Szegeden is megkezdődött az ökumenikus imahét

Hazai – 2017. január 19., csütörtök | 14:15

Szegeden a Krisztus-hívők egységéért meghirdetett imahét megnyitására a dómban (Fogadalmi templom) került sor január 16-án Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Fekete Károly református és Gáncs Péter evangélikus püspök részvételével.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Ne önmagunknak, hanem annak éljünk, aki meghalt értünk, és feltámadott” – fogalmazott az istentiszteleten Fekete Károly. Kiemelte, hogy veszteséget elszenvedni, kárt vallani senki sem szeret, ellenkezik emberi természetünkkel, hiszen szeretnénk érvényesülni, kiteljesedni. Az evangélium viszont arra kér, hogy ne éljünk önmagunknak, tagadjuk meg önmagunkat, mondjunk le a világról.

Elveszteni magunkat? Ilyet csak olyan valaki kérhet, aki sokkal többet tud adni nekünk. Ha annak élünk, aki meghalt értünk a kereszten, akkor a keresztvállalás közös nevezőre hoz. A kereszt Isten és ember találkozási pontja – nem dísz, hanem üzenet, amely az Isten kitárulkozásának, nyitottságának jele –, hangsúlyozta a református püspök.

Az idei ökumenikus imahét mottója Pál apostoltól származik: „Krisztus szeretete szorongat minket.” Furcsa szókapcsolat ez, hogy „szorongató szeretet” – mutatott rá Gáncs Péter. – Itt olyan szeretetről van szó, ami nem egy langyos érzelem, hanem forró tűz, olyan, ami feltör belőlünk, amit meg kell vallani, mint a szerelmet.

Az evangélikus püspök hozzátette: Isten belénk szeretett, és a Szentírás bizonyos szempontból egy „love story”, egy szerelmi történet, amely arról szól, hogy Isten beleszeret az emberbe, neki formálja meg a világot, és mindent megtesz, hogy a szeretett embert megóvja.

Amikor január második felében mi, Krisztus követői összejövünk egymás templomaiban, arról a karácsony jut eszembe – fejtette ki Kiss-Rigó László püspök. – Európának ezen a részén szenteste a szűk család ünnepel, majd a rokonokat is meglátogatják az emberek. Mi is egymáshoz látogatunk most: együtt az egész család. Amikor pedig mi, Krisztus követői összejövünk, a díszvendég és a vendéglátó maga a feltámadt Krisztus.

Forrás és fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria