Struktúra és/vagy spiritualitás? – Könyvbemutató a Sapientián

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A könyv szerzője, Versegi Beáta Mária nővér a Nyolc Boldogság Közösség tagja. Spirituális teológiát oktat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, jelentős szerepet vállal a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésében, emellett szupervíziós–coaching folyamatokban vesz részt, jelenleg a mediáció területén képzi magát. Szupervíziós szakdolgozata alapján készült Kapcsolatteremtő spiritualitás – Szervezeti kultúra és spiritualitás a szupervízió tükrében című könyve, amely a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg.

Mint könyvében írja: a szupervízió „a szakmai személyiséget támogató lélektani munkaforma, melyek során a szupervízióban résztvevők hivatásukkal járó helyzetekre, kihívásokra és nehézségekre új szempontból néznek rá”. Ezek a szempontok segítik önmagukat megismerni és a rutinszerű beidegződéseiket módosítani.

Versegi Beáta Mária tanulmánya annak jár utána, hogy milyen kapcsolatban áll egymással a spiritualitás és a szervezeti kultúra (jelen esetben a Katolikus Egyház), és ezt egy konkrét szupervíziós folyamat alapján teszi: a munkában ifjúsági imacsoport-vezetők vettek részt, a szupervíziót a szerzetesnővér vezette.

A szerző a könyvbemutatón Erhardt Ágoston televíziós szerkesztő kérdésére válaszolva hangsúlyozta: a mű szeretne rámutatni arra, hogy a vallási szokások gyakorlata és a spiritualitás szubjektív mozzanatai nem állnak ellentétben egymással, és kívánatos lenne az egyoldalú szubjektivitás, illetve szokásvallásosság sémáinak elengedése. A spiritualitás esetében például érdemes tudatosítani, hogy mindig valamilyen szervezeti kontextusban vagyunk – erről is szól a könyv.

Lukács János jezsuita szerzetes, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője Erhardt Ágoston véleményéhez kapcsolódva elmondta: a könyv közérthető, könnyen befogadható, ugyanakkor szakmailag megalapozott. Egyúttal „bravúros” is, amennyiben láttatja, hogy vezetőnek lenni küldetés, valamiképpen részvétel a teremtés jelenében: hiszen a „születés, a vajúdás, a rábízás, a dolgok megnevezésének spirituális eseményei olyan cselekedetek, mint az imádság, sőt bizonyos esetekben mélyebbek is – lényegében Istenhez vezetnek”. Versegi Beáta Mária más szavakkal fejezte ki ugyanezt: „a szupervízió spirituális úttá válhat, segít a képmási cselekvésmód és érzület kialakulásában.”

Lukács János arról is beszélt, hogy egyházi közegben Magyarországon szükség volna egymástól tanulni, megosztani a tapasztalatokat a vezetői szerepről, a vezetésről, hogy ez a fontos spirituális terület ne laposodjon el. Hiszen, ahogy az életvezetés önmagában is sok energiát igényel, a vezetés, a más emberekért való felelősség még nagyobb teherré válhat.

Erhardt Ágoston felhívta a figyelmet arra is, hogy a könyvben leírt „jó vezető” ismérvei, a belső autonómia, a türelem, a kitartás minden keresztény emberre vonatkozó értékek, a könyv mondanivalója így minden hívő olvasó számára megfontolandó lehet. Mindemellett Versegi Beáta Mária műve a „nem hívő” szakmai vagy laikus olvasó számára is elgondolkodtató megállapításokat tartalmaz.

A Kapcsolatteremtő spiritualitás című könyv fejezetei bemutatják a spiritualitás és a szupervízió kapcsolatát, a Katolikus Egyház mint formális szervezet (szervezeti kontextus) sajátosságait, az említett imacsoportok szerveződését (esetleírásokat, önreflexiókat); vizsgálja az imacsoport-vezetők személyét, egyéni helyzetét, problémáit. A könyvből kiderül, hogy a szupervíziós csoport tagjai (imacsoport-vezetők) olyan kisközösségeket vezetnek, ahol kifejezett érték a Szentlélekre való nyitottság; a vezetők számára „evidencia, hogy Isten élő Isten, és kommunikál az emberrel a Szentlélek által”.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír