Száz év után visszakapta hüvelykujját Trenk Ferenc báró múmiája

Kultúra – 2017. március 11., szombat | 14:03

Több mint száz év után újra teljes Franz von der Trenck bárónak, Jókai Mór egyik közismert regényhősének a csehországi Brünnben őrzött múmiája.


A bal kéz jó egy évszázada hiányzó, elveszettnek hitt hüvelykujját március 8-án adta át a brünni kapucinus templom és kolostor elöljárójának Jirí Stivarnak Pavel Ciprian, a brünni városi múzeum igazgatója.

Az osztrák császári-királyi katonatiszt, szabadcsapat-parancsnok – Jókai Mór A két Trenk című regényének egyik hőse, Trenk Ferenc (a „magyar Trenk”) – a brünni Spilberk várbörtön kazamatáiban eltöltött néhány év raboskodás után 1749-ben hunyt el, és a helyi kapucinus templom alatti kriptában temették el. A kripta speciális mikroklímája következtében több mint 150 ott eltemetett holttest, köztük Trenk báróé is, mumifikálódott.

Trenk báró hüvelykujja eddig ismeretlen körülmények között került a brünni városi múzeum tulajdonába. A ritka múzeumi darabot a közelmúltban fedezték fel, majd tudományos, radiológiai elemzésnek vetették alá. Ezt megtették a kriptában fekvő múmiával is, így sikerült bebizonyítani az összefüggést. Később a hüvelykujjról ujjlenyomatot vettek, amelyet 3D-s eljárással teljes egészében rekonstruáltak. A szakértők jelenleg azon dolgoznak, hogy a múmia alapján megpróbálják rekonstruálni a báró eredeti testalkatát, legalábbis virtuálisan.

„Morfológiai és antropológiai szempontból nincs okunk kételkedni abban, hogy a hüvelykujj Trenk testéhez tartozik” – mondta újságíróknak Petra Urbanová, a brünni Masaryk Egyetem antropológusa. Vizsgálataiban arra a következtetésre jutott, hogy a báró hüvelykujját valaki egyszerűen – laikusan mondva – „letörte, lecsavarta”.

Történészek úgy vélik, hogy ennek több oka lehetett. Az egyik vélemény szerint a tettes így akarta megszerezni a hüvelykujjon lévő rózsafüzért. Más vélemény szerint az ok a korabeli misztikumokban keresendő. A 19. század végén, a nagy visszhangot kiváltó egyiptomi régészeti leletek idején ugyanis a múmiák hatalmas népszerűségnek örvendtek, és különböző babonák fűződtek hozzájuk. „Egyetlen elméletre sincs azonban elegendő bizonyítékunk” – mutatott rá Petr Vachut, a brünni városi múzeum szakértője.

Franz von der Trenck báró (1711–1749) nagybátyja volt Friedrich von der Trenck bárónak (1726–1794), a porosz szolgálatba szegődött híres kalandornak, Jókai Mór „porosz Trenk Frigyesének”.

Forrás: MTI

Illusztráció: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria