Soha vissza nem térő időt élünk – kegyelmi állapot a karantén a győri szemináriumban

A győri szeminárium papnövendékei nem mentek haza, s bár mindegyikük makkegészséges, karanténban maradást vállaltak. Együttérzésből. „Nekünk olyan sokat nem változott az életünk. Egy papnevelő intézetben, bár nem fogadtunk teljes helyhez kötöttséget, életünk alapvetően nem a világ felé megnyílt nyüzsgés. Ezt a keretet megszoktuk, a nap nagy részében eddig is egy fedél alatt tanultunk, laktunk, a falakon belül bontakozott ki életünk” – mondta el Bognár István. S bár a körülmények hasonlóak, ahogyan ezt megélik elöljárók és kispapok, merőben más.

Bezártságot vállaltak, és ezzel együtt bepillantást engedtek életükbe, kitágítva ezzel a szeminárium falait. A paradoxonra azt a magyarázatot adta István atya, hogy gyakran állították meg járókelők a Káptalandombon, és érdeklődtek, meg lehet-e nézni a papneveldét. Ez a Tudor-stílusú kastélyszerű épület kíváncsiságot ébreszt az emberekben. Van, aki Harry Potter-féle kastélynak látja. A hófehér, tornyokkal díszített épületet valóban belengi a misztikum. Mivel azonban nem múzeum, hanem hivatásra készülő emberek tanuló- és lakóhelye, látogatóknak nincs ide bejárása.

A járvány átírta számukra az időt, kairoszként, kegyelmi, soha vissza nem térő időként élik meg. „Idő Istenre és idő egymásra” – fogalmazza meg a spirituális, és arról beszél, ha jól élünk vele, szívünk legbenső kápolnájában időzünk, elmélyítjük élő kapcsolatunkat Istennel. – A hétköznapokban mindenkit lefoglal a saját élete, „elvan a saját világában”. Most jobban adunk időt egymásnak – meséli, mekkora az igény a növendékekben a közösen eltöltött időre, az imára, a beszélgetésre, szabadidős együttlétre.

„A közösségben megéljük egységünket. A növendékek figyelnek egymásra, érzékelik, ha valaki elszomorító hírt kap, ha elborítja a hírözön, és kezdene magába fordulni. Ilyenkor jönnek hozzám, menjünk ki az udvarra, ott imádkozzuk a rózsafüzért, nézzünk meg együtt egy filmet. Érzékenyebbek vagyunk egymásra, hogy mindenki jól érezze magát, segítjük egymást elöljárók és növendékek.”

A karantén egyszerre lelki közösség megélését jelenti, és egyszerre lehetőség, ami hozzá tud járulni, hogy megújulhatunk, érettebb papok lehetünk – mondja István atya, aki nem emlékszik olyan időre, amióta elindult a papság útján, amikor ennyire el tudott volna mélyülni az imában, gondolkodni, készülni tudott volna prédikációira. Az elöljáró úgy látja, a növendékek is hasonlóan, lehetőségként élik meg ezeket a napokat, és „nekifeszülnek” a tanulásnak, imádságnak.

Ebből az elkötelezettségből misszió nőtt ki. Mindennap, reggel és este megnyílik a szeminárium az online térben, és a közösség bekapcsolódást enged liturgiájába és imájába. Reggel fél nyolckor, este pedig fél hétkor jelentkeznek be, reggel – csütörtök kivételével – szentmisével, az esti órában pedig imádsággal. Este a nagyböjtben más-más lelki imádságra hívnak. Szentírás-olvasás, litánia, esti dicséret váltakozik. Nagyszerdán az Aranymiatyánkot éneklik, azt az ősi magyar imát, amit a moldvai csángóktól hozott haza Jáki Teodóz OSB. Az ima Mária és Jézus párbeszéde. Az anya megérzi a nagy szenvedést, ami fiára vár, erről kérdezi őt. Jézus pedig elbeszéli mindazt, ami virágvasárnaptól vele történik, az egész szenvedéstörténetet.

„Nagyon fontos számunkra, hogy nemcsak befele fordulunk, a Jóistennel megélt még mélyebb kapcsolatból fakadt az a vágy, hogy az emberek színe előtt együtt imádkozzunk” – meséli az elhatározás születését az elöljáró. „Bárki bekapcsolódhat. Az emberekben amúgy is ott a vágy, hogy belássanak, mi lehet a falak mögött, mi pedig szívesen megmutatjuk. Hús-vér fiatalembereket láthatnak, akik egészségesek, ugyanolyanok, mint az átlagfiatalok, de mégis mások. Tudnak együtt, egy szívvel imádkozni, egy hullámhosszon lenni. Arcukon nem világfájdalom, fásultság tükröződik, hanem teli vannak örömmel, a misszió tudatával, hogy most számot adnak életükről.”

Erőt adnak a hozzájuk bekapcsolódó imádkozóknak. Bognár István azt fejezi ki, mindig imádkoznak a hívekért, és „hívjuk őket, hogy lelkileg legyenek velünk. Az imádkozó ember számára a Jóisten csodálatos kegyelmi kincstárából kipótolja, amitől most elzárva vannak, és bűneiket megbánva egészen tisztán ülhetnek az ünnepi asztalhoz.”

István atya arra biztat: „Égünk a vágytól, hogy a húsvéti szent napokban együtt lehessünk Jézussal. Még jobban átéljük, mint valaha. S bár nem tudunk most együtt templomba menni, de szívünk legbelső kápolnájában megélhetjük a találkozást Jézussal. Kövessük tanítását: »Menj be szobádba, zárd magadra az ajtót. Isten, aki a rejtekben is lát, meghallgat téged.«”

Az Aranymiatyánkba ITT lehet bekapcsolódni.

Fotó (archív): Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír