„Szegény bohóc” – Demeter István pap, költő és festő kiállítása

Kultúra – 2014. május 31., szombat | 13:29

Bár nem ez volt a címe a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben tegnap nyílt kiállításnak, mégis a Szegény bohóc című képe került Demeter István pap, költő és festő emlékkiállításának meghívójára. Feczkó Ágnes tudósítását olvashatják.

Demeter István Jászapáti határában egy tanyán született 1914-ben. Édesapja az orosz frontról nem tért haza, és édesanyját is négyévesen vesztette el. A korai árvaság terhét egész életében hordozta. Élete színes világát kénytelen volt saját magának kialakítania, kisebb gyermekként színielőadásokat szervezett, majd később verseket és könyvkritikákat írt, melyeket a Vigília, az Új Kor, később az Új Ember és a miskolci Napjaink jelentetett meg.

1938-ban szentelték pappá, és hivatásáról így vallott: „A századikat keresem.” 1959-től haláláig Sajószentpéter plébánosa, ahol pezsgő szellemi élet alakult ki körülötte. Együtt dolgozott, és baráti szálak fűzték Feledy Gyulához, Csohány Kálmánhoz, Kass Jánoshoz, Kondor Bélához, akivel a sajószentpéteri templomot is kifestették.


Demeter Istvánt főleg íróként és költőként ismerik, pedig életének utolsó két évtizedében közel 26 000 képzőművészeti alkotást hagyott az utókorra. Ebből az óriási mennyiségű életműből azonban ma már csak közel hatezer darab létezik, melyből ötezret őriz a sárospataki gyűjtemény. A művek nagy része rossz minőségű papírra készült, hiszen minden tiszta felületet, ami a kezébe került, és eszközt, ami nyomot hagyott, felhasznált képei elkészítéséhez. Lehetett az stencilpapír, melynek a színén püspöki körlevél érkezett, vagy bor, mely bordó színt hagyott. A halála előtt összecsomagolt képeire ezt írta: „Vagy a muzeológusoknak, vagy az egereknek.”

A 100 éve született Demeter István emlékkiállítást Haris László fotóművész nyitotta meg. Megnyitó szavaiban a mai fiatalabb generációk számára egy-egy plasztikusan elmesélt élményével mutatta be Pista bácsit és szellemiségét. Sokan már életében prófétának nevezték, sejtetve egy rendkívüli személyiség karizmáját: olyan szuggesztív kisugárzást, melynek „titka” a kivételes, magas fokú, varázslatos hitelesség volt.


Az emlékkiállítás anyaga egy apró töredéke az életműnek, de az egyik meghatározó sorozatának a képei nagyrészt mind a falra kerültek. A Néger ima sorozat ihletője az 1965-ben egy chicagói protestáns templomban elhangzott imádság volt. Az imádság az USA-ban zajló feszültségeket dolgozza fel, a színes bőrűek harcait az egyenlő polgárjogokért. A megalázott, megvetett embert, akit a bőrszíne, a faji hovatartozása miatt ér megvetés. Az embert, akiben bár Isten testesül meg, mégis ruhátlan és számkivetett.


Lehet, hogy nem változott semmi a ’60-as évek óta? Talán ma is csak a Demeter Istvánok értik és érzékelik „a világ örökös térdre roskadását”? Szegény bohóc! Nem csoda, ha néha bohócnak érezte magát, és bohócok a köztünk élő szentek is? Haris László emlékeztetett bennünket Fellini Róma című filmjének egy jelenetére, mikor a falfúró gép a föld alatt áttörve a falat egy ókori villa romjait találja meg, de a levegő hatására a csodálatos freskók mind lemállanak. A nézőben megszületik a kérdés: méltóak vagyunk-e arra, hogy ezt láthassuk? Demeter István sérülékeny alkotásait látva ez a kérdés fogalmazódik meg: az idő egérfoga meddig engedi szólni az üzenetet? A „próféta” pap, költő, festő, saját szavai szerint: „utolsó sámán testvér” képeit mikor veszi észre a világ?

A tárlat 2015. március 30-ig látogatható a sárospataki Szent Erzsébet Ház kiállítótermében. A kiállítást Szepesi Anna művészettörténész rendezte.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria