Szatmárnémetibe érkezett Szent Antal ereklyéje

Külhoni – 2018. május 18., péntek | 14:02

Páduai Szent Antal két ereklyéjét vitte Szatmárnémetibe május 17-én a Konventuális Ferences Minorita Rend Szent Józsefről nevezett moldvai rendtartománya. Az ereklye előtt május 19-ig imádkozhatnak a hívek a székesegyházban.

Az ereklyét május 17-én reggel helyezték el Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök és a helyi hívek jelenlétében a szatmárnémeti székesegyházban, ahova folyamatosan érkeztek a hívek, hogy tiszteletüket fejezzék ki Szent Antal előtt, imádkozzanak, és közbenjárását kérjék különböző bajokban.

Hosszú sorokban vártak arra, hogy megérinthessék az oltár előtt, illetve a padsorok között elhelyezett relikviákat. Sokan különböző tárgyakat, képeket, rózsafüzéreket is érintettek hozzájuk.

A minorita testvérek egész nap a hívekkel együtt imádkoztak. Kis lapokat osztottak ki, amelyekre az imádkozók kéréseket írhattak fel: ezeket a lapokat az ereklye alatti dobozba helyezték, amit a testvérek magukkal visznek Páduába, Szent Antal sírjához.

Az ereklyék május 19-én a marosvásárhelyi Páduai Szent Antal-templomban, május 21-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban, május 22-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, valamint a nagyszebeni Szentháromság-templomban, május 24-én a csíksomlyói kegytemplomban, május 25-én pedig a brassói Szent Kereszt felmagasztalása-templomban „vendégeskednek”.

Az ereklyék útjának részleteit ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria