Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéje kerül Egyekre

Hazai – 2018. március 6., kedd | 11:30

Az egyeki plébániaközösség égi pártfogója Szent József. 2018-ban, az egyházközség jubileumi évében teljesül a hívek kérése, hogy Szent József oltalma mellett két kortárs szent pártfogásába is kerüljön közösségük. Az ereklyéket április 8-án, az irgalmasság vasárnapján helyezik majd el a templomban.

Szent II. János Pál pápa ereklyéjét a nyugalmazott krakkói bíborostól, Stanisław Dziwisztől kérték, aki szívesen teljesítette kérésüket. Mivel az egyházközségben mind erősebbé válik az Isteni Irgalmasság és Fausztina nővér tisztelete is, Szent Fausztina nővér ereklyéjét is kérték az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációja elöljárójától.

Március 15. és 17. között az egyházközségből negyvenöten utaznak Krakkóba, hogy átvegyék Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéjét. Közben a templomban készül az Irgalmasság oltára, ahová április 8-án, az isteni irgalmasság vasárnapján Palánki Ferenc megyéspüspök helyezi el a két szent relikviáját. Az irgalmasság oltárának festményét Simon M. Veronika festőművész alkotta. Az oltár Papp Róbert egyeki asztalosmester munkája. A zarándoklatra és az ereklyék fogadására lelkinappal is készülnek, amelyet Barsi Balázs atya tart március 13-án.

A plébániához tartozó Irgalmasság imacsoport tagjai családjaik, ismerőseik, szomszédjaik körében is terjesztik az Isteni Irgalmasság üzenetét. Ehhez kapcsolódva elhelyezték az Irgalmas Jézus képét, amely előtt minden pénteken három órakor, az irgalmasság órájában, az Úr Jézus halálának idején együtt imádkozzák a hívek az irgalmasság rózsafüzérét. Az imádságot az egyeki Szent János Katolikus Iskolában is heti rendszerességgel végzik, illetve a helyi idősek otthonában is az Irgalmas Jézus szentképe előtt. Az irgalmasság ünnepét, amelyet a nagypénteken kezdődő kilenced előz meg, egyházközségi szinten kívánják megtartani.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria