Sikeresen megmaradni a pályán – Hitoktatói továbbképzés Székesfehérváron

Hazai – 2018. október 23., kedd | 14:03

Szakmai napot szervezett október 20-án hitoktatói számára a Székesfehérvári Egyházmegye Hitoktatási Felügyelősége. A megjelenteket Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelenteket Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte. „Nem a létszám a fontos, hanem a lélek, az a nagy lelki bölcsesség, amely arra tanít, hogyan tudjuk Krisztushoz közelebb vinni a gyermekeket, hogy rátaláljanak a szoros, egyre erősödő istenkapcsolatra” – mondta beszédében a főpásztor, aki a találkozó résztvevőinek azt kívánta, a szakmai képzés, a nevelői tapasztalatok megosztásáról szóló beszélgetések segítsék őket munkájuk során, hogy a minden gyermekkel megéreztethessék Isten mindent felülmúló szeretetét.

A konferencián Szalma István, az EKIF és EHF elnöke részletes tájékoztatást adott a Székesfehérvári Egyházmegyében folyó hitoktatás helyzetéről a statisztikai adatok tükrében. A tanév eseményeinek – a havi munkaértekezletek, a lelkinapok, a továbbképzési napok – rövid összefoglalásával kezdte, majd értékelte a 2017/18-os tanév óralátogatásainak eredményeit. Elmondta, többségében nagyon pozitív jelentések születtek a rendezett körülmények között folyó oktatásról, a sokszínű szemléltető eszközök használatáról, a sikeres órai aktivizálásról, a fegyelmezési eszközök hatékony bevezetéséről, az imaélet és miselátogatással kapcsolatos motiváltságról.

Visiné Farkas Katalin a központosított adatszolgáltatás, a Bellarmin Hitoktatási Nyilvántartó rendszer működtetésének eddigi tapasztalatait összegezte.

A szakmai nap Petik Krisztina, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense interaktív előadásával folytatódott. A szakember bemutatta a kiégés meghatározó jellemzőit, lépcsőfokait, és felhívta a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeztető tényezők hatnak a pedagógusra pályája során. Előadásának második részében felsorolta azokat a lépéseket, amelyekkel a hitoktatók tompítani tudják ezeket a veszélyeket, hogy sikeresen megmaradjanak a pályán és ne fáradjanak el annyira, hogy a kiégés súlyos fokára kerüljenek. A docens arra biztatta a katekétákat, tegyenek hatékony lépéseket a kiégés ellen, ne egyedül küzdjenek azon a helyen, ahol munkájukat végzik, egy-egy továbbképzés, szakmai nap segítségével törődjenek személyes fejlesztésükkel és nem utolsósorban szakítsanak időt a pihenésre. Az előadó beszélt még a stresszoldás hatékony lehetőségeiről, a szakmai és a magánéletben is fontos határtartás egészségvédő szerepéről.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatási felügyelője személyes hangú zárszavában megosztotta tanítási tapasztalatait a jelenlevőkkel. „Jézus embereken keresztül valósítja meg, amit ígért. A közösségnek nagy ereje van abban, hogy megéljük Krisztus tanítását és tovább tudjuk adni azt. A hitbeli lelki munka alapvetően különbözik minden más lelki munkától. Az adjon erőt számunkra, hogy Krisztustól és az Egyháztól kaptuk a hivatást, és Krisztus és az Egyház számít ránk. Ezért a sokféle nehézség mellett az örömet éljük meg, nemcsak a személyes köszönet által, hanem az Istentől kapott kegyelem által. Az erőt, amit Tőle kapunk, át is tudjuk adni a gyermekeknek, így lépkedünk együtt, közösen Krisztus felé.” Tamás atya végül megköszönte a katekétáknak munkájukat és szolgálatukat, amit az egyházmegye iskoláiban és plébániáin végeznek a felnövekvő nemzedékért.

A hitoktatók szakmai napja arra is lehetőséget biztosított, hogy a résztvevők az előadásokra reflektálva megbeszéljék, hogyan alkalmazzák a megszerzett ismereteket saját pedagógusi munkájuk során.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria