Roma közösségi ház épült Somogysárdon

Hazai – 2019. június 12., szerda | 15:23

Június 8-án, szombaton Varga László kaposvári megyéspüspök felszentelte a somogysárdi roma településrészen épült közösségi házat. Az eseményen Balás Béla nyugalmazott megyéspüspök, Somos László kaposfői plébános, általános helynök; Világos Krisztián korábbi somogysárdi plébános és a helyi roma közösség tagjai is részt vettek.

Az áldás szavai után a romapasztoráció területén több évtizede szolgáló Somos László kaposfői plébános, általános helynök köszönetet mondott Varga László püspöknek, Balás Béla nyugalmazott megyéspüspöknek, továbbá Világos Krisztián korábbi somogysárdi plébánosnak a megvalósításért.

A házszentelést közös szentmisével ünnepelték.

A főpásztor pünkösd ünnepe kapcsán így fogalmazott homíliájában: „A Szentlélek láthatatlan, s mégis nagyon hatékonyan van jelen közöttünk. Az öröm, a mosoly, a derű nem más, mint a Szentlélek bennünk. Azzal, hogy mosolygunk, a Szentlélek, Isten derűje megjelenik mindenkinek az arcán. Az, hogy ez a ház elkészült, szintén a Szentlélek munkája. Valakinek a szívébe ültette a vágyat, hogy szükség van egy helyre, ahol találkozhattok, ünnepelhettek, tanulhattok, játszhattok. Isten Lelke ott van minden jóság, jó gondolat, jó szándék mögött.”

A teljes szentbeszéd meghallgatható és megtekinthető ITT.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria