Szent Gellért-díjakat adtak át a Veszprémi Főegyházmegyében

Hazai – 2015. szeptember 27., vasárnap | 18:00

Szent Gellért, a katolikus iskolák védőszentjének ünnepén, szeptember 24-én adták át a Szent Gellért-díjakat a Veszprémi Főegyházmegyében.

Az ünnepség a bazilikában szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Márfi Gyula érsek volt. A szentmise után ünnepi műsort adtak elő az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola nevelői és diákjai, majd az érseki palotában köszöntővel folytatódott az esemény.

Mail József gazdasági helynök az intézmények elmúlt évéről szóló beszámolóját ismertette: szeptemberben 219 óvodás, 2121 általános iskolás, 429 középiskolás, illetve felnőtt képzésben résztvevő, 76 kollégista kezdte meg a tanévet, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán pedig 163 diák.

Több intézmény sikeresen pályázott napelemes rendszerek kiépítésére, a napenergia felhasználásával az áramfogyasztás jelentős részét váltották ki. A Padányi iskolának megújult mind a három főkapuja, a kapuhomlokzatok a Ranolder téren és a Virág Benedek utcában, három tantermet teljesen felújítottak. Az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában tavaly októberben adták át az iskola kibővített és felújított alsó tagozatos épületét, idén nyáron kezdődött a főépület átépítése, 250 millió forintos beruházás keretében. Erre a munkára folyamatosan növekvő gyereklétszám miatt volt szükség, az intézmény 2012-as alapítása óta közel 25 százalékkal nőtt a tanulók létszáma. A tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola sikeresen pályázott energetikai korszerűsítésre.


Ezt követően adták át a Szent Gellért-díjakat, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapított azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

Idén a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át: Albert József, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, Bakos Frigyes, az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola lelkiigazgatója, Eszes Zoltán, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola diakónus hitoktatója, Némedi Lajosné, a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola matematika-fizika-informatika szakos tanára, Schumacherné Hoffmann Margit, a Padányi iskola tanítónője, Horváth Julianna, a Padányi iskola gazdasági ügyintézője, Benyó Györgyné, a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola tanítója, Bányai Barbara, a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanára, Bába Ferencné, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola titkárnője, Horváth Marietta tapolcai hitoktató és Horváth Edina veszprémi hitoktató.

A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát kapta Rieder András, az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola igazgatója, Pintér Tamás Pius, a Padányi iskola tótvázsonyi tagiskolájának lelkiigazgatója, Birkás Ilona, a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanítónője, Mórocz Katalin, a pápai iskola földrajz-testnevelés szakos tanára, Szabó Gáborné, a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda óvodapedagógusa, Rohály János, a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola igazgatója, Gyönge Jenőné, a tapolcai iskola technikai dolgozója, Cseh Istvánné, a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanítónője, Renczesné Berényi Zsuzsanna, a keszthelyi iskola történelem, hon- és népismeret német szakos tanára, Keresztény Eszter Stefánia, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola tanára, Zsilinszky Cecília, a Padányi iskola hitoktatója, ének-zene szakos tanára, énekkar vezetője, Andorka Gáborné, a Padányi iskola tanítója, a munkaközösség vezetője, Nagy Andrea, a Szilágyi iskola angol szakos tanára, valamint Takácsné Krámli Beáta, a Szilágyi iskola gazdasági ügyintézője.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria