Rónay László: Katolikus reneszánsz

Kultúra – 2016. február 14., vasárnap | 14:01

Rónay László legújabb könyvében több mint harminc, a 19. század utolsó harmadától a 20. század második feléig élt és alkotott személyt mutat be, akik jelentős szerepet játszottak a katolikus szellemiség újraéledésében és intézményrendszerének megteremtésében.

Az irodalomtörténész szerző kiemelten foglalkozik Prohászka Ottokár (1858–1927) egykori székesfehérvári püspök munkásságával, rámutatva, hogy állandó és intenzív kapcsolata volt Istennel, ami csak keveseknek adatik meg. „Istennel telt, Krisztushoz hasonló lélek megteremtése, a folytonos imádság és elmélkedés révén való kialakítása” volt a legfőbb célja. Emellett szociális apostolnak is nevezték, nyomatékosan sürgette, hogy az egyház keressen és találjon kapcsolatot az elnyomott osztályokkal. Írásaiban felhívta a figyelmet, hogy a kor szociális mozgalma ideális rokonságban van az evangéliummal. A keresztényszocializmusnak meg kell maradnia az evangéliumi igazságoknál, meg kell őriznie az ember szabadságát, Isten ugyanis „erre teremtette az embert”. Szabad, gondolkodó egyénekből kell megformálni az új társadalmat. „Eleven közösséget, mely céljait nem az istentelenség jelszavával akarja kivívni, hanem a magasabb rendű műveltség megszerzése révén, értékközpontú gondolkodással és tettekkel.” A szerző nem hallgatja el Prohászka „bizonyos fokú antiszemitizmusát” sem, hangsúlyozva azonban, hogy „antiszemitizmusa nem a zsidó ember vagy a zsidó vallás ellen irányult, hanem inkább szociális indítékból a kapitalizmus lényegét érintette…”

A politikus pap, az egykori kultusz-, majd népjóléti miniszter, Vass József (1877–1930) életútját bemutatva Rónay László leszögezi: ő is központi kérdésnek tekintette a szociális igazságtalanságok csökkentését, de harcolt a demagógia minden megnyilvánulása ellen. Az pedig különösen elgondolkodtató, hogy rengeteg munkája közben sosem feledkezett meg a kultúra terjesztéséről, mivel vallotta: a nagy lelki válságokat csak a lélek erejével lehet legyőzni, „s annak legjobb pallérozója az oktatás és a jól megválasztott olvasmányok”. Kezdeményezője volt a munkás- és társadalombiztosításnak, programot dolgozott ki a kórházak fejlesztésére.

Mihalovics Zsigmond (1889–1959) az 1930-as években Budapest egyik legismertebb, legnépszerűbb plébánosa volt, papi szolgálata közben alaposan megismerte a proletár rétegek nyomorúságát, jelentős szerepet játszott a katolikus Karitász megszervezésében, s az itt szerzett tapasztalatait kiválóan kamatoztathatta az Actio Catholica irányításában is. Utóbbi csak rövid ideig élhette magalapozásának korszakát, de Mihalovics Zsigmond vezetésével „egyszersmind aranykorát is, hiszen sikerült egyesítenie a szociális és hitéleti szempontokat, s ezek megoldására eredményesen mozgósítania a hívők tömegeit”.

Nyisztor Zoltán (1893–1979) kiváló hitszónok volt, a katolikus újságírás egyik megújítója, az egyetlen, katolikus reneszánszról szóló összefoglaló könyv szerzője. A II. világháború után a rá váró börtön elől Rómába menekült, majd Dél-Amerikába került, ahol rendkívül nagy hatást tett a magyar kivándorlókra, akiket újra lelki közösségbe forrasztott, igazi misszionáriusnak bizonyult. Rónay László szerint Nyisztor Zoltán sorsában „egybesűrűsödik a magyarság nagyrahivatottsága és tragédiája”.

Külön fejezetben foglalkozik a szerző a két világháború közötti magyar katolikus költészettel, és az oly sokszor egymás mellett említett három pap költő – „katolikus-triász” –, Harsányi Lajos (1883–1959), Sík Sándor (1889–1963) és Mécs László (1895–1978) munkásságát elemezve megállapítja: Harsányinál és Mécsnél is találhatunk olyan gesztusokat, amelyek a tékozló fiú magatartását idézik. „Csendesen és alázatosan tértek meg a messzi útról, amelyen sebeket kaptak, fájdalmak és méltánytalanságok érték őket, s most ezeket helyezték jóvátételül az Atya lába elé.” Hármuk közül a legharmonikusabb egyéniség Sík Sándor volt. Az ő lírájában mindvégig meghatározó „a békés, derűs otthon képe, a szeretett házé, mely új és új változatokban jelentek meg köteteiben, s még akkor is a megértés s a békesség érzületét sugározza, amikor kint viharok dúltak, s a költő számkivetettnek érezte magát”.

Rónay László miniportréiból átfogó képet kaphatunk arról, hogy milyen nagyszerű és áldozatra kész emberek segítették a múlt század katolikus lelkiségének megújulását és megerősítését.

(Szent István Társulat, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria