Böjte Csabával ünnepelt Szent Imre-búcsút a clevelandi magyar közösség

Külhoni – 2017. november 7., kedd | 15:09

November 5-én tartották az Ohio állambeli nagyváros Szent Imre-templomának búcsúját, mely alkalomból a templom újranyitásának ötödik évfordulójáról is megemlékeztek. A szentmise főcelebránsa Böjte Csaba ferences szerzetes volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Imre-templomot 2010 nyarán, a racionalizálás jegyében záratta be a clevelandi egyházmegye akkori püspöke.  A megszüntetés ötven templomot érintett, melyből harminchat nemzetiségi templom volt. A Szent Imre-templom közössége nem fogadta el a püspök döntését, ezért fellebezést nyújtott be a vatikáni Klérus Kongregációjához.

Összesen tizenegy templom fellebezett, és valamennyinek engedélyezték, hogy újra megnyissa kapuit. A Szent Imre-templom 2012. november 4-e óta várja újra a híreket. A templom közössége számára így a Szent Imre-búcsú kettős ünnepé vált: évről évre megemlékeznek az újranyitásról is.

Böjte Csaba három pillérre alapozta homíliáját: a bátorságra, az imádságra és a bűntelen életre. „Jézusnak volt bátorsága, hogy közénk jöjjön, nem dobta be a törölközőt. Szent Imrében is volt bátorság, ami igazán szeretni való benne, és a Szent Imre-közösségnek is volt bátorsága szembemenni a püspök döntésével. Csaknem két és fél éven keresztül minden vasárnap, amikor szokott lenni a szentmise, a hívek egy kemény magja télen-nyáron, esőben-hóban, melegben-hidegben imádkozott a templom újranyitásáért, aminek meglett az eredménye, hiszen ma tele van a templom. Jézus sok időt szánt az imádkozásra, hiszen egész éjszakákat töltött imádságban, mert szereti a Mennyei Atyát. Igazából az a szent, aki szereti az Istent! Szent Imrében megvolt az Isten iránti szeretet, ezért legyen meg mindannyiunkban az a szeretet” – hangsúlyozta az ünnepi szónok.

„A bűntelen élet legnagyobb ellensége a gonosz lélek. Az életben bárhol adódnak gondok, még a dévai alapítványnál is a gyermekek között, és ezeket csak szeretettel és imádsággal tudjuk legyőzni. A másik ember bűne nem jogosít fel arra, hogy én letérjek a szeretet útjáról! Szent Imre herceg bűntelenül élt, ami miatt Clevelandben is tisztelik. Meg kell tanulnunk becsületesen és tisztán élni, mint Szent Imre herceg, bárhol is élünk a világon, tanuljunk sokat a gyermek Jézustól!” – biztatta a híveket Böjte Csaba.

Forrás és fotó: Szent Imre Római Katolikus Magyar Plébánia (Cleveland)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria