Sokszor kellett szembenéznie a halállal – Niki Laudára emlékezünk

Többször szembenézett a halállal, és most megadta magát neki. Nem egy Forma–1-es autóban, nem a légitársasága egy repülőgépén – pedig nagyon szeretett repülni –, és nem is az íróasztalánál, ahol a Mercedes menedzsereként dolgozott az utóbbi évtizedekben. Békésen hunyt el, a szerettei körében, egy svájci klinika kórtermében. Nyolc hónappal korábban tüdőátültetésen esett át.

Azt mondták, úgy vezet, mint egy számítógép, sőt, a „Számítógép” becenevet adták neki. Erről így vallott: „Túlzásnak tűnik nekem, hogy fagyosnak neveznek, vagy azt mondják, olyan vagyok, mint egy számítógép. Csak egy precíz ember vagyok, fegyelmezett, aki precíz és veszélyes munkát végez, olyan munkát, amelyben nem lehet hibázni.”

Többször szembe kellett néznie a halállal. A legismertebb ezek közül, amire minden akkori sportrajongó emlékszik, 1976. augusztus 1-jén történt: a nürnbergi Német Nagydíj futamán – 22,8 kilométeres pályán, ami a mai minimális biztonsági kritériumoknak sem felel meg, és amit azóta nem is használnak Forma–1-es futamokra – 312 T2-es Ferrarija kipördült, lángra kapott, és két autó is nekiütközött. Sisakja lerepült, lángok borították  testét, Lauda elveszítette eszméletét. A közelében lévő három pilóta a segítségére sietett, kiszabadították a roncsból. Annyira rossz állapotban volt, hogy a kórházban egy pap a betegek szentségében részesítette. 

Nem halt meg, a karrierje sem ért véget. Arcán egy életre nyomot hagyott a baleset, de nem szűnt benne a vágy, hogy versenyezzen és győzzön. Két nagydíjat kihagyva Monzában ismét indult. Néhány pont híján nyert is, de a zápor miatt végül megállt a második körnél, a díjat James Hunt kapta. Nem lehet gyávasággal vádolni: a halállal szembe kell nézni, de nem szabad kihívni magunk ellen, ez különbözteti meg a bátor embert az őrülttől. Mégis volt, aki ezzel vádolta. Kitartó jelleme azonban arra ösztönözte, hogy várjon, lesz még alkalma világbajnokságot nyerni. És igaza lett. A következő évben ő lett a bajnok. Annyira szerette az életet, hogy ettől vezérelve mindig megérezte, mikor álljon meg, vagy mikor legyen bátor.

Hat évvel a Német Nagydíj után, és miután a hetvenes évek végén visszavonult a versenyzéstől, 1982-ben a McLaren szerződést ajánlott neki. Elfogadta a felkérést, és két év múlva megszerezte harmadik világbajnoki címét, fél ponttal megelőzve francia csapattársát, Alain Prostot. Ettől kezdve már élő legenda volt.

A család adta hírül távozását: „Mély szomorúsággal adjuk hírül, hogy szeretett Nikink hétfőn meghalt, békében, családja szeretetétől övezve. Sportemberként és üzletemberként elért egyedülálló sikerei felejthetetlenek. Fáradhatatlan igyekvése, bátorsága példaértékű, minta mindannyiunk előtt. Szerető és gondoskodó férj, apa és nagypapa volt. Nagyon fog hiányozni nekünk”.

Forrás és fotó: Famiglia Cristiana

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Magyar Kurír