Senki se maradjon magányos, aki nehézségekkel küzd – Betegek világnapja Székesfehérváron

Hazai – 2018. február 12., hétfő | 18:07

A város papságával együtt szolgáltatta ki Spányi Antal megyéspüspök a betegek szentségét a székesfehérvári székesegyházban február 11-én.

A szentmise elején Spányi Antal püspök megemlékezett a lourdes-i jelenések 160. évfordulójáról. Felidézte: a jelenések helyén fakadt forrásnál kezdettől fogva gyógyító erő áradt a betegekre, és sokan megerősödtek hitükben. Szent II. János Pál ezért is kezdeményezte, hogy a lourdes-i jelenések emléknapján a szentmisét a betegekért, a szenvedőkért, a haldoklókért, a lelki keresztet hordozókért és családtagjaikért ajánljuk fel, valamint azokért, akik gondjukat viselik, ápolják, szeretetükkel veszik körül őket.

A főpásztor arról is beszélt, hogy szenvedés és halál nélkül nincs emberi élet, mert ez a gonosz lélek mesterkedése és a bűn következménye. „Ez fájdalmas tapasztalatként jelenik meg mindenki életében – fogalmazott a megyéspüspök. – Ezért keresnünk kell Jézust, aki az evangélium tanúsága szerint mindig szeretettel, olykor könnyekre fakadva megrendült az emberi szenvedés láttán. Isteni természete által, csodáival gyógyította meg a betegeket; bár földi életében sem, és ma sem gyógyít meg mindenkit. Mert a szenvedés érték, amikor felajánljuk másokért, hogy segíteni tudjunk. A szenvedés lehet olyan kereszt, amelyet nem kell egyedül vinnünk, hanem Jézussal együtt viselhetjük és hordozhatjuk. Így kegyelemmé, kinccsé válhat számunkra és a világ számára. Ebben az értelemben az Egyház úgy tekint a betegekre, mint akik Istenhez közel állnak, Krisztussal eggyé válnak a szenvedésben.”

Spányi Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy aki a hit kegyelmével tudja nézni élete eseményeit, békével és türelemmel szenved. A lelki erőről, a kegyelem erejéről tesz tanúságot, és így jellé válik a világban. „Fontos azonban, hogy senki se maradjon magányosan, aki nehézségekkel küzd. Vegyük körül szeretettel a beteget, lássuk meg, hogy nagy lehetőség a jót cselekedni, a másik üdvösségéért tenni. Az ápolók, a gondozók, a karitászmunkatársak karolják fel a nehéz élethelyzetben élőket, akiknek saját erejük kevés, akiknek szükségük van a körülöttük élők szeretetére, az Egyház szeretetére, a kegyelmet közvetítő szentségre, amely Krisztushoz közelebb viszi az embert.”

A szertartás végén a betegek szentségének felvételét kérő hívek megújították keresztségi fogadalmukat, majd a főpásztor és a papság a megáldott olajjal megkente őket, és kézrátétellel imádkoztak értük. Spányi Antal imádkozott mindazokért, akik súlyos kereszteket hordoznak, hogy testi-lelki gyengeségeikben a kegyelem által erőt kapjanak.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11-e, a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja a betegek világnapja legyen, hogy a hívek kellő figyelmet szenteljenek a betegeknek, és segítsék elő a szenvedés megértését.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria