik állomáshoz csatolt tizenötödik állomásnál – Jézus feltámad – Mária boldog, hogy beteljesedett Gábriel arkangyal ígérete „Mindörökre örülhetek, de sohasem némán.” Az elmélkedés részben a szerző köszönetet mond a Megváltó Krisztusnak „vég nélküli” szeretetéért, „mely engedi”, hogy feltámadjunk saját bűnösségünkből. Az Üdvözítő anyját, Máriát pedig arra kéri: „taníts meg, hogyan kell hozzád hasonlóvá válnom, s mások iránti szeretetben Őt szeretnem”.

A könyvecske szerint „a kereszt útja mindegyik állomáson keresztül átvezet minket a Boldogságos Szűz Mária szemén, szívén és elméjén keresztül”. Richard atya kiemeli: „Mária Fia mellett állott szenvedésében, és hite által átélte feltámadásának örömét.” Ez a füzet segíthet bennünket, XXI. századi keresztényeket abban, hogy ugyanezt tegyük, abban a reményben, hogy Mária közbenjárásával elmélyíthetjük hitünket, engedelmeskedve életünkben Jézus akaratának.

Richard G. Furey CSsR: Mária keresztútja
Szent Gellért Kiadó, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír