Szabadtéri koncerttel ünnepelték a nagyváradi székesegyház felújításának befejezését

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, hogy a koncertnek teret adó barokk városrészben találkozik a történelem és a lelkiség. A Nagyboldogasszony-székesegyház nem egyszerűen az európai barokk egyik kiemelkedő, illetve a város fontos műemléke; az épület olyan kor formanyelvén készült, amely még értett egy nagyon fontos üzenetet: a monumentalitás önmagában nem érték, de – mint az emberi erőfeszítés kifejeződése és gyümölcse – igenis képes megjeleníteni Isten mindenhatóságát és dicsőségét.

A főtemplom ihletője az itáliai barokk építészet két, akkor modernnek számító és máig csodált egyházi épülete volt, a római Sant’Andrea della Valle-bazilika és az Il Gesú jezsuita templom. Forgách Pál püspök, a székesegyház megálmodója, valamint az első tervező építész, az olasz Giovanni Battista Ricca is joggal érezhette, hogy ezzel az alkotással az akkor Európa peremén élő katolikus közösséget kicsit közelebb hozzák az örök városhoz. Az építkezés 1752-ben kezdődött. Forgách Pált 1757-ben váci püspökké nevezték ki; utóda, Patachich Ádám főpásztori működése és az azt követő széküresedés idején a munkálatok új fordulatot vettek.

A tervezést és a kivitelezés irányítását a magyar kamara tehetséges fiatal építésze, Franz Anton Hillebrandt vette át 1761-ben, aki az osztrák klasszicizáló barokk ízlésvilágához igazította az épülő olaszos ihletésű székesegyházat. A templom végül 1780-ra készült el. A középkori, Szent László-i hagyományt követve Boldogasszony tiszteletére szentelte fel Kollonitz László június 25-én. Belső díszítésén és berendezésén azonban még közel egy évtizedig dolgoztak a bécsi és a nyugat-magyarországi barokk, illetve rokokó képzőművészet élvonalához tartozó alkotók. A korabeli Európa egyik legnagyobb barokk orgonája is Nagyváradon épült, Mária Terézia adományaként. A negyvenkét regiszteres hangszert Johann Fridolin Festl császári és királyi orgonaépítő 1782-ben fejezte be.

A most lezárult külső felújítás tervezése és engedélyeztetése 2011-ben indult el. A kivitelezés azonban csak 2014 májusában kezdődött, amikor is újra engedélyeztették. Mivel nagyszabású munkáról volt szó, három fázisra osztották a kivitelezést: a főhomlokzat, az utca felőli és az udvar felőli homlokzat, illetve a hátsó rész felújítására.

A tervezett munka egyszerű felújításnak indult, igaz, a szakemberek számítottak arra, hogy a látható repedések mentén nagyobb hibák is előtűnhetnek. Végül geotanulmányt és statikai szakvéleményt is kértek, majd ennek alapján statikai terv készült a falak helyreállítására.

A repedések mentén eltávolították a vakolatot, valamint a legutóbbi felújítás során beépített kis betongerendákat; újraszőtték a falazatot, majd egy speciális anyaggal feltöltötték a repedéseket. A főbejáratnál elbontották a régi betonlépcsőt, és új, kőből készült lépcsőt építettek, a bejárat előtti felület pedig kőlap burkolatot kapott. Restaurálták a nyílászárókat és a főbejárati kapuk kőkereteit, valamint újrafestették az óralapot.

A beruházás teljes költsége megközelítette a hárommillió lejt, melynek nagyobb részét az egyházmegye biztosította, továbbá hozzájárult az önkormányzat, a székesegyházi főplébánia hívei, valamint a vallásügyi államtitkárság. A főtervező Emődi Tamás műépítész volt.

Böcskei László megyéspüspök köszönetet mondott mindazoknak – cégeknek és személyeknek –, akikkel a felújítás során az elmúlt években együttműködött a püspökség. Hálaadásra hívta az egybegyűlteket: „Elsősorban a Jóistennek köszönjük meg a munka eredményét. Azt hiszem, hogy jelenlétünkkel, a közös ünneplésünkkel és e csodálatosan felújított székesegyház által is Isten dicsőségét hirdetjük.”

A koncerten Georg Friedrich Händel két ismert műve csendült fel, a Vízizene és a Tűzijáték-szvit: utóbbit tűzijáték kíséretében adta elő a nagyváradi, temesvári és aradi fúvósokból összeállt hatvantagú zenekar. Vezényelt Walter Kindl temesvári karnagy, egyetemi oktató.

Forrás és videó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Csorba Sándor

Magyar Kurír