Szent Domonkos

Caleruega

A jelentős birtokokkal rendelkező Guzmán család gyermekét szülei esperes nagybátyjához Palenciába, a székesegyház iskolájába küldték tanulni, ahol igen hamar világossá vált, hogy pap akar lenni. A kispapot növendéktársai, tanárai is tisztelték. 1198-ban szentelte pappá Martín Bazán püspök, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. 1201-ben a nem sokkal korábban szigorú ágostonos regula szerint megújított osmai káptalan szubpriorja, majd priorja lett.

Diego de Azevedo, Osma püspöke kíséretében leánykérő követségben járt VIII. Alfonz kasztíliai király fia számára; útközben hallott a francia és német területeken terjedő tévtanokról és a pogány kunokról. Diego püspököt megindította a kunok helyzete: Domonkossal együtt Rómába ment, és azt kérte III. Ince pápától, hogy adjon mindkettőjüknek felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra.

Fra Angelico: Szent Domonkos

A pápa azonban nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket – ahol ebben az időben az eretnek katarok és az albigensek gyengítették az Egyházat –, hogy reformálják meg a papságot, és vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket. A korábban e területre küldött pápai követek túl nagy hatalommal léptek fel, az emberek meg sem hallgatták őket. Ám Diego püspök és Domonkos szegénységben és alázattal járták a vidéket: prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. Minthogy e két eretnekség éppen azt hányta a papság és az Egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot, Domonkosék magatartása eleven cáfolat volt ezekre a vádakra.

Diego püspök halála után Domonkos Prouille-be ment, ahol az albigensek olyan központokat hoztak létre, ahol eretnek tanításuk szellemében nevelték a leányokat. Ennek ellensúlyozására Domonkos házat alapított a katolikus leányok nevelése céljából: a használatukra átengedett templom mellett berendezett, a leányok számára nyitott otthon hamarosan zárda lett.

Időközben egyre többen csatlakoztak Domonkoshoz. 1215-ben Fulco toulouse-i püspök Domonkost és társait egyházmegyei prédikátoroknak nevezte ki, az eretnekség felszámolását, a nép tanítását és a hívő lelkek vezetését bízva rájuk. Fulco püspök Domonkost vitte magával kísérőnek a IV. lateráni zsinatra, ahol az a határozat született, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, ám újabb szerzetesrendet nem szabad alapítani; új kolostor csak úgy létesíthető, ha a már meglévő szerzetek regulái egyikét magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos a pápa szolgálatára ajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült. Az új rend alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a szerzetesi regulák közül, és a püspöktől kérjen egy templomot – ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. Ám Ince pápa a jóváhagyás előtt meghalt.

Visszatérve Toulouse-ba Domonkos megegyezett társaival, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, céljuknak megfelelően kiegészítve. 1216-ban megkapták a Szent Romanus-templomot, és megkezdték a szerzetesi életet. A templomhoz lakószárnyat építettek. III. Honóriusztól megkapták a pápai jóváhagyást.

1217-ben Bolognába és Rómába, 1218-ban ismét Franciaországba látogatott Domonkos. Kolostorokat alapított Madridban és Segoviában, majd visszatért Itáliába. Rómában egy-egy kolostort hozott létre női, illetve férfiszerzeteseknek.

Az 1220–21-ben Bolognában tartott általános káptalanon a rend tagjai elhatározták, hogy közösségként is lemondanak a földbirtokról, vagyonuk csak a konvent épülete és kertje lehet. Tevékenységük templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása – ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak.

Az 1221. évi általános káptalan után Domonkos felkereste Velencét, Trevisót és Veronát. Visszaérve Bolognába súlyos betegségbe esett; láz és gyomorbántalmak kínozták. E szavakkal fordult a körülötte összegyűlt testvérekhez: „Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.”

A szentségek felvétele után 1221. augusztus 6-án halt meg. A bolognai Szent Miklós-templom szentélyében helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vett Ugolino dei Conti di Segni bíboros is, aki később, IX. Gergely pápaként, 1234. július 3-án szentté avatta Domonkost. Ünnepe augusztus 5-re került a római naptárban, ám Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-re helyezték. 1969-től augusztus 8-án ünnepeljük.

Feljegyzések szerint Szent Domonkos nevéhez köthető a rózsafüzér imádság eredete: az albigens eretnekség ellen misszióba küldött Domonkos Dél-Franciaországban imádkozta először a rózsafüzért, a Szűzanya segítségéért fohászkodva a tévtanok elleni küzdelemben. Egy legenda arról számol be, hogy Domonkos álmában megjelent a Szűzanya, s átadta neki a rózsafüzért, kérve: ezt imádkozza az eretnekek megtéréséért. (Barokk festmények kedvelt témája, amint a mennyekbe felvett és megkoronázott Szűzanya, ölében a Kisdeddel, átnyújtja a rózsafüzért az előtte térdelő Szent Domonkosnak.) Az első rózsafüzér-imacsoportokat Domonkos követője, Alain de la Roche alapította. A domonkosok a 15. század végétől „a rózsafüzér apostolaivá” váltak.

Forrás: Magyar katolikus lexikon; Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír