Se szellem, se varázs, se báj – A Szép új világ regényben és filmen

Kultúra – 2021. április 12., hétfő | 9:55

„Az utópiák megvalósíthatók. Az élet az utópiák felé halad.” Nyikolaj Bergyajev e sorait Aldous Huxley idézi Szép új világ című regényének kezdetén. Az orosz vallásfilozófus szerint a jövőben az okoz majd fejtörést, hogy az íróasztal mellett kitalált, tökéletesnek gondolt társadalmak kialakítását hogyan kerüljük el.

Érdekes, hogy Morus Szent Tamás eredeti kifejezése, az utópia egyszerre jelent jó helyet és nem létező helyet. Mintha megérezte volna a 16. századi bölcselő, hogy a tökéletes társadalom valójában nem is létezhet. Huxley művét – mely 1932-ben jelent meg – nem fogadta egyértelmű lelkesedés, ám a történelem végül a szerzőt igazolta. A kommunista illúzió éppen ebben az időszakban mutatta meg valódi, őrült arcát, a másik tébolyt, a náci ideológiát pedig már csak egy hajszál választotta el a megvalósítástól. Napjainkra az is egyértelművé vált, hogy a Szép új világ által feszegetett problémák mit sem vesztettek aktualitásukból.

Úgy tűnik, mégsem vagyunk képesek tanulni a jövő hibáiból.

Valamikor a 26. században egy pusztító, kilenc évig tartó háború és az azt követő gazdasági összeomlás romjain az emberiség – megelőzendő a további kataklizmát – megalkotja a tökéletes társadalmat. Ennek az új civilizációnak a jelszava: közösség, azonosság, állandóság. A megvalósítást már a fogantatásnál elkezdik, az embereket ugyanis mesterséges körülmények között hozzák létre. Különféle eljárások révén mindenkit arra kondicionálnak, amire a későbbiekben használni szeretnék. A társadalom kasztokra oszlik: a tudatlan epszilonoktól a vezető beosztásban dolgozó alfákig mindenkinek előre meghatározzák a helyét. A történet főszereplője egyrészt Bernard Marx, aki a „keltetésénél” elkövetett hiba miatt nem egészen úgy viselkedik, mint kellene, másrészt John, azaz Vadember úr, aki tudományos kutatás céljából kerül a primitív „vadak” közül a civilizált „másik világba”.

Nem tudom, mit gondolhatott, aki majd kilencven évvel ezelőtt találkozott Huxley művével, mai szemmel azonban hátborzongató olvasmány. Nem véletlen, hogy a regény a „keltető és kondicionáló” – itt hozzák létre az embereket – igazgatójának ismertetőjével kezdődik. E szép új világ alapja ugyanis az, hogy már „előre lefektetik azokat a síneket”, melyeken majd az élet vonata fut. A „csodálatosan tökéletesített természet” segítségével elérik, hogy „az ember szeresse azt, amit úgyis meg kell tennie”.

A „boldogság és az erény titka”, hogy senkinek eszébe se juthasson kérdéseket feltenni a társadalmi rendeltetésével kapcsolatban. És „amit az ember egybekötött, a természet sem választja szét”.

„Minden jól van ezen a világon” – mondja a keltető igazgatója. „Most mindenki boldog.” Ennek alapja a fogyasztásra épülő jólét, hiszen a civilizált polgárok semmit sem szeretnek tenni önmagáért. Fontos, hogy senkinek ne legyenek erős érzelmei, mert az emberek csak így tudnak stabil személyiséggé válni. Ebből következik, hogy nemcsak a művészet összeférhetetlen a boldogsággal, a tudomány is az: a leggondosabban „meg kell láncolni, szájkosarat kell rá tenni”, mivel „nem a filozófusok, hanem a lombfűrésszel barkácsolók és a bélyeggyűjtők a társadalom alapjai”.

Magától értetődő, hogy a lelket, a halhatatlanságot és Istent is kiiktatták ebből a világból. Helyüket a sekélyes szórakozás foglalta el, a „hiperhegedű, a szupercselló és az oboapótlék” kínálta élmény. De mi van akkor, ha valakinek mindennek ellenére valami gondja akad? Ilyenkor segít egy szintetikus drog, a szóma, amely rendelkezik „a kereszténység és az alkohol minden előnyével, a hátrányai nélkül”. Ahogy a kondicionáló szlogenje is hirdeti: „Már egy köbcenti helyre biccenti.”

Huxley művében ráismerhetünk a 20. század első felének szellemi áramlataira. H. G. Wellsnek derűlátó elképzelései voltak a jövőről, J. B. S. Haldane és az Eretnekek Társasága is bizalommal tekintett előre. A Szép új világ többek között ezeket az elképzeléseket akarta kifigurázni. A mű a nagy gazdasági válság kellős közepén született, emellett a húszas és harmincas évek fiatalság-kultusza is tetten érhető benne. A szereplők nevei is sajátos jelentést hordoznak. Mustapha Mond, Nyugat-Európa Világellenőre nevében Alfred Mondra – aki létrehozta a korszak legnagyobb iparvállalatát – és Mustafa Kemal Atatürkre ismerhetünk. A Lenina, az Engels vagy a Marx név használata sem véletlen, a Szép új világ ugyanis a korabeli, tudományra építő szocialista utópia bírálata. A regényben Henry Ford – a világállam futószalag-társadalmához az autógyárak nyújtották a mintát –, Sigmund Freud, Ivan Pavlov és Thomas Robert Malthus gondolkodása is nagy hangsúlyt kap. Velük szemben jelenik meg William Shakespeare költészete, akinek A vihar című művére utal a könyv címe:

„Csoda! / Mennyi jóságos teremtmény van itt! / Boldog emberiség! Szép új világ, / ilyen emberek lakják!”

Bár a kondicionálásnál igyekeznek mindenre odafigyelni, a hibákat mégsem sikerül elkerülni. Bernard magányos, Helmholtz Watson túl tehetséges, Lenina Crowne pedig szerelmes. John, a vadember, „akit erős fogadalmak kötöttek, amelyeket sosem mondott ki hangosan, olyan törvényeknek engedelmeskedett, melyek rég hatályukat vesztették”, Shakespeare szavaival próbál szembeszállni a mesterségesen létrehozott társadalom alapelveivel. Mond és az ő vitája a regény talán legfontosabb része. John e steril világból hiányolja a „nemes és hősies” elemeket, úgy látja, hogy itt „megszabadulnak minden kellemetlen dologtól, ahelyett, hogy megtanulnának együtt élni velük”. A Világellenőr szerint a „stabilitás közel sem olyan látványos, mint az instabilitás”, a megelégedettségnek nincs akkora vonzereje, mint a balszerencse elleni kemény küzdelemnek. „A boldogság sohasem nagyszerű” – szögezi le végül. „Én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom” – válaszolja John.

A vadak rezervátumát kedvezőtlen adottságai miatt nem civilizálták. A vad jelző ebben az esetben találó, az itt élő emberek koszosak és büdösek, nem tudnak olvasni – John béta kasztbeli anyja révén ismerte meg a betűket –, vallásuk pedig egyfajta pogány, indián és keresztény elemekből összegyúrt keverék. John sokszor idézi az angol költő sorait, ám nem mindig érti a szavak valódi jelentését.

Huxley disztópiája azért is ijesztő, mert a vadak földje nem jelent valódi ellenpontot, e primitív társadalom sokkal kevésbé vonzó, mint a szép új világ.

A regényben ábrázolt jövő bizonyos elemeinek megvalósulását az író is látta, erre reflektált a Visszatérés a szép új világhoz (1958) című művében. (Előszavában megemlíti az ’56-os magyar forradalmat is.) Úgy látta, az emberiség előtt tornyosuló problémák összetettsége miatt egyre nagyobb az esélye annak, hogy végül csak radikális módszerekkel tudjuk megoldani azokat. Bár a Szép új világban vázolt társadalmi felépítéstől a 21. század elején még távol vagyunk, érdekes felfigyelni egy-egy olyan motívumra, melyek napjainkban kapnak egyre nagyobb hangsúlyt. A tömegtermelés, az elvtelen egyenlősdi térhódítása, a kiszámíthatóság felértékelődése és az eldobható cikkek fogyasztása mindennapi tapasztalataink közé tartozik. A legriasztóbb mégis az a tendencia, mely mostanában az anya, az apa, a szülő és a család szavak kiiktatására irányul. A könyvben ezek a kifejezések trágárságnak számítanak, bár ennek itt az az oka, hogy a születést felcserélték a lefejtéssel. Az olvasóra bízom annak megválaszolását, hogy vajon milyen hatással lesz mindez a jövő társadalmára.

Szép új világból 1998-ban Leslie Libman és Larry Williams készített filmet. Ez az adaptáció összesűríti a regény cselekményét, a műfaj korlátai miatt nem jut idő hosszabb fejtegetésekre, így csak a főbb motívumokat jelzi. A „mindenki mindenkihez tartozik” elve a szerelemmel, a sekélyes szórakozás a költészettel kerül szembe. Megdöbbentő, hogy e kitalált civilizáció jelszavai napjaink reklámszlogenjeiben rendre visszaköszönnek: „Ha akarod, megkapod! Nyúlj érte, és ragadd meg! Megérdemled! Ünnepeld önmagad!” A filmben Vadember John (Tim Guinee) azért kerül be a civilizált társadalomba, mert az alsóbb kasztoknál valamilyen zavar keletkezett, Bernard (Peter Gallagher) szerint az ő segítségével talán rá lehetne jönni, hol van a hiba. A filmen a kilencvenes évek formai jegyeit ismerhetjük fel, mai szemmel nézve már egy kicsit lassú, képi világa sem túl izgalmas. A regény végkifejlete pesszimista: akit egyszer a szép új világ létrehozott – vagy, mint John esetében, magába fogadott –, már soha nem jut ki onnan. A filmben viszont Bernard és Lenina (Rya Kihlstedt) nem csak elhagyja Új-Londont, de családot is alapít. Az persze más kérdés, hogy egy ilyen optimista befejezés mennyire realista.

Manapság viszont a klasszikus regényekből sorozat készül, így természetesen a Szép új világ sem kerülhette el a sorsát. Mivel a könyvnek nincs jól meghatározott cselekménye, az várható volt, hogy a sorozat alkotói kitalálnak valamilyen konfliktust, ami mentén vezethetik majd az eseményeket. Lenina (Jessica Brown Findlay) és Bernard (Harry Lloyd) – ahogyan a regényben is – ellátogat a vadak földjére, ám a könyvvel ellentétben ezúttal drámai eseményeknek lesznek a résztvevői. A vadak ugyanis – akik eddig csak szórakoztatták a vendégeket – most fellázadnak, válogatás nélkül kezdik gyilkolni társaikat, a kívülállók ellen hajtóvadászatot indítanak, Lenináék is alig tudnak elmenekülni. A másik új történetszál egy epszilon rejtélyes halála körül bontakozik ki.

A sorozat látványvilága elsőrangú, bár „Eros virágról virágra repkedő pillangójának” megjelenítése túl nagy hangsúlyt kap. A társadalom működését itt nem emberek, hanem egy Indrának nevezett szoftver irányítja. Mond világellenőr (Nina Sosanya) arra a következtetésre jut, hogy a sokasodó problémák mögött Indra „stratégiaváltása” állhat. E számítógépes szál beemelése nem volt jó ötlet, mert jórészt elveszi az eredeti kérdések élét, a felelősséget pedig egy gépre hárítja. Indra átalakulása miatt persze senki nem avatkozik be közvetlenül a folyamatokba, a felszín alatti működési zavarok pedig sokasodnak, ráadásként John (Alden Ehrenreich) viselkedése egyre jobban felzaklatja az újdonságokra kiéhezett újvilági polgárok lelkivilágát.

Bár emelkedett, filozofikus párbeszédeket nem hallhatunk, ezúttal ennek nem is érezzük a szükségét. Az alkotók éltek a sorozat kínálta lehetőséggel, és a cselekményszálak szövögetésével mutatják be nekünk e tökéletesnek látszó társadalom működését. Ennek köszönhető az is, hogy a szereplők jelleme is jobban kibontakozhat. Láthatjuk, hogy nincs az az elmés és jól kifundált társadalmi rendszer, mely egyszer és mindenkorra képes elnyomni – esetleg kiirtani – belőlünk mindazt, amit évezredek óta mélységesen emberinek tartunk, legyen az bár a szerelem, a gyűlölet, az erőszak vagy a szépség utáni vágyunk.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Flickr; Wikimédia Commons;The National Broadcasting Company; Peacock

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2021. április 4-i, ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria

Aldous Huxley A Szép új világ első kiadásaJelent az 1998-as filmbőlJelenet a sorozatból